Kárpáti Tamás

 
Néhány éve megfogadtam: nem viszem ki fiamat a meccsre, mert nem akarom, hogy hallja, miket üvöltöznek a lelátón. Elsősorban persze azt ne, amit a saját apja kiabál. Jó ideje megtartom azt a fogadalmam is, hogy a Fradi-MTK-ra ki sem megyek. Odahaza teremtem meg a valódi mérkőzéshangulatot. Kényelmesen, fotelből nézem a tévét, a házmester meg egy százasért tízpercenként elkurjantja magát: mocskos zsidók, buzi MTK! Újabban már fizetni sem kell, anélkül is mondja.

Júliusban pedig, a világbajnokságtól megmámorosodottan, arra esküdtem meg, hogy hazai meccsre többé a büdös életben a lábamat be nem teszem. Esküszegővé csak a következő hónapban váltam. Megkezdődött ugyanis a magyar bajnokság. Jöhetnek nekem Ronaldóval, Bergkamppal, Owennel és a többiekkel, az egy másik sportág! Indítás, csel, elfutás, beadás, lövés, gól. Vagy kapusbravúr. Egyhangú, mint a mókuskerék.

Bezzeg idehaza! Foci ugyan nincs, de azon kívül minden. Eddig csak képletesen passzírozták a szart, most már kézzel foghatóan is. A drukkerek hol a pályán randalíroznak, hol a pályán kívül, a lelátókra ugyanis többnyire be sem engedik őket. Amikor meg éppen nincsenek kitiltva, akkor háttal állnak a játéktérnek. A rutinosabbak már a reccsenésekre sem fordulnak meg, csak egykedvűen találgatják, kit talált meg megint a Mátyus. Eközben a világ legjobb bírója junioroknak fütyül, az utolsó magyar világválogatott csak éppen annyit játszhat, hogy óvni lehessen miatta. Az óvás egyébként is divatba jön, szegény Vasas; bemutató mérkőzésen adja elő, miként kaphat egy magyar profiklub egy spanyol amatőrtől csont nélkül egy nyolcast, s dicséret helyett még meg is büntetik.

Megkerül az elveszettnek hitt magyaros technika, már ami a hangtechnikát illeti, egyúttal az MLSZ elnöke is tartja ígéretét, nem érkezik üres zsebbel a labdarúgásba. Hang már van, kép viszont még nincs, hála a szaknévSoros Alapítványnak. Mégis jut a képernyőre futball: parlamenti csapat, puszilkodó lábtengó-duett, a londoni 6:3 eddig soha, sehol nem látott góljai, továbbá gólösszefoglaló gólok nélkül, avagy mit mond a pereces, a másszőr és a WC-s néni.
A gazdasági társaságok remekül működnek, főleg a kieső csapatoknál, ahol nincs miért fizetni. Ám senki nem avatkozik a belügyekbe, a belügy sem az Újpestbe, ennek következtében Várhidi  valószínűleg a zálogházban kezdi majd a téli alapozást. Egy másik újpesti rájött, hogy mégsem a gyakorlat teszi a mestert, s átadta helyét a diósgyőri szendvicsembernek, aki – miközben az MLSZ illetékes bizottsága által ellenőriztette a kétsoros zakóján elhelyezett transzparenseket – rájött, hogy ha Egressyvel nem emberfogót játszat, akkor több gól van benne. Az MTK-ban meg reménykednek, hogy kölcsön-Egér visszajár.

Minden nézőriogatás ellenére 98-ban nem egy meccs, hanem egy sajtótájékoztató volt a hab a Torgyán. Hasonlóra sem az átkosban, sem az üdvösben nem volt példa. A „Nemzeti kincs” – lehet, hogy emiatt a Népliget helyett tavasztól a Városligetben játszik az FTC – elnöke hingyiszorgalommal bebizonyította, hogy lehet a magyar foci színvonalánál is alacsonyabbra sülylyedni. Az alagút végén a fénysugárt csupán B. B. és fiai jelentik, tavasszal talán már nemcsak az átigazolási lapokon jelent értéket focistáink aláírása, hanem az auto-gramvadászok körében is. Miként hajdan Honthy Hanna esetében.

– Művésznő, autogramkérők várják az öltöző előtt.
– Küldje el őket, fáj a fejem, fáradt vagyok.
– De olyan lelkesek, úgy csillog a szemük.
– No jó, nem bánom, engedje be őket hármasával.
– Művésznő... csak ketten vannak.