Trunkó Barnabás

 
Fellendült a magyar filmipar, a Csinababán meg a Miniszter félrelépen már túl vagyunk; a Titanicba még nem merünk belevágni, a Ryan közlegény reméljük még nem aktuális, Shakespeare-filmet sem lenne érdemes csinálni, mert a Nemzeti Színház miatt most sajátos áthallása lenne. Viszont – úgy hírlik – újra forgatjuk az évszázad örökzöld filmslágerét, a Hippolit a lakájt.

A filmtörténészek most azon törik a fejüket, hogy vajon miért nem a Valahol Európábant, a Talpalatnyi földet vagy a Körhintát forgatjuk újra; esetleg a Csillagosok, katonákat? A válasz egyszerű: ezek a filmek nem mondanának sokat a mai embereknek; letűnt korok immár kihevert és elfeledett konfliktusairól szólnak.

Bezzeg a Hippolit! A Hippolitnak ugyanis nem a lakáj a főszereplője, hanem Schneider úr, a polgár. A polgár figurájával igen mostohán bánt a háború utáni hazai cinema; legutóbb talán az Állami Áruház című filmben láttunk polgárembereket: ha jól emlékszem, éppen üzérkedtek, és az új forintnak üzentek hadat; rájuk is sózott a Latyi egy semmire sem használható gipszgólyát. Persze ott volt a könyökvédős Glauziusz bácsi is meg az ő kisunokája, akiből – a kor szavára hallgatva – feltehetően kohászt akart nevelni.

A mostani Schneider-reinkarnáció már nyilván a mai kor embere lesz: igazi polgár. A középosztály képviselője. Bár ez a réteg állítólag nálunk nem is létezik – de emiatt fájjon a szociológusok feje!

Schneider úr már nem eszik libacombot friss hagymával. Ugyanis már libacombot sem eszik. Áttért a müzlire. Jó sok pörköltszafttal. És már nem az MTK-nak drukkol, hanem a Fradinak. De azért egy kicsit még a Deutschnak is.

A mai Schneider úr már nem vesz fel szmokingot a dinnerhez a marhapörkölt tiszteletére. A kínai piacon vásárolt dél-kóreai joggingban ül le vacsorálni.

Schneider úr nem jár az Operába – abból mindig csak bonyodalom származik –, televíziós show-műsorok arénáiban klakkol; néha felállva éljenzi szerencsés polgártársát, aki a kvízjátékon meseautót nyert. Lelkiismeretesen neveli a gyerekét, jutalmul újra kap érte családi pótlékot. Schneider urat nem nagyon érdeklik a makrogazdasági mutatók, de mindig tudja, hogy mennyi a BUX-index, és most hogy áll a GDP.

A fürdőszobába felszereltette a vízórát; néha a meleg vízből is enged egy kicsikét. Schneider úr nem politizál, bár mindenről megvan a véleménye. Ezért négyévenként mindig más-más koalícióra szavaz. Általában nagyon csodálkozik, amikor az új kormány elmagyarázza neki, hogy kire is szavazott. Így mindig a következő választást várja.

Néha beteszi a videóba azt a régi Hippolit-kópiát, és egy kicsit irigykedik az akkori Schneider polgárra. Legyint: nem csoda, hiszen akkor egy Bethlen Pista volt a miniszterelnök!