Majláth Mikes László

 

1999. január 1-jétől az eddigi éjszakai kedvezménynél szélesebb idősávban, hétköznap 18 órától reggel 7-ig és hétvégi napok teljes hosszában telefonálhatnak vagy Internetezhetnek jelentős díjkedvezménnyel a MATÁV előfizetői. Ebben az időszakban egy-egy helyi hívásért legfeljebb nettó 120, bruttó 150 forint kerül kiszámlázásra. A kedvezményt ebben a formájában március 31-éig hirdeti meg a MATÁV, április 1-jétől további forgalmi kedvezmények várhatók.

Villásfarkú Túrógombóc

Kedd, 18 óra 03 perc
– Halló, te vagy az Rózsikám? Elnézésedet kérem, hogy három percet késtem a hívásommal, de tudod meg kellett etetnem a Dezsőt szárított bolhával.
– A Dezső nem diétázik, kedves Arankám? Mindig azt meséled, hogy amióta a Dezső pocakja annyira megereszkedett, hogy képtelen egyedül levágni a lábkörmeit csípőfogóval, azóta csak szárított kekszet eszik vacsorára egy kis cickafarkteával.
– Jaj, Rózsika, te mindent összekeversz, ez a Dezső nem az a Dezső, ez a Dezső egy hercig kis vágottfarkú, bíborszínű hal a Sargasso-tengerből, mostanában ő a kedvencem, azt mesélte az állatkereskedő, akinél vettem, tudod az a nagy behemót, bicegős ember, akinek a második felesége Szocsiban kapott napszúrást, amikor meglátogatták a kis unokaöccsüket Artyekben, aki jutalomból üdülhetett ott, mert úttörőként hatvankét tonna ócskavasat vitt egymaga a MÉH-be, amiről később ugyan kiderült, hogy egy import lengyel földgyalu, de addigra már okleveles rajparancsnok lett.
– Aranka, ne csapongj már annyira, és ne hadarj, alig bírlak követni, van időnk, csak szép nyugodtan, én már ott elakadtam, hogy a Dezsőnek villás farka van, negyvenhat éve vagyok a legjobb barátnőd, de ezt még sohasem említetted. Csak azt mesélted, hogy amikor Dezső megkérte a kezedet, miután magáévá tett a Római-parton egy csónakházban abban a Vöcsök nevű kílbótban...

Kedd este, 19 óra 14 perc
– ... nem Vöcsök, Bíbic. Nagyon nem mindegy.
– Szerintem tök mindegy. Amikor az én szegény Bélám kereskedelmi tengerészként szolgált a Vörös-tengeren, Ádenben volt vagy öt cafkája, akkor mindig azt írta nekem légipostán, átlátszó kék levélpapíron, hogy egyet se búsulj, Rózsikám, hazajövök, veszünk egy szép kis házat Rákosszentmihályon, te ottan fogod a futórózsákat nyesegetni, de aztán mi lett a vége, beszorult szegény a jég alá, csak három nap múlva találták meg a máltai révkalauzok szabad szakszervezeté-nek hivatásos keresőkutyái.
– A te Bélád az mindig ilyen felelőtlen volt, Rózsikám. Emlékszem, ötvenkettőben az egyik falujárásra lakkcipőben jött, olyan betétesben, aztán még ő volt megsértődve, hogy beleragadt a tanácselnök disznóólja mögötti sártengerbe, és lekéste a szólamot, amikor éppen neki kellett volna belezümmögnie az én altomba, hogy aszongya: Rákosi elvtárs, miért oly szívtelen, Nagyezsda Ivanovnát kapja el hirtelen...

Kedd este, 20 óra 21 perc
– Ne bántsad csak az én Bélámat, kedves Arankám, a te Dezsőd is jó firma volt, mindig koslatott a hájasképű Slezsákné után, akkor persze még nem is sejtettem, hogy villásfarka van, bár az gyanús lehetett volna, hogy állandóan két számmal nagyobb gatyát hordott, úgy lógott le az ülepén, mint Vorosilovnak, amikor a szövetségi ellenőrző bizottság farsangi bálján felkérte táncolni a kancsal Lebovicsnét, tudod, aki csak egyszer csalta meg az urát, de az olyan sokáig tartott, hogy addig visszavettük a Felvidéket és el is vesztettük.
– Rózsikám, én úgy örülök, hogy nyugodtan tudunk dumcsizni, nem kell izgulni a számla miatt, még nem is néztem meg az órát, szerintem csak két-három perce beszélünk, bőven van időnk, nem pénz az a bruttó százötven, mit kap ma az ember ennyiért, Rózsikám, tán egy negyed kiló dagadót sem, erről jut eszembe, hogy sokat könnyezik a szemem, pedig azt mondta a háziorvosom, a Bátori adjunktus, jó orvos, csak a füléből és az orrából kitüremkednek a szőrszálak, szóval azt mondta, hogy nincsen kötőhártya-gyulladásom, csak előrehaladott csontritkulásom, ami manapság tipikus női betegség, de attól még nem kellene könnyeznem, mit is akartam mondani?

Kedd késő este, 22 óra 34 perc
– A dagadóról kezdtél mesélni valamit, Arankám, talán, hogy túl zsíros volt, erről jut eszembe, reggel összefutottam a bőrdíszművesnél a Dr. Kellerrel, tudod a nyugdíjas ügyvéddel, akinek le van nőve a cimpája a bal oldalon, elszakadt a nagy barna táskám füle, ismered, amit még szegény Bélám hozott ‘57-ben a moszkvai VIT-ről, igen az a Dr. Keller, aki a nászasszonyomat képviselte a Rimamurányi Kőszén Rt.-vel szemben, amikor megvonták tőle az özvegyi jogon járó meddőhányó-haszonbérletet. Na, ennek a Dr. Kellernek volt udvari fotós az édesapja Ferenc Jóska alatt, állandóan ott sertepertélt a császár nyomában, hogy minden pillanatban lekaphassa, egyszer még a bokorba is bebújt a fotómasinájával, hogy közelebb legyen a díszszemléhez, s erre mi történt, az agg Ferenc Jóska, biztosan már nagyon kínozta a prosztatája, odatotyogott a bokorhoz, kieresztette a fáradt gőzt, a Dr. Keller apukája pedig ott kushadt a bokorban, nem mert az még nyögni sem a nagy megtiszteltetéstől.

Kedd éjjel, 23 óra 43 perc
– Rózsikám, már nekem is nagyon kell.
– Arankám, bírd már ki azt a néhány percet reggelig, nehogy pocsékba menjen az a kis idő, míg eltrécselhetünk itt a telefonon, inkább arról mesélj, hogy sikerült délben a túrógombóc.
– Jaj, Rózsikám, a túró már egy picit megsavanyodott, de egy kicsivel előbb kell kezdenem a történetet. Tudod, volt az a leánykori udvarlóm, a Semetyei Rudi, az az, akinek éppen olyan tetoválása volt a mellén, mint a Horthynak, nohát ez a Semetyei Rudi még ‘48-ban kivándorolt Brazíliába, pontosabban Belémbe, de ott is pechje volt, a bányában felrobbant a kezében az ekrazit, ki is folyt a fél szeme, azóta üvegszemmel járt. Minden húsvétkor szokása volt a bányatársaságnak, hogy vadászni indultak a Rio Pecoshoz, és hogy, hogy nem, abban az évben az egész kompánia indiánok fogságába került, s ezek az indiánok szinte kőkorszaki körülmények között éltek, s annyira megtetszett nekik a Semetyei Rudi üvegszeme, hogy képesek voltak kikaparni...

Szerda, hajnali 0 óra 45 perc
– ... ettől aztán a Semetyei Rudi annyira búnak eresztette a fejét, hogy még ‘56 elején külön elnöki tanácsi engedéllyel hazatelepült, és az óbudai piacon kezdett túróval-tejfellel kereskedni, mert fél szeme miatt nem kapott fegyverviselési engedélyt. Azóta a Semetyei Rudihoz járok tehéntúrót venni, juhtúrója az nem az igazi, meg kell hagyni, de tehéntúróban verhetetlen. Tegnap is kivillamosoztam Óbudára a beteg szememmel, ömlött a könnyem a negyed kiló túróra, talán attól savanyodott be, a Semetyei Rudi teszi nekem a szépet, bókolgat, olyanokat mond, hogy szebb vagyok, mint egy brazil nősténypuma, nem mondom, jól esik az embernek, aztán itthon vettem észre, hogy savanyú a túró, de akkor már késő volt, próbáltam feljavítani porcukorral, de hiába. Nincs nekem szerencsém, Rózsikám.

Szerda, hajnali 2 óra 11 perc
– Ne panaszkodj már annyit, Arankám, a savanyú túrót még meg lehet enni, ízlés dolga az egész, azt hallgasd meg, én, hogy jártam, amióta nem beszéltünk. Mikor is telefonoztunk utoljára? A múlt héten szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, ha jól emlékszem. Másnap egész nap aludtam, hogy kipihenjem magam. Pénteken viszont tragikus dolgok történtek. Reggel leesett és ripityára tört a porcelán teáskannám teteje, tudod, amit még ‘58-ban, nem, ‘59-ben kaptam a vállalati kirakatrendezési versenyen, az én november hetedikei vitrinem volt a legszebb, még ma is emlékszem, elöl disznósajtból formáztam meg az Aurórát, libatöpörtyűk voltak a vörösmatrózok, hátul a Téli Palota kenőmájasból, a bácskai Kerenszkij menekül női ruhában, Lenin paprikás szalonnából szónokol egy páncélautón, ami füstölt fejhúsból készült...

Szerda, hajnali 4 óra 55 perc
– ... délben pedig észrevettem, hogy a kókusz lábtörlőmnek se híre, se hamva, pedig oda volt láncolva az ajtófélfához, eredeti kínai lakattal, még szegény Bélám hozta haza az ópiumháborúból, na nem az igaziból, tudod gyakorta indult nemzetközi ólomkatona-versenyen, Portóban nyerte meg az első díjat, a dán vajkirály, Petersen Olaf úr lett a második, aki mellesleg később börtönbe került, mert margarinnal hamisította a vajat és a svéd királyi család csalánkiütést kapott tőle...

Szerda, hajnali 6 óra 52 perc
– ... most már csak azt akarom elmesélni, drága Arankám, hogy este viszont foszlani kezdett a kis cirokseprőm...

Szerda, reggel 6 óra 59 perc
– ... jaj, mindjárt lejár az időnk, azt még nem is mondtad, drága Arankám, hogy veled mi van? Mindig ez a rohanás, húsz másodperc múlva hét óra, be kell fejeznünk, csak ennyi fért bele bruttó százötven forintba, borogasd a válladat, kedves Arankám, csókoltatom a Dezsődet, azt a villásfarkú...

Szerda, reggel 7 óra 00 perc
– Rózsika! Hát nem letette!