A parlamenti dokumentumokat közlő sorozatunk – bár alapanyagunk lenne hozzá bőségesen – nem jelentkezik minden számban. Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága millenniumi albizottságának üléséről készült hiteles jegyzőkönyv véleményünk szerint azonban ritka csemege. Mivel a teljes dokumentumot sajnos nem áll módunkban közkinccsé tenni, ezért ismét csak a szövegkörnyezetéből kiragadott változatot tárhatjuk olvasóink elé, Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos beszámolójából. Az önkényes kiragadás vétsége egyedül Kárpáti Miklóst terheli.

„...Számomra ezer évet és a millenniumot figyelembe véve, a legfontosabb alapkérdés, hogy végre a millenniumkor tisztázzuk a címerünket ékesítő magyar Szent Korona jogállását. ... Még amikor királyok uralkodtak is, a korona uralkodott valójában, a király csak helyettesítette. Tehát tanácsos lenne, erről beszéltem a házelnök úrral is, Áder Jánossal, sőt tanácskoztam alkotmányjogászokkal is, például Kukorelli úrral és társaságával. Az a véleményem nekem is, mint millenniumi kormánybiztosnak, hogy ebben a naptári évben törvényt kellene hozni a korona jogállásáról, megállapítva azt, hogy ez az eddig múzeumi tárgynak tekintett ékszer a magyar nemzet tulajdona, a magyar nemzet önállóságának, függetlenségének és egységének jelképe. ...Gondolkoztam azon, hogy vajon minden parlamenti párt egyetérthet-e ezzel? Nézetem szerint feltétlenül. Mert például az ebben a pillanatban ellenzéki szerepet betöltő Magyar Szocialista Pártról sem tételezem fel, hogy nem venné jó néven, hogy tulajdona legyen a nemzetnek, és ez csak az Országgyűlés lehet. Ha pedig ez megtörténik, akkor az országgyűlés ki kell hogy jelöljön valakit vagy valakiket, akiket régen úgy hívtak, hogy koronaőrök, és akik nagyon jól végezték a dolgukat, és akiknek egyedüli joguk van a korona, annak helye, mozgatása felől intézkedni, vagy azt engedélyezni. Sem az államfő, sem a bármikori kormány miniszterelnöke, sem bármilyen államférfi a korona ügyében nem intézkedhet, ha az megszűnik múzeumi tárgy lenni.”

„...Amit most mondok, még nem volt módom a miniszterelnök úrral megbeszélni. Tehát ebben a pillanatban úgy látom, hogy meg kell hozni egy ilyen törvényt, és akár megszületik, akár nem, nem a koronának kell mennie a magyar néphez, hanem a magyar népnek kell zarándokolnia a koronához. Azt gondolom, bizonyos időközönként – mondjuk havonta – az eddiginél sokkal ünnepélyesebb és nagyobb szabású módon lehetőséget kell adni a korona díszes bemutatására.”

„...De megjegyzem, azt is kormánybiztosi kötelességemnek tartom, hogy felvessem – és ezt a miniszterelnök úrnak is felvetettem –, képtelenség és a világon sehol másutt a demokráciákban nincs, hogy az államfőnek és a miniszterelnöknek a székhelye ugyanabban az épületben legyen, ahol az Országgyűlés van. Még emlékszem rá, hogy Horthy Miklós kormányzónak is engedélyt kellett kérnie a Ház elnökétől, ha be akart lépni az Országgyűlés épületébe...”

„... Kiadunk egy nem iskolai használatú, millenniumi olvasókönyvet, ma úgy mondják, hogy alsó tagozatos, az én koromban még úgy mondták, hogy elemista gyerekeknek. Ebben az olvasókönyvben a magyar – nevezzük úgy, hogy mitológia – legfontosabb olvasmányai, lásd például Arany János Rege a csodaszarvasról, Mátyás király történetein keresztül 48–49, ha úgy tetszik legendái, Gárdonyi Géza remekművei, Móra Ferenc, Tömörkény István remekművei, régi iskolai olvasmányokig, rajzokig, szép rajzokig, amiket nemcsak mai rajzolók rajzolnának, hanem az elmúlt korban rajzolnának, valami agresszivitás, egyoldalúság, baloldali, ilyen meg olyan nélkül, az olvasó számára, gyerekfejjel bemutatja az ezer évünket, de nemcsak a történelmet. Dalokat, rigmusokat, találós kérdéseket. ...”

„... Nagyon szeretném, ha a szorosan vett, úgynevezett kultúra hatáskörén túl is működne a millennium. Ez hála Istennek nem olyan lehetetlen, mint gondoltam. Felmerült például egy olyan javaslat – ez is javaslat, tehát nem az én ötletem, mondjuk úgy, hogy pályázat –, hogy létesítsünk egy olyan állatkertfélét, ahol viszonylag szabadon és megfelelő kulturális környezettel és vezetéssel a honfoglaláskor idehozott és akkor itt talált állatok lesznek. Ez nagy dolog, mert nagy nehezen sikerült a ridegmarhát életben tartani, de ki tudja Önök közül azt, hogy a fodrosszárnyú ludat is őseink hozták magukkal. És már alig van belőlük. Talán nem is tudják, mi az. A többi libának sima a tolla, ennek pedig olyan, mint a legyező csipkéje. De ez csak egy példa, de gondolhatunk a bölényekre, bivalyokra. ...”

„... Nagy jelentőséget tulajdonítok a honvédség és a fegyveres testületek részvételének. Amikor azt mondtam Szabó János miniszter úrnak, hogy „na és a díszszemle?” Azt mondta: „jaj, hát az sokba kerül”. Mondom, nem kell, hogy repülőgépek röpüljenek el, de az, hogy jelen van, ha más nem, egy század, ami végigvonul, az mégis csak valami. Meg a lovak! Ha már nincs lovasság, azért valamit találjunk ki. Bár ez sem pártfüggő ügy, mert amikor boldogult filmstúdió-vezető koromban a Katonazenekar-filmet készítettük, és Székesfehérvár főterébe bevonultak a huszárok rendőrlovakon, gyönyörű volt, a megyeház ablakából néztük többen, és mit hallok a hátam mögött? Azt mondja a megyei tanácselnök elvtárs, az MSZMP megyei első titkár elvtársa: „mondja, nem lehetne visszahozni ezeket a huszárokat Székesfehérvárra?” Tetszett nekik. ...”

„... Néhány zenemű. Ebben a pillanatban úgy tűnik, bár az illetők egy fillért még nem kaptak, mert mondtam, hogy nincs, január első napján bemutattuk Szokolay Sándor erre a célra szerzett zeneművét gyerekkórussal, aminek kiinduló pontja a Gellért-legendának az a mozzanata, amikor Gellért püspök hallja, hogy egy szolgáló malmán őröl és énekel. ...”

„... Persze népi táncok, azt is tervezem. Remélem, megvan még a Száz tagú cigányzenekar, ez a zenekar az országot járja, de a premier Szegeden lesz, Dankó Pista dalaiból, de csak Dankó Pista dalaiból adnak hangversenyt, és ha valaki nem tudná, közlöm, hogy Ady Endre három írásával méltatta Dankó Pistát, és ezt nemcsak azért tervezem, hogy az a közönség is kapjon valamit a millenniumból, amelyik nem hallgat Bartók Bélát, hanem azért is, mert most ebben a rengeteg romák így, romák úgy, szegény cigányok, nem szegények, micsoda egy ország vagyunk, hogy nem szeretjük a cigányokat, a világ egyetlen országa Magyarország, amelynek lakossága közadakozásból Szegeden karrarai fehér márvány szobrot állított egy cigánynak, Dankó Pistának. Hát tudja meg ezt a világ! Utána bíráljanak minket cigányügyben. Tehát ott tervezek egy premiert, és azt az országban szerte visszük. ...”

„... Lehet, hogy azt hiszik, az a pénzösszeg, amit könnyelműen megnevezett a miniszterelnök úr, és ami 20 milliárddal kezdődött, és most már ki tudja hol tart, és amiből nekem 1 milliárd 740 millió – ezt jegyezzék meg – jut. Úgy is azt mondta a feleségem, hogy hiába van ez már leírva, életem végéig azt fogják kérdezni bizonyos lapok fő címeken, hogy hova loptam el a többit. (Derültség.) Ez egy ilyen ország, ezt tudomásul kell venni. ...”

„... Nem került itt szóba, örülök neki, de itt meg kell jegyeznem, hogy engem eleinte agyon szekáltak a pályázat szóval. Mondtam is talán, amikor első alkalommal itt voltam, hogy ezt a fogalmat nem nagyon kedvelem, ugyanis a korrupció melegágya lehet, mert én rád szavazok, te rám szavazol stb. De ezért én pályázatnak tekintem a befutott javaslatokat. Ha megírja nekem Kisbürközd önkormányzata, hogy ilyet szeretne, miután ők megvitatták egymás között, majd megérkezik Piripócs pályázata, akkor az egy pályázat, és el tudjuk dönteni megfelelő szakemberekkel, hogy mi legyen. Érdekességként mondom, hogy a miniszterelnök úr személyesen óhajt a döntésben, egy végső kiválasztásban részt venni. Ezt én helyesnek tartom. ...”

„... Már mondom azt is, hogy engem a miniszterelnök úr is és kollégám, a miniszter úr államtitkára és a miniszter úr is a kultuszminisztériumból szakadatlanul sürget és zaklat, hogy tegyek közzé egy már olvasható, esetleg kinyomtatott programot. Ha ellátogatnának abba a pár nyomorult szobába, amit nagy nehezen szereztem meg drága pénzen a Vigadóból, mert nekem hivatali helyiségeket, tisztelt uraim, senki nem adott, azt én szereztem. És bár szépen ki van takarítva a szobám, és van benne villany, telefon, meleg víz és klozet, azért azt észrevettem, hogy amikor a harmadik külföldi tett nálam látogatást és látta a nyomorult körülményeinket, akkor elhatároztam, hogy én soha többet nem fogadok külföldieket, menjenek a Martonyi külügyminiszter úrhoz. ...”