andrassew webb napok 2003 január (április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december - a helyszín: N 47°45,152' E 019°05,158') andrassew.hu ivan@andrassew.hu (fórum)

Január 31. (péntek) Beszéltem Tamarával. Tegnap volt ultrahangos vizsgálaton és egy 1,2 centis ébrény van benne. Az olyan, mint a magonc, csak ember. Szépen lüktet az a kis csomó, ami később a szíve lesz.
Szinte egész nap írtam, mert Perti Lukács Ádám fölhívott, hogy kicsit előbb adjam le a hétfői jegyzetemet. Meg egy novellát is írtam.
Tegnap elfelejtettem, hogy megjelent egy írásom a Népszavában:

Emberbarát tartalom

   Az internetről folyó viták két részre oszthatók. Az egyikben többnyire olyanok mondanak véleményt, akinek fogalmuk sincs, mi az internet, nem is nagyon láttak olyat, viszont nagyon sok rosszat hallottak róla. (Többnyire olyanoktól, akik még szintén nem látták.) Ezekkel nem nagyon érdemes foglalkozni, mert nagyjából annyira épületesek, mint amikor egyes egyházak híveiknek tiltják "káros" filmek megtekintését, aztán kiderül, hogy a morcos agitátorok nem is voltak moziban. Ha mégis érdemes figyelni rájuk, akkor azért, mert többnyire az ilyen embereknél, szülőknél van a döntés joga: kap-e a gyerek belátható időn belül számítógépet és internet-hozzáférést? A másik vitakör az internetezőké. Ők legalább tudják, miről beszélnek.
   Például mostanában arról, hogy kell-e, lehet-e, szabad-e korlátozni a világhálót, vagy legalább a magyarhálót. Nagyon jókor folyik a vita, mert a domináns médiumváltás még nem fejeződött be, de már látszik a harc vége.
   A hagyományos televíziózás végjátékba jutott. Bár még hosszú ideig meghatározó lesz az emberek szórakoztatásában, már látható, érezhető a hanyatlás. A magyar kereskedelmi televíziók nevetséges harca a legigénytelenebbek lekötéséért folyik. Meg azokért, akik igényeseknek látszanak ugyan, de hajlandók naponta pár órát igénytelenkedni. Állítólag kikapcsolódás gyanánt.
   És itt nem csak az ádáz bigvaló-brothervilág versengésre gondolok, hanem a különféle áltársadalmi álkérdéseket feszegető showműsorokra, és szenzációkurkász magazinokra is. A televíziók elvesztették a méltóságukat. Sajnos azok is, amelyek nem mindenáron haladnának a legrosszabb irányba. Őket a politikai erők őrlik, nagyon eredményesen.
   A totális szenzáció- és sztárhajhászás nyilván szerez még nézőket, de látni kell, hogy már vannak országok, ahol a fiatalok többet töltenek a világhálón, mint a tévék előtt. Nem nehéz megjósolni, hogy ez a tendencia idén és jövőre is folytatódik, aztán meg már visszafordíthatatlan lesz.
   Néhány év múlva a televízió ugyanolyan média-mellékszereplővé válik, amint amilyen évtizedek óta a rádió. A tévé csak egy olyan távolba látó készülék, amely egyirányú információkat ad. Túl gyakran sérti az emberi méltóságot azzal, hogy valami "átlag néző" értelmi és érzelmi színvonalának megfelelő szinten szórakoztat és manipulál. Ezzel szemben az internet hatalmas vonzóereje az interaktivitásban van. Ez azt is jelenti, hogy mindenki a saját színvonalának megfelelő "műsort" készít magának. A választási lehetőség már most is szinte végtelen. Pláne akkor, ha valaki több nyelven beszél. Már a magyarháló is olyan méretű és annyira tartalmas, hogy egy élet nem lenne elég az átböngészésére. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy lehet vitatkozni, beszélgetni, levelezni, rádiót hallgatni, sőt ma már televíziót is nézni. (A televíziókat hamarosan mindenestül beszippantja az internet. Ahogy ma több ezer rádiót hallgathatunk, pár év múlva a legtermészetesebb lesz, hogy a világ szinte bármelyik csatornáját nézegethetjük.)
   A televízió legnagyobb kihívása ebben a végjátékban az, hogy söpredéket csinál azokból is, akik jobb sorsra lennének érdemesek. Gyakorlatilag megrontja az embereket. A televíziós szerkesztők nem úgy tekintik, hogy a műsoruk nézése annyit jelent, hogy vendégül látjuk őket a házunkban, az ott szereplőket beeresztjük a legbelső intim szféránkba. Ők be akarnak tülekedni, és azt szeretnék, ha mi lennénk megtiszteltetve azáltal, hogy nagy kalandokat, hallatlan érdekességeket adnak nekünk. Ami ma brutalitásban, embertelenségben, kíméletlenségben, erkölcstelenségben látható, az nyilvánvalóan káros például a gyerekekre. És hiába találtunk ki állami hivatalt a mocsokáradat visszaszorítására. Az ugyan jó drágán működik, lehet vele politikai labdajátékot folytatni, de semmit nem tud tenni, például éppen a gyerekeinkért. (Cselből tesznek korhatárjelző jeleket a képernyőre. Mindenki tudja, hogy valójában képtelenség a gyerekeket ellenőrizni. De ettől kezdve a tévések lelkiismerete már tiszta.)
   Az internettel kapcsolatos viták fontos eleme, hogy idejében kezdődött például a gyerekek káros tartalomtól való megóvásának vitája. Bár a világháló és a magyarháló korántsem annyira fertőzött, mint amennyire a hozzá nem értők véleményéből tükröződik, kétségtelen, hogy vannak gonosz, felelőtlen és elmebeteg emberek, akik mocskos tartalmakat pakolnak az internetre. És vannak olyanok is, akik képtelenek megérteni, hogy mondjuk a faji- és felekezeti kirekesztő, a brutális emberábrázoló, vagy éppen az állatokkal való orális közösködésről, sőt a takonyszexről szóló honlapok árthatnak a gyerekek fejlődésének.
   A televíziók hajhász műsorainak köszönhető, hogy az internetet a pedofilia hírébe hozták. Csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy 1996-óta gyakorlatilag a fél életemet az interneten töltöm, de még sohasem láttam pedofil képeket. A másik borongós téma a szex és a pornó. Ezzel kapcsolatban van egy kicsi szemforgatás. Pontos mérések szerint a világhálóra jutó emberek nyolcvan százaléka először azt írja be a keresőbe, hogy "szex". Tíz százalék azt, hogy "pornó". Nem valószínű, hogy a fanyalgók mindegyike a maradék tíz százalékból való. Ebből is kitűnik, hogy az emberiség bujaság iránti érdeklődése töretlen. De az is mérhető, hogy a hatalmas erotikus gazdagságban megmerítkezők néhány nap után megunják ezeket az oldalakat, és más tartalmakat keresnek. De ez nem ad mentséget arra, ha a gyerekek bejuthatnak a nemiséget ocsmány, megalázó módon mutogató lapokra.
   Az internet - legalábbis a televízióhoz képest - hallatlan előnye, hogy a technika könnyű módot ad a szűrésre. Ha a weboldalak készítői elfogadják az immár szövetségbe tömörült magyar tartalomszolgáltatók - az EU-tendenciákkal teljesen egybehangzó - ajánlását, és olyan kódokat helyezhetnek el az oldalaikon, amelyek például azt jelzik, hogy "gyerekbarát"-e a tartalmuk. (Vagy éppen ellenkezőleg: csakis fölnőtteknek való.) A tartalom készítőjének nem kell mást tenni, mint az oldalba elektronikusan beépíteni egy kódot. Ettől kezdve a böngésző program maga ismeri föl, ha a gyerek esetleg olyan oldalra akar bejutni, amelyiken nem neki való tartalom található, és ezt a szülő feloldása nélkül nem engedélyezi.
   Persze máris számosan akadnak, akik cenzúrát kiáltanak, és jó előre közlik, hogy márpedig ők semmiképpen nem vetik alá magukat semmiféle korlátozásnak. Az internetezés szabadságára hivatkoznak, amit az önkorlátozás is csorbít. Lehet ezen vitatkozni, de azt jósolom, hogy az önkorlátozás elve győz majd. Ha az internetezők virtuális társadalma legalább annyira fölnőtt lesz, mint a valódi, akkor kiköveteli "a demokráciában mindent szabad, amíg mások jogait nem sérted" elvének érvényesítését. A többi már technikai kérdés. Aki nem alkalmazkodik, azt a szolgáltatók kegyetlenül eltüntetik majd a szerverekről. (Ez még midig olcsóbb és kevésbé megalázó, mint ha egy ORTT-típusú hivatal, vagy egy internetes rendőrség intézkedne.)
   Az internet látszólag nem más, mint egy csomó dróttal összekötött masina, meg némi villany. Van ugyan jelentősége annak, hogy a jövőben milyen módon tudjuk összekötni a gépeinket, de nekem meggyőződésem, hogy tíz éven belül az internetezők kilencven százaléka éppen úgy nem érti majd, hogyan jön be a tartalom a gépére, ahogy ma szinte senki nem tudja, honnan jön a tévéműsor a képernyőre. A társadalom, az állam lassan fölismeri, hogy a hálóépítés szinte pontosan olyan dolog, mint annak idején a vasút megteremtése, vagy a villamosítás volt. Lehet vonat és villany nélkül élni, csak nyomorúságos. Ma arról beszélünk, hogy ha korszerű társadalmat akarunk, akkor az nem létezhet úgy, ha nincs minden embernek internetezési lehetősége. Azt nem mondjuk ki, hogy miért: a világháló a leghatékonyabb környezet- és emberkímélő rendszer. Megjelenése és fejlődése talán egyáltalán nem véletlenül esett egybe azzal a fölismeréssel, hogy ha a huszadik század második felében megszokott módon élnek tovább a fejlett társadalmak, akkor belepusztulunk.
   Mert nem tudjuk tovább folytatni azt, hogy emberek milliói naponta több órát utaznak a munkahelyükre és vissza: belefulladunk a benzingőzbe. Már csak nagyon drágán, értelmetlen környezetpusztítással tudnánk előállítani a rémisztő tömegű információ tárolásához és szállításához szükséges papírhegyeket. A társadalom türelme lassan elfogy, az emberek nem akarnak többé napokat áldozni az életükből egy-egy ügy elintézésére. Otthonról elérhető állami és pénzügyi szolgáltatásokat akarnak. És ami a legfontosabb: az egyre kevesebbet dolgozó embereknek adni kell egy olyan szórakozási lehetőséget, amelyik idejük jelentős részét leköti, és ráadásul nem csak mulattat, hanem szervezi is a társadalmat, valamint tanít, és azt az illúziót kelti, hogy nem vagyunk annyira magányosak.
   Vagyis az internet nem masinákból és nem drótokból áll, hanem tartalomból. A tartalom fejlesztése az, amivel az ártalmai ellen tehetünk. Minél több értelmes portál, honlap, oldal jelenik meg, annál kevésbé valószínű, hogy az emberek és főleg a gyerekek a sötétebb mélyeket választják.
   Az állam ezt már fölismerte. Az előző kurzus, és a mostani hivatalnokai is ezt hangoztatják. A kérdés az, hogy a meglevő forrásokból hogyan lehet minél több tartalomfejlesztőt támogatni. A mai pályázati rendszer jó, csak az a baja, hogy a tartalomfejlesztők döntő többsége el sem indul rajtuk. Mert - noha sokmilliós támogatásokhoz lehet jutni - például nem tudnak megfelelő háttérszervezetet, föltöltött bankszámlát találni, nem képesek az amúgy jogos biztosítékrendszernek megfelelni. A megoldás az lenne, ha az illetékes minisztériumok és hivatalok fölállítanának egy értőkből és szakértőkből álló csapatot, akiknek nem lenne más dolguk, mint figyelni az interneten megjelenő tartalomkezdeményeket. A valóban értékesek - sokszor nagyon fiatal - gazdáit behívnák és megkérdeznék tőlük, mire van szükségük ahhoz, hogy a tartalom kiteljesedjen. Lehet, hogy csak egy gépet kérnek, vagy egy digitális fényképezőt, egy szkennert. De az is lehet, hogy néhány embert, afféle ösztöndíj-rendszerben egy-két évre ki kell venni a munkából, hogy dolgozni tudjanak. A mai ráfordítások töredékéért juthatnánk így igen értékes "emberbarát" tartalomhoz.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 30. (csütörtök) Ma olyan tetyetotya nap volt. Próbáltam írni, de nem ment - mint rendesen, már egy éve. Olyanokat tettem, hogy átpakoltam a televíziót a polcról a komódra. Az nagy munka, mert itt hihetetlenül bonyolult kábel- és erősítőrendszer van a házban. Mert igen hosszú az épület, és a lakás különféle zugaiba el kellett vezetni a kábelt. Viszont az erősítés nélkül nem megy. De az egész rendszer rendkívül finoman hangolt. Ha egyetlen ponton rosszul érintkezik valami, akkor mindenhol elromlik a vétel. Ezért legalább egy óráig dugdostam a dugókat, mire a kettest is ugyanúgy lehetett látni, mint a HBO-t. A tévével igazából az volt a baj, hogy Milos már eléri, állandóan belenyúlkál a videóba, mert szereti azt a klaffogó kazettabejáratot. Ám abban mégiscsak áram van. Attól meg nekem rossz érzésem, mert mit tudom én, mit ér el a pici kezével. Most meg attól félek, hogy a komódot kezdi el billegtetni, és egyszercsak leborítja a tévét. Valahogy rögzítenem kell. A falhoz. Mostanában nagyjából az egész napunk azzal telik, hogy őrizzük: nehogy leessen valahonnan, nehogy magára rántson valamit. Ez lesz egy darabig.
Írogattam Hócipőt. Nagyon sok hírt elolvastam, sokat is írtam, de aztán csak hármat küldtem el, mert azokat tartottam a legfontosabbaknak. (Majd csak akkor tehetem őket ide, ha már megjelentek.) De ezek itt maradtak:

A Young & Rubicam nyerte az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány által kiírt csatlakozási előkészítő reklámok készítésére kiírt pályázatot. Somody Imre elnökhelyettes szerint a kampány akkor nevezhető maximálisan sikeresnek, ha április 12-én a szavazásra jogosultak legalább 70 százaléka leadja voksát 85 százalékos igen szavazat mellett.

Ahogy ez kinéz - akkor is sikeres lesz, ha 26 százalékos részvétel mellett 51 százaléknyi igent kap a csatlakozás. Aztán pedig el kell beszélgetni, például Orbán Viktorral, és más hazafiakkal arról, tulajdonképpen miként is gondolták komolyan, hogy napi politikai érdekek miatt veszélyeztethetik az ország jövőét.

Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője szerint "példátlan méretű iskola- és óvodabezárási hullám" indult el, s akad olyan önkormányzat, ahol nyolc iskolát vonnak össze. A politikus emlékeztetett: a Fidesz már a költségvetés vitájakor felhívta a kormánypártok figyelmét, hogy a beterjesztett javaslat beláthatatlan következményekkel jár az önkormányzatok számára, mivel nem biztosítja a 2002. évi béremelés fedezetét.

Talán Pokorni úr sem gondolja komolyan, hogy nyolc iskolát csakis a bérhiány miatt vonnak össze. Talán tudja: ahhoz, hogy megállítsuk a példátlan méretű iskola- és óvodabezárási hullámot legelőször is gyerekeket kell csinálni. Én a magam részéről 2002-ben teljesítettem hazafias kötelességemet, ebben az évben pedig az egyik lányom hazafiaskodik majd a szülőszobán. Helyénvaló lenne, ha az ellenzék megtekintené a népesedési adatokat, megértené, hogy valójában miért kell azokat az intézményeket bezárni és összevonni, aztán pedig cselekednének.

Nem követelt emberéletet az a pokolgép, amelyet egy szamár hátára erősítettek palesztin terroristák.

Miközben teljes szívemből megvetem a pokolgépes terrorizmust, érzek valami tiszteletet az öngyilkos terroristák iránt. De az is lehet, hogy ez csak abból fakad, hogy sem ésszel, sem lélekkel föl nem foghatom, amit művelnek, szerencsétlen, becsapott áldozatoknak tekintem őket. De nincs mentség annak, aki egy derék szamarat robbantgat.

Délutánra leállt az internet. Csak kerülő úton, nagyon hosszú idő alatt tudtam levenni a leveleket. Wanda küldött képeket. Ezek úgy készülnek, hogy Ede megrajzolja az alap-motívumokat, aztán Wanda ezek fölhasználásával festi meg a képet. Ez például itt a Lebegő rózsaszín tehén házikóval - a kedvencem.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 29. (szerda) Most telefonált Wanda, hogy Szonjának igen jól sikerült az első csellóvizsgája. Csak azért nem hívott minket, mert félt, hogy lámpalázas lesz. De végülis ennek semmi jele nem mutatkozott. Legközelebb megnézem.
Miközben itt erős propaganda folyik a EU csatlakozás mellett, észre kellene venni, hogy van egy olyan mélyvonulat - ami az interneten is megjelenik - amelyik egyre különösebb, talán már mentális gondokat vet fel. Nem tudom, mi lehet az oka, de egyre inkább azt érzem, hogy tömegek kezdenek elborulni. Ma például ezt kaptam egy levelező listán:

Kedves magyar Honfitársaim!

Ma egy nagyszerű előadást hallottam Bp-n a Napkapu könyvesboltban. Pap Gábor művészettörténész az EU-kérdésről beszélt.
A Vígadó aulája zsúfolásig megtelt, állóhely sem maradt. Gondolom sokakat érdekel, ezért megpróbálom néhány mondatban összefoglalni az elhangzottakat:
- Mi Európában vagyunk, hisz a magja vagyunk. A perifériának van szüksége ránk (minden szempontból), s nem fordítva.
- Amit a kormány művel tájékoztatás címén az ügyben, az - nemes egyszerűséggel - hazugság.
- Vegyük elő népi kultúránkat: mit tett János Vitéz? Beugrott a sárkány szájába, eljutott annak szívéig és legyőzte.
- A magyar mondavilágban a testvérek egymásért és nem egymás ellen harcolnak.
- Amit az EU csinál az BIRODALOMÉPÍTÉS. A sárkány mindenképp elpusztul. (!)
- Három nagy ajándékot adhatnánk az EUtanázia népeinek (már ha elfogadnák!):
1.) a nyelvünket, mely páratlan spirituális kincs a világban (minden ellenkező híresztelés ellenére),
2.) a jogrendszerünket, mely páratlan Európában,
3.) a gyógyító képességünket (a Magyar Szent Korona nem hódító, hanem gyógyító programra inspirálja viselőjét).
E három kincsre nagyobb szüksége volna ma Európának, mint az egyébként igen-igen gazdag magyar földre és egyéb magyar tulajdonokra, amit megkaparintani szeretnének... A kormány nem hagyott elegendő időt arra, hogy a nép érdemben tájékozódhasson ebben a sorsdöntő kérdésben és a népszavazás eredménye már most ott van a számítógépben. Mint ahogy a tavalyi választásokon is - tudományos alapon bizonyíthatóan - csalással került hatalomra a mostani kormány. Ezért ő személy szerint nem megy el szavazni, bár ezt ne vegye senki tanácsnak, javaslatnak, de ő számon fogja tartani, hogy kiterjedt ismerősi körében hányan nem szavaztak és így látható lesz majd a csalás. Azt már én teszem hozzá, hogy - mivel 25%-os részvételnél már érvényesnek tekintik az eredményt (a kedves kormány ily ravasz rendeletet hozott) - ezért ez nem biztos, hogy üdvözítő lépés volna. Vagy ellenőriznünk kellene a szavazást - erre a jelenlegi jogállás szerint nincs lehetőség, mert a belügyminiszter asszony rendelete alapján csak a parlamenti pártok delegálhatnak tagokat a szavazóbizottságba. Ha jól emlékszem Halász Jóska vetette fel a dupla szavazás ötletét, ami szerintem - költségeit és megbízható lebonyolítását tekintve utópia, túl azon, hogy az eltérő eredmény önmagában nem lenne megcáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy ők csaltak. Ezügyben még jelentkezem, ha van valami...
Pap Gábor melegen ajánlotta Síklaky István írását (www.fuggetlenseg.hu)
Végül ezekkel a szívet melengető szavakkal fejezte be előadását az általam igen nagyra becsült előadó: "Akármi is lesz, ne csüggedjünk! Tartsunk össze! A magyart nem lehet elpusztítani. Mindig összetartottunk a legnehezebb időkben is és ha valakinek csak egyetlen fillér feleslege volt, akkor odaadta, ahol annak híja volt..."

Saját tollamból hadd tegyem hozzá, Testvéreim: nem ok nélkül került nemzetünk e nehéz helyzetbe. Sok hibát elkövettünk - a naivitásunkkal, a jóhiszeműségünkkel, a lustaságunkkal és sorolhatnám. Nem véletlenül kapjuk ezt a leckét... ez rólunk, nekünk szól! Vállaljunk spirituális felelősséget sorsunkért - csak így változtathatunk rajta érdemben. Kérlek Benneteket, hogy ne kritizáljuk rosszakaróinkat, mert ezzel mi is lealjasodunk. A SZERETETRE KAPTUNK MEGBÍZATÁST. Ezt tartsuk szem előtt mindig - és halhatatlanokká válunk! Gyakoroljuk a megbocsájtás erényét, ettől emelkedünk. Kérjük a magyarok Istenének áldását a világ minden nemzetére!
Ismerjük fel: ha a tudatosságunkat fel tudjuk emelni e múlandó és véges téridő világ határain túlra, ha figyelmünk a spirituális szférákba emelkedik, akkor az árnyékok hanyatt-homlok menekülni fognak életünkből. A magam részéről ezt tartom az egyetlen üdvözítő lehetőségnek. Másképp harcolhatunk több-kevesebb sikerrel, de a csillagösvény népe csak akkor leszünk, ha az Égig emelkedünk szívünk hajóján. Akit érdekel, látok kiutat a világot uraló problémák tengeréből.
Tiszta, vegetáriánus életmódot javasolok és napi rendszeres, odaadó meditációt. Márc. 15-től 40 napos böjtöt tartok a világbékéért és népünk szabadságáért - lehet csatlakozni (részidőre is).
Elérhető vagyok vasárnap esténként a Tündérkertben.

Szeretettel Mindenkinek: Labant Csaba, Csillagösvény Világbéke Misszió


Ez (is) van. Itten. Mostan.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

December 28. (kedd) Nem sikerült kialudnom a betegséget. Ráadásul most a feleségem is gyengélkedik. Valamivel jobban vagyok, de inkább csak araszolok. Elaraszoltam a patikába. Mivel két napja nem nagyon ettem, azon gondolkoztam, hogy már ez is rossz hatással lehet rám. Hirtelen megkívántam a szőlőt. Vettem is fél kilót, és már az úton elkezdtem enni - amit a nagyapám rossz szemmel nézett volna (polgári neveltetés) - és rögtön jobban is lettem. Itthon még magamba erőltettem egy kis kekszet is. Araszolva elmosogattam. Ahányszor leülök, elalszom.
   Ráadásul baromi undorító idő van és az internet is úgy működik, mint én - araszolva. Állítólag valami vírus miatt. Bár már az is elképesztő, hogy a ma megérkezett 31 levélből 16 spam, kéretlen hirdetés, ami a letöltési idő felét elvette. Valamit tenni kellene már az internetes pofátlanság ellen. Nem is az a baj, hogy egyszer jön egy-egy ilyen levél, hanem az, hogy letiltani se lehet őket, mert a következőt már más címről küldik. (Nem tudom, honnan gondolják, hogy ha megint befurakszanak a levelesládámba, akkor majd több kedvem lesz vásárolgatni.) Ráadásul teljesen értelmezhetetlen, hogy miért kell nekem tudomást szereznem valami törökországi bolt árleszállításairól, noha soha az életben nem jártam ott, és nem is fogok. Amerikában jártam, de akkor sem értem, miért akarnak rámtukmálni olyan dolgokat, amelyeket csak ott tudok megvásárolni. Például használt autót vagy lakást. Bankszámlám sincs Amerikában, mégis állandóan befektetésekre ösztönöznek. Azt sem értem, miből gondolják, hogy impotens lennék. Naponta egy-két ajánlatot kapok potencianövelésre. (Nem az a baj, hogy semmi szükségem rá, hanem az, hogy tele lesz így a világ fölélesztett hősszerelmességű poétákkal és hadvezérekkel.)
   Ma 143 éve született Csehov. Egyszer elmentem a barátaimmal egy Platonov-előadásra. Föltűnt nekik, hogy én sokkal többet nevetek, sokkal jobban élvezem a darabot, mint ők. Kiderítettük, hogy az azért volt, mert én ráismertem a szereplőkre. Azokra a derék vidéki értelmiségiekre, esetleg lecsúszott vagy soha föl nem emelkedő beszorult emberekre, akik között a gyerekkoromat töltöttem. Csehov azt mutatta nekem, hogy szinte évszázadnyi távolságból is lehet ábrázolni ma élő embereket, mert hiszen a jellemek, de talán még a szituációk sem különböztek: a XIX. század Oroszországában ugyanolyan szerencsétlen emberek, ugyanolyan nyomorúságos viszonyokban éltek, mint nálunk a XX. század közepén. Ehhez persze csak az kellett, hogy Csehov mindent tudjon az emberről. Elég régóta írok egy színdarabot, amelyikben a puska azért sem sül el. Hogy azért ne legyen mindenben igaza.
   Ha Csehov a kortársunk lenne, és mondjuk Bukarestben él, biztosan megírná valahogy azt, mit Cseke Gábor ma jegyzett a Milos könyvébe. Azt remélem, hogy azok, akik nem ismerhették meg a diktatúrák természetrajzát, valamicskét tanulnak ebből a naplóból.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 27. (hétfő) Ahhoz képest, hogy egész éjjel rázott a hideg, és reggel alig bírtam elindulni, ma rendkívül hatékony voltam. Sőt már a reggel is igen meghitt volt. Először is arra ébredtem, hogy világít Milos őrzőlámpája. Kiderült hogy a keze lóg ki az ágyból, és ahányszor megmozdítja, az infraérzékelő fölkapcsolja a lámpát. Annyira törékenynek látszott a kicsi keze. Sajnálom is, hogy nem tudtam lefényképezni. Aztán, amíg a fürdőszobában voltam, Tamara észrevette, hogy Milos már csöndben ácsorog az ágyban. Kivette, és amikor kijöttem, a konyhában ültek egy újságot nézegettek. És az volt az érdekes, hogy Milos nem tépte a lapokat, hanem szépen lapozgatott. Szépek voltak.
   Reggel kilencre "családi fényképezésre" mentem a Népszava elé. Az egész szerkesztőség ott állt. Tulajdonképpen elképesztően sok ember.
   Aztán értekezleten voltam.
   Aztán meglátogattam Köszi barátomat üzleti ügyben.
Aztán elmentem a könyvelőhöz.
Aztán elmentem az iskolába, hogy beírjam a tanítványaim osztályzatait.
Aztán elmentem a Hócipőbe, értekezletre.
Aztán még beszélgettünk például Farkasházyval, Megyesivel, Parával…
Tehát tulajdonképpen eléggé jó nap volt. Azt leszámítva, hogy még mindig nem tudok enni, fájnak a lábaim és időnként ráz a hideg. Ezért most el is megyek, aludni.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 24. (péntek) Tíz éves moratóriumot kaptunk az EU-tól - ennyi idő alatt kell "emberi" életet biztosítanunk a tenyésztett és fogvatartott állatoknak. Biztosan sokat nevetgélünk majd azon, hogy a disznóknak játékot kell adni. Pedig mindenki tudja, hogy értelmes állatok. Egyszer olvastam egy jól illusztrált cikket arról, hogy a disznók képesek maguknak szükséglet szerint adagolni a tápot és az innivalót. De azt is könnyen megtanulják, hogy melyik gombot kell megnyomni, ha zuhanyozni akarnak. Ez egy nagyon életbarát ól- és udvarrendszer volt. Remélem van is olyan hely a világon, ahol használják. Az már kevésbé nevet, aki valaha látta, hogy miképpen bánnak a disznókkal szállítás közben vagy a vágóhidakon. De például az gimnazistákat már elvinném az úgynevezett tojásgyárakba is, ahol 50X50-es ketrecekben szorongnak a tyúkok, levágott csőrrel, hogy búbánatukban kárt ne tegyenek egymásban. Borzalmas látvány. Nem hiszem, hogy van normális fiatal, aki nem lesz állatvédő, ha egyszer ilyet lát.
   Egy kicsit csodálkozom, hogy tíz évet kaptunk, türelmi időt, miközben már évek óta tudhatta mindenki, hogy egyszer majd eljön az a pillanat, amikor emberségesen kell bánni az állatokkal. Minket több mint egy évtizedig várattak, az állatokat meg majd még ennyit. Még jó, hogy nem tudják.

   Megjött Tamara, majd holnap folytatom. Vagyis ketten jöttek. A másik ember benne van.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 23. (csütörtök) Minden nap olvasok valamit arról, hogy most már szinte biztos: valami egészen csodálatos jövő vár a következő generációkra. Mezey Éva magyar származású amerikai kutató rájött, hogy ha felnőtt (!) emberi csontvelőből származó őssejtek eljuthatnak az agyba, és ott működőképes neuronokká alakulhatnak át. Ez azt jelenti, hogy ha megfelelően irányítjuk ezt a folyamatot, akkor sérült agyterületek éledhetnek újjá. Ezen kívül megvan a migrénért és a sörhasért felelős gén, ami nyilván azt jelenti, hogy egyszer eltűnhet az emberek életéből a borzalmas migrén és a kínos sörhas.
   Néha az az érzésem, hogy az utolsó olyan generációból való vagyok, amelyik még kihal. Talán már a lányaim és Dávid se, a feleségem se, de abban szinte bizonyos vagyok, hogy Szonjának, Edének, Milosnak valami örökélet-féle jut. Olyan tömegben fedezik föl a titkokat, hogy egyszercsak új minőség következik be. Hirtelen olyan technikák alakulnak ki, olyan oltások és egyéb védőrendszerek alakulnak ki, hogy akár több száz évig is eléldegélhetnek, ha akarnak. Hogy ez jó-e, azt nem tudom, de inkább jó, mint rossz. Mindenesetre csoda.
   Akik azért aggódnak, mert beavatkozunk a teremtés rendjébe, és Isten jogait féltik, tévednek. Isten azért adta a tudást, hogy kezdjünk vele valamit. Alighanem kísérletezget velünk, de ehhez joga van. Mondhatja erre bárki, hogy akkor nyilván a klónozással is egyetértek. Nem, mert más dolog a betegség megszüntetése, a szenvedés elkerülése, mint egy ki nem kísérletezett módszerrel, a következmények körültekintő fölmérése nélkül, bizonytalan sorsú emberi életet létrehozni. Klónozni majd akkor lehet, ha nincs más megoldás a génjeink megmentésére. (Például el tudom képzelni, hogy egy kisbolygó becsapódása után néhány tudós klónozással szaporítja a majdnem kihalt emberiséget. Ez nem valami tudományos-fantasztikus rémálom, hiszen egy ilyen katasztrófa bármikor bekövetkezhet. És tévedés azt hinni, hogy csak egy hatalmas test csapódhat be. Lehet az akár öklömnyi is, csak éppen annyi anyag lesz benne, mint a Mártában. Tehát észre se vesszük a közeledését, így nem is rombolhatjuk szét becsapódás előtt.)
   Az a legérdekesebb, hogy amikor nézegetem a gyerekeket, és arra gondolok, hogy talán még azt is megérem, hogy megszabadulnak a szenvedéstől, és beláthatatlan messzeségbe tolódik a haláluk, nem irigylem őket. Jó érzéssel tölt el. Jó lenne úgy meghalni, hogy őket már biztonságban tudom. És csak kicsit vagyok szomorú a saját elmúlásom miatt.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

  Január 22. (szerda) Megint milyen érdekes: tegnap Tamara telefonál, hogy hamarosan gyereke lesz, persze nekem ez naponta többször eszembe is jut, el is képzelem, mekkora lehet most, és milyen lesz, és akkor este megkapom sokadmagammal Czeglédi Ágnes Elfridától ezt a képet, amelyiken a kicsi kéz kinyúl a méhből és megfogja az orvos kezét. Persze láttam már azelőtt, és meg is rázott, ahányszor csak láttam. De miért pont ma küldte el?
   Fruzsina meg arról ír, hogy benne már vége a télnek, én meg éppen ma gondolkoztam azon, hogy máskor már karácsony körül fennhangon mondogatom - hazudom, hogy az Ég is hallja -, hogy kifelé megyünk a télből, mostanában pedig ez nem jutott eszembe. Csak ma, amikor tejért mentem a szemerkélő tavaszban.

Yes, comment…

Boross Péter, az MDF alelnöke visszavonulását tervezi. Lezsák Sándor nem indul az elnöki posztért Dávid Ibolya ellen.

Kár lenne

Lehet, hogy Boross Péter személyes karrierjének csúcsa a miniszterelnökként eltöltött időszak volt, ám mostanában kedvelték meg az emberek. Igaz, nem is olyan régen arra is rájöttek, hogy Boross milyen szerény, visszafogott, kellemes, úri, hogy ne mondjam: polgári miniszterelnöke volt ennek az országnak. Képest, persze. A morcos Hóbagolyból - a nevet Megyesi Gusztávtól kapta, és volt benne valami tiszteletlen, piszkálódó gúny - egy kedves, öreg, csakugyan bölcs Hóbagoly lett. Talán a vesztesként eltöltött két ciklusban, és különösen Orbán Viktor mellett afféle mellőzött, tanácstalan tanácsadóként volt alkalma megérezni a politika esendőségét, a hatalom hiábavalóságát. Nem tudom, mi más dolga van, de kár, ha elmegy. Szükség lenne rá még egy-két ciklusra. Csak úgy, hogy ott legyen. És néha megszólaljon, vagy írjon egy levelet. Komolyan, csöndesen, mértékadóként.

A sertésválság kellős középen kapták a rémhírt a vidék malactartói, hogy az EU-ban nem lehet házilag disznót vágni. A disznóvágás jelenlegi formájában valóban nem EU-konform rítus, és a tartás gyakorlatán is változtatni kellene, de arról szó sincs, hogy a disznótort, mint nemzeti intézményt bárki is be akarná tiltani.

Szegény Dezső!

Nagyon érdekes lesz, ha fél évszázad után most majd az ávósok helyett turistának álcázott eus feketevágás-ellenőrök lopakodnak majd a kertjeink alatt. Jó lenne előre szólni ezeknek a szerencsétleneknek: ne tévessze meg őket az, hogy a magyar parasztok az ávósokat nem verték agyon kapával és ásóval és beléjük se szurkáltak vasvellával. Az régen volt, és meg is bánták már a földmívesek. Az is lehet, hogy az Irakban dolgukat végzett ellenőröket egyenesen ide hozzák. Szegény Dezsőt meg majd megint lenyomjuk a pincébe, mert veszélyes tömegpusztító fegyvernek minősítik.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 21. (kedd) A feleségem azt álmodta, hogy terhes, és mindenki tudja, csak ő nem. És októberben születik a gyerek. Este, fürdetés közben telefonált Tamara, hogy októberben születik az unokám. Már nagyon vártam. Mindenki boldog.
   Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hol jön a világra. Nem mintha Hollandia nem lenne egy jó ország, de nagyobb biztonságot éreznék, ha itt születne. Majd mindent szépen kiszámítanak, aztán eldöntik Andrissal.
   Ha már az embernek a hetedik leszármazottja jön, akkor még jobban kell vigyázni a világra. Délután Ladu levelét olvasgattam, ami azért is érdekes, mert amit ír, az nagyon hasonlít arra, amit mi átéltünk a Dunával.
   Gyönyörű képeket küldött. Valamiről, ami hamarosan nem lesz ilyen gyönyörű Vagyis semmilyen se lesz, habár a víztükör is lehet szép. Talán azt kivéve, ha tudjuk, mi van alatta, és hogyan került oda.
   Évek óta vágyom Izlandra. Erősen. A bálnák, a tűzhányók és a gleccserek miatt. De nagyon úgy néz ki, hogy soha nem megyek oda, ha megint engedélyezik a bálnavadászatot. (Talán Japánt is ezért kerülöm.)
   Most meg ez:

Környezetvédelmi tüntetés Reykjavikban

   Mi az, ami ellen a világ egyik legoptimistább nemzetének (ahol ezer éve működik a parlament) ezernél is több polgára utcai tüntetésen hangosan kiabálva tiltakozik.
   Egy MŰ. Természetesen: VÍZI ERŐMŰ.

   A száraz tények:
   A kormány elhatározta, hogy Izland keleti részén (Reydarfjördurben) alumíniumgyártó üzemet építtet külföldi vállalkozókkal, amihez a parlamentben főleg a kormánypártok szavazatai biztosították a támogatást.
   A szükséges villamos energiát biztosító vízierőműhöz (Kárahnjúkavirkjun) a tározót a "Magasföldön" egy egyedülállóan szép helyen, természetes sziklahasadék és környezete elárasztásával akarják kialakítani, ami ellen hónapok óta tiltakozás folyik. A környezetvédők között rendkívül sok művész, és neves közéleti személyiség is található (a nemzetközileg is ismertek közül például.: Vigdis Finnbogadóttir korábbi köztársasági elnök, Steingrimur Hermansson korábbi miniszterelnök, Björk és éhségsztrájkot is vállaló mamája, Hallgrimur Helgason a jelenleg legnépszerűbb izlandi író) az utóbbi hetekben egymást érték a gyűlések, filmvetítések, performancek. A versenypályázatok elbírálása és a parlamenti áldás után az utolsó lehetőség a MŰ-építés hátráltatására a reykjaviki tanács ülésén lehetett volna január 16-án, amikor Reykjavik (mint résztulajdonos) képviselőtestülete szavazott a MŰépítéshez nyújtott hitelgaranciáról. A tanácsterem karzatán (kb.100) és a Városháza környékén összegyűlt természetvédők (kb. 1000 fő) hangos tiltakozással zavarták a képviselőtestület munkáját, egy tiltakozót rendőr vezetett ki a teremből (nevezett Jonsi a Sigur Rós nevű, egyre világhíresebbé váló zenekar frontembere, ami valószínűleg biztosítani fogja a világsajtó tájékoztatását az ügyben.)
   Az ország lakosságának véleménye teljesen megosztott, a sajtó és más médiumok folyamatosan foglalkoznak a témával (a kormánypártok szerint egyoldalúan, főleg a tiltakozók álláspontját bemutatva.)
   Az építést támogatók szerint: - több száz munkahelyet teremtenek - az alumínium és áramtermelés hosszú távon nyereséges lesz - a környezetvédelmi problémák megoldhatók.
   A keleti parton élők szerint az Al-üzem : - munkalehetőséget biztosít - hozzájárul a terület fejlődéséhez (pl. elkezdik építeni a beígért alagutat) - növeli a környék ingatlanárait, felvirágoztatja a régiót.
   A környezetvédők szerint (akik most már csak ritkán említik az Al-üzem miatti környezetszennyezést, amit Akranes környékén már megismerhettek a lakók): - a vízszintemelkedéssel megszűnik a Magasföld (Hálending) egyik legszebb természeti képződménye - a vízszintemelkedéssel megváltozik a teljes kapcsolódó vízrendszer (pl. a Dettifoss) - a feltöltéshez használt jökullvíz (olvadékvíz a jégmezőről) rengeteg lebegőanyagot, homokot tartalmaz, ami miatt a meder belátható időn belül feltöltődik - az elárasztás madarak élőhelyét csökkenti - a területen földrengés lehetősége, ami egy feltöltött tározó esetében környezeti tragédiát okozhat - a tervezők által kalkulált energiaárak nem helyesek, csak az erőmű évente 4 milliárd korona veszteséget okoz - a komplett Al-üzem sosem fog kifizetődni, az építés és üzemeltetés a környezetben visszafordíthatatlan károkat fog okozni - a területen nemzeti parkot kell létrehozni, és fejleszteni a turizmust
   2003 májusában parlamenti választások lesznek (emlékezzünk a magyarországi választásra 1990-ben).
   Meleg tél után forró tavasz.
   Ladu

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 20. (hétfő) Ma a Népszavában voltam, értekezleten. Tíz óra előtt nagyon rossz érzésem támadt. Arra gondoltam, hogy mindjárt telefonál a feleségem, hogy valami nagy baj történt Milossal - én meg ugye az értekezlet alatt kikapcsolom a telefont, ettől aztán csak későn tudom meg, nem érek oda idejében, segíteni. Itthon kiderült: Milos pont akkor rántotta magára a szendvics-sütőt, és a jó hegyes lábai közül az egyik eltalálta a szemöldökét.
   Aztán elmentem Szonjáért az iskolába. Megint jót beszélgettünk az úton. Kérdeztem, miket olvas. Mondta, hogy semmit, mert nincs könyve és Wanda nem engedi olvasni este kilenc után. Mondtam, hogy az nem érdekes, én se olvashattam éjjel, de ez nem akadályozott meg abban, hogy zseblámpával a takaró alatt… ugye. Csak mindig azon buktam le, hogy röhögtem. És az is kiderült, hogy a Harisnyás Pippit szeretné elolvasni… Hazavittem, kicsit eszegettünk, meg beszélgettünk, aztán elvittem csellóórára. Aztán elmentem a könyveshez és vettem neki egy Harisnyás Pippit. Remélem, jó könyv.
   Itthon a feleségem kenyeret sütött. Nagyon finomat, teljes kiőrlésű lisztekből, és mindenféle magok is vannak benne. Egész életemben olyan nőre vágytam, aki tud kenyeret sütni.
   Én meg ezer forintért majdnem egy kiló konyakos meggyet vettem. Szaloncukornak álcázták, de most egyet fizet, kettőt kap akcióban jutottam hozzá. Sose volt még több konyakos meggyem, mint amennyit egyszerre meg tudok enni.
   A múltkor meg sikerült hozzájutnom egy egycsövű, marokban elférő messzelátóhoz. Évekkel ezelőtt az öcsémtől kaptam egyet, aztán ellopták, de most egyszercsak megláttam a kirakatban. Nem lehet ilyesmik nélkül élni.
   Ákos öcsém megint küldött egy gyönyörű képet.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 19. (vasárnap)

Közéleti előrejelzés

Szénvíz, vérm, habosajk

   A harmadik hét azzal kezdődött, hogy a rettenetes hidegben egy csomó lakásban nem volt villany. Aztán megtudtuk, hogy föl sem merült a gondatlanság lehetősége, mert ezt nyilatkozta a Magyar Energia Hivatal vezetője. Egyszerűen túlságosan hideg volt, megdermedt a csepeli és a Duna-menti erőműben a fűtőolaj, megfagyott a szén - a 46-50 százalékos víztartalmú lignit - a visontai erőműben. A rádióban azt mondta az illetékes, hogy nemzetbiztonsági érdek volt a leállás.
   Föl sem merült a gondatlanság, de talán érdemes elgondolkozni azon, hogy ha ennyire kiszolgáltatottak vagyunk a hidegnek, az Európában teljesen normálisnak tekintető időjárásnak, akkor hol lehet a hiba? És mi történt volna, ha mondjuk heteken át mínusz húsz fokban kell élnünk?
   Mivel előre tudható volt, hogy a következő órákban nagyon hideg lesz, és olyankor dermed az olaj, fagy a szénvíz, talán szólni kellett volna az ország népének: mindenki csak annyi égőt használjon, amennyi feltétlenül szükséges, lehetőleg ne fürödjenek, hanem zuhanyozzanak a villanybojlert használók, ne kezdjenek pitesütésbe a házasszonyok a villanykemencékben, és nem kell feltétlenül villanykályhával a legmagasabb fokozaton fűteni azokban a szobákban, amelyekben nem tartózkodunk állandóan. Az ilyesmit ingyen be lehet mondatni televízióban, és feltételezem, hogy a nép azonnal szalad a kapcsolókhoz, mert azért ennyi szolidaritás, vagy önvédelmi reflex még van az emberekben. De nem szólt senki. Nem akarok vádaskodni, de néha az az érzésem, hogy az energiaszolgáltatókat más érdekek vezérlik, amit össznemzetinek lehet nevezni, mert például egyáltalán nem érdekeltek az energiafogyasztás visszafogásában. Nekik tulajdonképpen az a legnagyobb üzlet, ha jó hideg van, mi fűtünk, önfeledten, és az se számít, mibe kerül. Ezt abból gondolom, hogy nem is olyan régen kedves levelet kaptam a villanyszolgáltatómtól, amelyben fölajánlotta: kedvezményes kölcsönt szerez nekem, hogy azon elektromos eszközöket vegyek, ha hajlandó vagyok tíz százalékkal növelni a fogyasztásomat. Nem voltam hajlandó. Sőt, attól kezdve minden hónapban kétezer forintot arra költöttem, hogy energiatakarékos égőket vegyek, így jóval több mint tíz százalékkal csökkentettem az energiafogyasztásomat. Jóslat: előbb-utóbb beszélni kell a szolgáltatókkal arról, hogy a szélsőséges időjárás föltehetően összefüggésben van az általános fölmelegedéssel, ami pedig az elégetett szénnel, olajjal és gázzal. Ebből pedig az következik, hogy nemzeti, sőt nemzetbiztonsági érdek, hogy minél kisebb legyen az energiafogyasztásunk. Vagyis, ha jön a hideg, akkor intsék takarékosságra az embereket, ahelyett hogy azon örvendeznek, milyen sokat keresnek majd a lakosság fogyasztásán.
   A magyar viszonyokra jellemző eset volt, hogy a Tapolcai Városi Bíróság hétfőn rendzavarás szabálysértés miatt figyelmeztetésben részesítette Loppert Dánielt. A húszéves egyetemi hallgató tavaly július 28-án Kapolcson, a miniszterelnök felé háromszor kiáltotta, hogy "áruló". A büntetőeljárás közvádas bejelentés nyomán indult.
   Akkor kellett volna erős, akár államfői vagy ügyészi figyelmeztetésben részesíteni a vereségeik szégyenétől megzavarodott politikusokat, amikor az országgyűlésben, majd az utcán elkezdtek nyakló nélkül hazaárulózni. Amikor a népük átvette ezt a sületlenséget, már nem volt mit tenni, az "áruló", a "hazaáruló" köznapi magyar káromkodás, szitokszó lett, és erről nem tehet az a fiatal ember, akit a kissé túlkapó hatóságok bíróság elé állítottak. Az meg aztán végképp minősíthetetlen, hogy azok a vérmes, habosajkú jobboldali politikusok mernek Tapolcán tüntetni és nyilvánosan hadoválni, akik már a gyerekek meghülyítéséért is felelősek.
   További fejlemény volt, hogy a miniszterelnök felkérte az igazságügy-minisztert, hogy vizsgálja meg, van-e lehetőség eljárási kegyelem nyújtására Loppert Dániel ügyében.
   Bár a legfrissebb hír szerint az ifjú Loppert úr nem kaphat kegyelmet, jobb lenne, ha az állam egyáltalán nem tisztelné meg eljárással a zavarodott embereket. De talán valamiképpen tudatni kellene a hibbantan kószálókkal, hogy az "áruló" a legsúlyosabb sértés, amit egy közembernek babonából háromszor kiáltani lehet, hogy meglegyen a magyar igazság. Talán ezt vészesebb időkre kellene tartogatni. Jóslat: ha ezen a színvonalon maradunk, az lesz a vége, hogy minden politikus mögött mozgókórus vonul majd, és a beszólásokra mondjuk élesen pattogó Köcsög! Köcsög! Köcsög! rikkantásokkal válaszol, úgy vélve, hogy az eléggé sértő viszontcsapás. (Itt jegyzem meg, mielőtt jobboldali kollegáim sárkánytollat ragadnak ellenem: akkor is nyilvánosan tiltakoztam, amikor két éve egy Dopeman nevű mocsokdalnok koncerten rikácsolta Orbán Viktorra, hogy egy f-szopó g.)

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 18. (szombat) Ma a naplómra kattintások száma elérte -et. Ez jó. Az kevésbé, hogy Onagy Zoltán nem morog rám többé a Teraszon, mert nem bírja tova. Meg is értem. Végülis iszonyatos munka egy ilyen folyamatos készenlét. De azért sajnálom, mert minden nap lestem, miket ír. Sokat tudtam meg magamról.
Találtam valamit, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmemet:

   1945: Felrobbantották az Erzsébet-hidat, a Lánchidat és a Margit híd megmaradt budai részét a visszavonuló hitleri csapatok. A szovjet Vörös Hadsereg elfoglalta Pestet.
(A németek aláaknázta pesti oldala már 1944. nov. 4-én felrobbant, kb. 600 ember halálát okozva.
Amikor a németek először aláaknázták a hidat, Fürjesi Sándor, Nagy Ferenc és Berkó Sándor 20 éves magyar katonatisztek belopóztak a híd alá és a gyutacsokat kiszedték, de a fasiszták elfogták és statárium elé állították őket. A rögtönítélő bíróság egyik tagja halált, másik két tagja büntetőszázadot szavazott, így nem végezték ki őket, hanem a frontra, aknamezőket fölszedni kerültek. A háború után mint ludovikás tiszteket a kommunisták újra börtönbe vetették és megkínozták őket.) - (Bocsmagazin: fenntartható civilizáció infó 2002. Jan. 18. http://bocs.hu)
   Nem tudom, van-e Fürjesiről, Nagyról és Berkóról legalább valami kis utca elnevezve. Bár az is lehet, hogy még életben van közülük valaki.

   Találtam mást is. A könyvemről. És igaza van abban, amit a télről ír. Sose gondoltam erre.


Andrassew Iván: Beszélések
Noran, Budapest, 2002.

Árnyék, lepkék, angyalok
Andrassew Iván könyve a sóvárgásról

   Kézbe fogom a könyvet, amelyen kis csomagocskák láthatók átlátszó bőrű nyuszival, akiben még a répa útja is látható, angyallátó kislányok epres ovi-jelével, tehénnel-hangyával-pingvinnel és a törzsfejlődés különböző állapotaiban leledző embriókkal.
Belelapozok, és újabb csomagocskákkal találkozom, szomorú, elmúlásra váró gondolatokkal, múltat idéző történetekkel, gyerekkori éleslátást-életlátást irigylő tiszteletadásokkal.
   Olvasni kezdek, és visszariaszt, hogy megint egy elit-depressziós hangulatot nyakamra telepítő magvas művet fogok végigbúsulni; de aztán sellőkkel rituálisan együttfürdőző kentaurcsődör és kancája találkozik szerelmesen, csodatorony épül a kisbíró házához és a gesztenyefán a katekizmust okosan citáló gyerekeknek felszerelt hintán a pap hintázik titokban már negyven éve, és végre kiszabadulhatok a lélek sötét bugyraiból, a hangtalan befelé üvöltésből, az unalmas semmitmondó élet kiábrándultságából a sokszor tragikus, de legalább aktívan zajló élet meséjébe. Mintha a szürkéből a fénybe, a színek világába lépnék. Üdvözlet színek, üdvözlet hangok.
   A beszélések hossza Örkény István egy-egy perces dózisban ajánlott írásait idézi, azonban a kötet hármas tagolódása más tempót kíván. Külön-külön olvastatják magukat az első részben túlnyomóan előforduló, csattanóra kihegyezett hangulat-novellák, a második rész mesélő hangja, és a harmadik altató-álmodó suttogása. Érdekes módon a kezdet és vég líraisága ellenére a legtöbb poézist a középső, az elbeszélő célnak jobban megfelelően gondolat-hosszúságot meghaladó, több oldalas történetek közvetítik. Van időm átadni magam az elbeszélésnek, a közlés természetesebben, ösztönösebben talál. Visszatérek a szülői házba, a gyermekkorba. Néha a személyes, néha a közösségi emlékezet kalendáriumából kerülnek elő a mesék. Sőt, a költészet nem elégszik meg a leírt szóval, hanem vizuális élményeink közvetlenül ható hatalmát felismerve képekkel erősíti magát, a történetábrázoló képzőművészetet hátba kapva képábrázoló irodalom eszközével teljesedik. Hiszen megnézhetem Isten gyermekei királynőjének a kamasz-szüzességet elvevő első éjszaka után közvetlenül, és mégis egy év felkészülési idő elteltével megkért kezét. Aztán a 144. oldalon kíváncsi kecskét látok, akit Zabálógépnek hívnak, és aki ráérős nyugdíjas vénasszonyként kerítés fölött kikandikálva tájékozódik a világ dolgairól, és már tudom, hogy egy kutyatámadás miatt mellső lábait vesztett mitikus csodalény, aki a háztáji utolsó túlélőjeként csendíti meg utoljára a mindenkit sorra elvesztő gazdája utolsó, fiatal-leánynevetését.    És ott vannak a gyerekek, akiknek álom-biztonságát még a szüleik karján kénytelen-kelletlen végighallgatott sületlenség-özön terrorja sem szakíthatja szét. Nincs mit magyarázkodni, minden érthető. Talán azért olyan intenzív az élmény, mert a szem mellett munkába állítódnak egyéb érzékszerveim is, bár a könyvhöz kazetta nem jár, oldalait sem impregnálták illatmintákkal.
Néha azonban idegen és kicsit hamisan cseng a képről írt gondolatfüzér, csendéletről festett szó-csendélet, és hiába érzem az ámbra illatát és látom a pohár-kendő-hagyma mitikus hangulatú trióját, az írás nem érint meg.
   Kontrasztok kísérnek olvasás közben: az álom és ébrenlét, a fény és árnyék, jelen és múlt mezsgyéjén apák és fiúk, anyák és lányok vezetnek. A tapasztalat és kor nem érdem: a legtöbbet a világról a gyerekeink tudják, mert még ragyogó tekintettel figyelik, emlékeznek, milyen volt a fény anya hasában, amikor meztelenül napozott, és mert még észreveszik a kelet felé húzó angyalokat. Az idő főleg múltból áll, a jelen csupán pillanatnyi benyomás; mi nem, vagy minimális mértékben létezünk, a világot csupán szüleink emlékeiben, saját és gyermekeink élet-ismerkedésében, vagy rémálmainkban élhetjük. Kényszerű európai buddhista szemlélődő lét való nekünk, zárja le a kötetet a végső, kissé eltúlzott költőiségű, leheletnyi novellák üzenete. A pók, a lepke, az angyal egyértelműen túlvilági varázslények, elillannak mint az árnyék, megfoghatatlanok. Mégis visszakívánkozom a túllírázott beszélt-versek mellől a tavasz által terrorizált öregasszony, a titokzatos lepkevonzó illatanyaggal átitatott arcú befelebölcsek, vagy a rögtönítélő bíróság előtt azonnal végrehajtandó kivégzést ártatlanul elszenvedő lovak történeteibe.
   Fura, de hiányzik a tél. Van írás a mindenen átgázoló, kegyetlenül élénk tavaszról, a felvágós nyárról és az igazlátó vak őszről, de a télről nincsen. Pedig az idő mindig jelen van az írásokban, rendszerint tudom, melyik évszakban járok, de télben sosem. Sokszor szólnak a végről, halálos betegekről, öngyilkosokról és kimerült, családjukvesztett haldokló magányosokról, de mindig akkor, amikor a természet harsány élniakarással ünnepel. Azaz egy kivétel mégis akad: a Szabadítóban a karácsonyi fohász hóban nyomot nem hagyó jó hír hírnökére várva szól. Hát erről van szó. Bent meghitt meleg, nem kell kimenni a méteres hóba, csupán várni és szemlélődni, ez az igazi árnyéklét.
   Azért elárulja magát a semmivé foszlani, téli álomban örökre megmerevedni készülő szerző; szerencsére. Utolsó novellájában leveti végre a nihilli életérzés néhol az abszurd humor, tündérmesei lények által megtört pózát, és nagyot kiált: "Szellő kellene már ide. Örökké fújó, hosszú, vastag, lassan tekergő szellő. Délről jöjjön, hogy azért meleg legyen és nedves. Fújjon be minden bibét a porzók porával. Hogy az ilyen undok léghajósok veresre pöffedjenek, a hideg torkú gyermeknők is fölmelegedjenek, vagy legalább teherbe essenek."
   Leteszem a könyvet. De bennem marad a pegazust etető fiú, a faun-kecske, a vak farkas-öregapa párafoszlánya és ámbraillata.

Lőrinczi Judit
http://www.iv.hu
Az Irodalom Visszavág, 11. szám, 2002/1 (2002. tavasz-nyár)

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 17. (péntek) Ma a My.hu-ban voltam, pályázatot írtunk elektronikus könyvek kiadására. Hátha kapunk annyit, amiből legalább húsz könyvet kihozhatunk. Mostanában érjük el a 12 000. letöltést a http://www.hpebook.hu oldalon. Az nagyon sok. Vélhetően több mint amennyit az összes magyar e-book kiadó együtt forgalmaz. Vagyis: van igény az irodalomra - feltélve, hogy ingyenes. Szomorú, hogy nincs pénzünk könyvekre. Jó, ha vannak pályázatok, akadnak vállalatok, amelyek lehetővé teszik az ingyenes letöltést.
   Dolgozunk az új honlapomon is, és hamarosan új küllemmel, új szerkesztői programmal készül majd ez a napló is. Sőt Fruzsina is, Milos könyve is. Például megszűnik az a rémisztőség, ami a szélesebb monitorokon látszik, hogy hiába készítem én el viszonylag arányosan a szövegeket és a képeket, azokon gyakorlatilag minden szétesik. Kell még egy hónap, mire befejezzük a tesztelést. De nagyon szép már most is.
   Tegnap kaptam egy levelet Legeza Ilonától, aki az egyik legcsodálatosabb elhivatott internet építő. Nem lát, mégis létrehozta az egyik legrészletesebb könyvismertető-rengeteget. (Mint levelében írja, az én könyvemet például valaki fölolvasta neki.) Az egyetlen Végrend című kötetem kivételével mindegyikről van egy rövid ismertető ebben az igen hasznos gyűjteményben. (http://web.axelero.hu/ilegeza/)

BESZÉLÉSEK

   Az író a Peremkirályság elbeszélései óta most újra novellákkal jelentkezik. Az új írások gyakori szereplői az író családjának tagjai: szülei és gyermekei, illetve a hozzájuk kapcsolható világ. E világ realitása azonban csak apropó az elrugaszkodáshoz, a csodák megéléséhez, amely fantasztikus lényekkel benépesített történeteket terem - ám mindig a realista ábrázolásmód eszközeit használva. Ezekben a novellákban itt vannak az író gyerekei, akik gyönyörűek, hiszen az egyik fiú "ragyogó tekintetet visel", de furcsák is, így például a másik minden reggel korán kel, hogy megetesse a pegazusát, aki nemes lény ugyan, mégis törékeny, és olyan kicsiny, hogy nem lehet őt megülni, nem lehet vele a felhők fölé emelkedni, ami aztán mindkettejük szomorú kínlódásához vezet.
   De itt van egy másik novella fiúgyermeke, a börtönparancsnok. A történet hőse a börtönkapu elé áll, ünnepélyes arcot vág, majd a várakozó tömeghez intézett szónoklatba kezd, méghozzá a szabadon választott szabadságról. Beszédében példaként említi apját, aki maga is a tömegben van, és bár tehetsége volna szárnyakat növeszteni és elrepülni, mégsem teszi, mert nem akar adományozott tehetségével visszaélni. Az apa csak ennyit motyog magában: "Hülye vagy, fiam", de nem szól közbe, hiszen o is várja már a börtönkapu szárnyainak megnyitását. És aztán hirtelen csend lett, a kapuk kinyíltak, a tömeg pedig - tülekedés nélkül - elindult. És itt jön a csattanó: a legnagyobb meglepetésre mindenkinek jutott cella.
   A szabadság, mely tulajdonképpen azonos az önként vállalt rabsággal, nemcsak az úgynevezett közösségi létben okoz gondot, hanem a szerelemben is, ahol a korosodó férfi számára mindig tanulható marad a gondolat, miszerint "nem attól miénk egy fa, ha a kertünkben van". A másik ember birtoklásánál pedig még fontosabb - a novellákban állandóan visszatérő téma - a saját magunkhoz való viszony. Önazonosságunk, amelynek alapja lehet múltunk, illetve az arra való emlékező képességünk.
   A film című novella hőse például azért követ el öngyilkosságot, mert egy korábbi baleset során elveszítette emlékezőtehetségét, de az így keletkezett űrt nem bírta elviselni. Kíváncsisága olyan erős volt, hogy - miután olvasta az újságban, hogy aki magasról a mélybe veti magát, a zuhanás másodperceiben végigéli az addig eltelt egész életét - nem teketóriázott, leugrott a tetőteraszról. Hogy a film mégsem pergett le szeme előtt, onnan tudjuk, hogy túlélte a zuhanást...
Intellektuálisan reflexív, kitűnő írások gyűjteménye a kötet.
(http://cgi.axelero.hu/ilegeza/sendpage.cgi?rec=andrass3)

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 16. (csütörtök) Cseke Gábor gyakran küld gyönyörű képeket, de ez most nagyon megfogott. Ezt abból tudom, hogy legalább tíz persze néztem, mire rájöttem, hogy már legalább tíz perce nézem. Néha így megfognak a képek. Sőt, néha el is indítják bennem a történetet. Kényszert érzek, hogy belakjam a képet. Én meg azt másképp nem tudom, csak egy mesével. Most ez nem indult el, de ez még egyáltalán nem végleges állapot.
   Ma Szentendrén voltunk a fülészeten. Megnézettük Milost, mert a doktornő egy hete azt mondta, hogy nem árt, ha látja fülész. Nagyon gyorsan sorra kerültünk, és igen barátságosak voltak a rendelőben. A doktornő tudott bánni a gyerekkel, ezért aztán egy nyikk nélkül hagyta magát megvizsgálni. Kicsit csodálkoztam is, mert közelről láttam, hogy egészen mélyre bedugta azt a fémkúpot, amin át leskelődik. De Milost nem zavarta. Büszkék voltunk, mert dicséretesen említette, hogy látja: szépen tisztán tartjuk a gyerek orrát. Végül aztán megállapította, hogy a jobb füle kicsit gyulladt. Adott gyógyszert, és kellett venni infralámpát. Olyat már használtam nagyobb gyerekek melengetésére, hagyták is. De túlságosan fényes és meleg, azért Milos nem szereti. Elfordul es elhúzódik. Vélhetően álmában melengetjük majd, amire kíváncsi vagyok.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 15. (szerda) Ijesztő volt a mai olvadás. Valahogy reggel nem néztünk ki rendesen az ablakon, Milost igen alaposan szánkózáshoz öltöztette a mamája. Ő maga is magára szedett mindent, amit talált. Aztán amikor már az ámbituson voltunk, akkor derült ki, hogy a hó fele elolvadt, egy nagy latyaktó lett a kertünkből. Végülis a gyereket kocsiba ültettük. De az utcán is duzzadt patakok folytak mindenhol. Az lett a vége, hogy fél óra múlva hazajöttek. Még tologattuk a kocsit egy darabig az ámbituson, aztán Milos szépen elaludt.
Legalább harminc centis hó lett semmivé, vagyis vízzé néhány óra alatt. Nem is hiszem el, hogy ebből nem lesz árvíz. Ha szerencsénk van, az Alpokban nem kezd el olvadni.
Találtam egy olyan hírt, ami telve van poézissel. Mintha csak velem történt volna:

Elfelejtett kapus a ködben

A sűrű ködben rendezett Stocksbridge Steels-Witton Albion angol egyetemi labdarúgó mérkőzésen a házigazdák kapusa a hazafelé tartó szurkolóktól tudta meg, hogy véget ért a találkozó, s csapattársai már percek óta az öltözőben pihennek.
"Még a tizenhatos vonaláig sem láttam, nem jött erre senki. Optimista lévén azt gondoltam, jó játékunkkal beszorítottuk ellenfelünket a saját térfelére" - mondta Richard Sidall.
A játékvezető a meccset a rossz időjárás miatt a 30. percben lefújta.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 14. (kedd) Ma nem gondolkoztam semmin. Nem is nagyon tettem semmit. Vettem nyers, sózatlan szalonnát a madaraknak. Adtam nekik magot. Adtam jó sokat enni a kutyának. Amikor kinyitottam a kaput, kiszökött. Szóltam, hogy jöjjön vissza, de elment szaglászni - ami nem is olyan könnyű ilyen hóviszonyokban. (Gondoltam is arra, hogy ilyenkor ezek a szegény kutyák nem érezek semmiféle szagot, ami olyan lehet, mintha megvakulnának. Kellene nekik valami jó melegen tartott szagcsomagot készíteni, amit aztán megkaphatnának fél órára. Amíg ki nem hűl.) Nem akart visszajönni a szaglászásból. Gondoltam, megviccelem, bezárom az ajtót, aztán majdcsak észreveszi, hogy bajban van. Ha ugat, és eléggé bűnbánóan, akkor beengedem. Nem ugatott. Elkezdtem aggódni. Kinyitom az ajtót, körülnézek: nincs sehol. Az egész utca üres volt. Na, arra gondoltam, mielőtt elmegyek keresgélni, beszólok a feleségemnek, nehogy megijedjen, ha keres. Ahogy belépek a kapun, ott áll velem szemben a kutya az ámbituson. Egyszerűen nem értem, hogyan került oda. Csak a lábaim között mehetett be, de az meg lehetetlen, hogy ne vegyem észre. Hacsak nem az van, hogy hülyülük.
   Punnyadt nap volt. A feleségem igen jóféle székelykáposztát készített, de annyi hússal, hogy káposztás pörköltnek is elmenne. Hoztam marhahúst is, meg levesnek való zöldségeket. Meg is főzte. Bár nem tetszett neki a lábszárhús, amit vettem. Nehéz lesz szeletelni, az igaz. Itt nagyon jó hentes van. Fiatal gyerek még, de tökéletes profi. Szeretem nézni, ahogy dolgozik. És nagyon tiszta az üzlete. Az a legfontosabb a hentesnél. Ha bemegyek egy boltba, az első pillanatban, az illatokról tudom, milyen a gazdája. A jó hentesüzletben nem hús- és nem vérszag van, hanem enyhe füstölt illat. Éppen annyi, amennyit a hideg enged. És nem is látni vért sehol, csontokat se, ládában sem. Egy hentest nagyon gyorsan le lehet vizsgáztatni. A legegyszerűbb, ha azt kérjük, adjon egy kiló gavallérspiccet. Ha nem tudja, mi az, akkor nem profi. Ha valaki nem tudja, mi a gavallérspicc, ezért nem meri kérni, a legegyszerűbb, ha kér fél kiló darált húst. Ha nem az orrunk előtt vágja föl a daráltnak valót, hanem szalad a darálóhoz, nem komoly ember. Ha nem combból vág darálni valót, hanem lapockából, akkor nem is szabad visszamenni hozzá. Ha még ráadásul benne hagyja a lapockaporcot is, amitől aztán a fogunk alatt ugrál a fasírt, akkor teljesen dilettáns, ön- és közveszélyes.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 13. (hétfő)

   Megfogtál, mert a kutyakaki életem egyik legnagyobb gondja. A kutyám igen termetes németh ihász. Sajnos szinte kezelhetetlen. Dacára jókora testtömegemnek, gyakorlatilag engem is elhúz. Ezért eléggé ritkán járunk vele sétálni. Akkor is igen csapzottan érünk haza.
   Sajnos ez a szegény állat születése után menhelyre került. Vagy ott kínozták, vagy még mielőtt oda jutott. Rettenetesen fél a hangoktól, a locsolócsőböl fröcskölő víztől, és - noha jártunk vele szorgalmasan kiképző iskolába - semmiféle parancsnak nem engedelmeskedik. Semmire nem lehet rászoktatni. Például arra se, hogy kuturáltan menjen mellettünk. Folyamatosan acsarkodik a kertkapuk mögül acsarkodó kutyákkal. (Persze arról se lehet leszoktatni, hogy megtámadja azt, aki óvatlanul közelít a házhoz.)
   Mivel lelkileg szüksége van arra, hogy kimenjen a kertből, amikor kinyitom a kaput, hagyom, hogy egy kicsit körbejárjon, szaglásszon, benézzen a szomszédba a barátnőjéhez. Mivel a menhely után a Fő utcában lakott egy bácsinál, aki rendesen sétáltatta, legalább az útra nem megy ki.
   Ha én ebben a faluban zacsival, söprűvel és lapátkával sétáltatnám a kutyámat, ki is röhögnének - joggal. Ez itt nem divat. De nincs is rá szükség. A Duna partján pláne nem.
   Mindebből az következik, hogy teleszarja a kertet. Eddig még nem jöttem rá, hogyan lehetne egy helyre szoktatni. Próbálkoztam pedig. (Annyi ösztön sincs benne, amennyit majdnem minden kutyánál megfigyeltem: egyáltalán nem kapar, ha a dolgát végezte.)
   Éppen pár napja, a hóesés előtt állapítottam meg, hogy a füvet egybefüggő szarréteg takarja. Tavasszal egy napomba kerül majd, mire valahogy összeszedem. (Rendszerint lezárt műanyag tasakban teszem a kukába.)
   Ez tavasztól azért lesz nagy gond, mert - nem találok más megoldást - a kert bizonyos részeit el kell kerítenem, ha azt akarom, hogy a gyerekem a fűben játszadozzon. Építek majd homokozót is, aminek persze a közelébe sem engedhetem a kutyát. Akkor sem, ha esővédő tető és lecsukható fedél lesz rajta, mert amit meglát, azt le is hugyozza. Kerítés sem akadály, mert cselesen, távolról is képes a jelvizelésre.
   A csikket én is kidobom néha. Röstellem is. (Éppen ma állapítottam meg magamban, hogy nem is tekinthető igazi környezetvédőnek az, aki egyáltalán dohányzik.)
   Viszont ma nagy örömmel láttam, hogy a hevenyészett madáretetőm telis-tele van cinkékkel, verebekkel. Hoztam nekik mindenféle kényes papagájoknak való finomságot. Holnap nagy dőzsölés lesz itt. (A kutyám se tudja zavarni őket, mert jó magasra tettem az etetőt.)
   Nálunk itt a faluban kiváló, biológiai térfigyelő rendszer működik. A házam közelében három megfigyelőállás van, amelyeken szinte folyamatos szolgálatot teljesít J. néni, K. néni és M. néni. Nappal mozgó egységként a házuk előtt, vagy az utca valamelyik pontján állnak és álcázásképpen valakivel beszélgetnek. Estvéli időben, vagy rossz időjárás esetén pedig ablakok mögül figyelnek. (Ez nem vicc, például nagyon kell vigyázni, ha valakinek esti, kerti tűz mellett - akár éjfélkor - szerelmeskedni támad kedve, mert az is lehet, hogy másnap tréfásan bár, de rákérdeznek.)
   Hallottam, hogy van már olyan falu, amelyikben megegyeztek az öregasszonyokkal. Figyelnek, fölírogatják az idegen rendszámokat, szólnak a polgárőröknek, ha gyanúsat látnak. Ezt mindenhol ki kellene használni. Ingyen van, ők is boldogok, mert nem csak legálisan kukkolnak, de még fontosak is.
   Ha polgármester lennék, a falu minden alkalmas pontjára padot, padokat tennék. És azt is szorgalmaznám, hogy a házak elé ülő alkalmatosságokat tegyenek. Erdélyben és a magyar alföldön is számtalanszor mentem át este is olyan falvakon, ahol kint ücsörögtek és beszélgettek az emberek. Ez is egy jóféle térfigyelő rendszer. (Egy olyan faluról is hallottam, ahol a polgármesterasszony ezt tette, és ki is szoktak az emberek az utcákra a nyári estéken. Újra lett "társadalmi élet".)

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 12. (vasárnap) Nagyon súlyos élmény volt ma, hogy elmentem tejért. Fájt a hideg. Igazából nem is tudom, miért irtózom tőle ennyire, de ez már talán kicsit beteges is. Fél órát gyalogoltam, de úgy, hogy még a fejem is agyon volt bugyolálva, mégis úgy jöttem haza, mint akit agyonkínoztak.
   Ha nem lettek volna itt a feleségem barátai, azonnal a kádba vetettem volna magam. Így viszont elaludtam a székemben. (Ez a kedvenc székem: a nagyapámtól örököltem. Diófából van és barna bársony a kárpit rajta. Gyerekkorom óta grófi széknek mondta mindenki, mert a nagyapám valami gróftól vette. Élete végén neki is ez volt a kedvenc helye.)
   Szóval eléggé illetlenül elpilledtem, miközben ők Milossal játszottak. Aztán elmentek, és én megfürödtem a gyerekkel. Az nagyon jó dolog. A kicsi pocakjával, a még eléggé pihés fejével meg az állandóan nyúlkáló, elég hosszú kezeivel, vízbe tévedt orangutánkölyökre emlékeztet. A csapból csobogó víz a kedvence. Akár negyed órát is eljátszik vele. Persze már megtanulta elzárni a csapot.
   Később a feleségem is csatlakozott hozzám, amitől XIX. századi orosz családnak éreztem magunkat, akik a suhogó télből menekülve a fürdőházban örvendeznek az életen.

Közéleti előrejelzés

Poétikusan honderűs tragikomédia

   A második hét azzal kezdődött, hogy egy csomó ember számára nem kezdődött, mert vagy sztrájkoltak, vagy arra vártak, hogy vége legyen a buszvezetők sztrájkjának. Végül is nagyon tanulságos volt, hogy az utasok kifejezetten támogatták a munkabeszüntetést, ami azért a jövőre nézve akár figyelmezető is lehet. Ám kevésbé mutatkoztak kulturáltnak egyes vállalati vezetők, akik bizony - állítólag - megfenyegették a dolgozókat. Ha ez igaznak bizonyul, tulajdonképpen le kellene váltani őket. Ha a munkáltatók nem tanulnak meg ilyen helyzetekben európai módon viselkedni, akkor nagyon nagy árat fizethetünk: ez akár tragikus zavargásokhoz vezethet. Nem nehéz megjósolni, hogy a következő években sztrájkhullámok várhatók. Legkésőbb az EU-hoz való csatlakozásunk után föltűnik majd a dolgozóknak, hogy miközben világszínvonalú árak és a világszínvonalat meghaladó adók vannak ebben az országban, az emberek az eus átlag töredékéért dolgoznak. Jóslat: kiderül majd, hogy nem is annyira az Unió érdeke a munkavándorlási tilalom, hiszen a szakemberek jelentős része elmenne, ha tehetné. Autóbuszt például szinte pontosan ugyanúgy kell vezetni Európa bármelyik útján, mint itthon, a szép magyar falvakban.
   A héten még téma volt Medgyessy kubai nyaralása. Ezzel kapcsolatban két dologról nem esett szó. Az egyik az, hogy teljesen indokolt, ha manapság egy politikus vagy bármelyik híres ember nem mondja meg, hova megy nyaralni, hiszen akkor a fotósok és a pletykaújságírók hadára számíthat. Miért tenné ki magát Medgyessy ezeknek? (A legutóbbi sajtókín: Kokóról azt terjesztették, hogy egy írásbeli vizsgán puskázott, lebukott és szégyenében önként távozott a teremből. Persze egy szó nem igaz ebből. Még jó, hogy fényképet nem hamisítottak hozzá. Normális országban, ahol például kamarai tagsághoz kötik ezt a mesterséget, örökre eltiltanák a firkászástól azt, aki ezt megírta.) A másik, fontosabb: kicsit röstellni való, ahogy itt ma némely politikusok Kubáról beszélnek. Hogy az ott nem demokratikus társadalom, nem kétséges. De mielőtt jó nagyokat ítélkeznénk, ne feledkezzünk meg arról, hogy nem magunknak köszönhetjük a szabadságunkat. Ma is diktatúrában élnénk, ha nincs Gorbacsov, aki föladja minden idők legnagyobb és legszomorúbb gyilkos-öngyilkos társadalmi kísérletét. Illetlen és méltatlan, ha a kegyelemből szabadultak gúnyolódnak azokon, akiknek le kell tölteni a büntetésüket. Kuba végvár, ha Fidel Castro meghal, megszületik az egyezség az amerikaiakkal. Hogy ez jó lesz-e a kubaiaknak, azt mindenki döntse el a saját sorsa alapján.
   A héten megtudtuk, hogy Kiszely Gábor, a Terror Háza tudományos igazgatója drámát írt a kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló-bizottságban szerzett élményeiből. A színmű végére kiderül, hogy a múltat jobb nem bolygatni, az igazság nem ér annyit, amennyi kárt a kutakodás okoz. Ha egy történész, tudományos igazgató erre a következtetésre jut, akkor talán jobb, ha bezárja a múzeumát. Persze nem újdonság az ilyen "aktpol" dráma. Nem is olyan régen Döbrentei Kornél, a kiváló hazafias költő szándékozott dalművet írni Antall József és Orbán Viktor utolsó halálos ágyi találkozásáról. Ez sajnos nem született meg, mert a korán elhunyt miniszterelnök családja megmondta, hogy nem is volt olyan találkozó. A Kiszely-darab legalább itt van már a kulturális kincseink között. Sajnos Kerényi Imre nem mutatja be a Madáchban, pedig millióan néznék. Figyelemmel erre a fejleményre (is), meg kell állapítani, hogy Medgyessy feltétlenül úriembernek mutatkozott, amikor egyáltalán szavazott és tett is valamit a Terror Háza érdekében. A múzeum mégiscsak kapott egy jelentős összeget a kormány pénteki ülésén, ami a Pető-javaslat alapján elvont támogatásnak kétharmada, bár a kifizetést feltételekhez kötik. Medgyessy meg is kapta a jutalmát a Fidesztől: "a kormány Pilátusként mosta kezeit, miközben a piszkos munkát másokkal végeztette el", "az MSZP-nek észre kellene vennie, hogy az emberek emlékezetét és gondolkodását nem irányíthatja". Az ügyhöz tartozik: Vásárhelyi Mária ÉS-beli írásából egy hete kiderült, hogy az a bizonyos fotó nem is Pető Iván édesapját ábrázolja, sőt Pető Iván édesapja csak úgy volt ávós, hogy határőr tisztként szolgált, és a határőrséget egyszercsak az ávóhoz csatolták. Ha ez igaz, akkor az is lehet, hogy mégiscsak valami gonosz és pitiáner dilettantizmus fészkelte be magát a Terror Házába, és teljesen igaza volt Pető Ivánnak - Medgyessy ellenében is. Talán az is Döbrentei tollára való poétikusan honderűs, mégis eldalolható tragikomédia, ha az emlékezetünket Kiszely Gábor és Schmidt Mária irányíthatja, a saját pénzünkön, és példátlanul drágán.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 11. (szombat) Ma egész nap Milosoztam, mert a feleségem elment egy vetítésre - ami aztán egy technikai hiba miatt elmaradt. Viszont hazahozta a fővárosban rekedt Szonját, akit Szentendrén, a HÉV állomáson rendesen át is adott az apjának, Öcsikének. Mivel nem autóval ment, csak este hétre ért haza.
   Gyakorlatilag egy percnyi időm nem volt semmire. Milos rám telepedett, jókat aludt a vállamon, a hasamon, volt úgy hogy egy óráig nem fektettem le az ágyába, mert nagyon jó volt, hogy ott szuszogott nekem. Arra gondoltam: nemsokára már nem lesz így, és akkor meg majd sajnálni fogom, hogy nem volt többet rajtam.
   Ami azt illeti a nagyobbacska has hatalmas előnye, hogy a gyerek igen kényelmesen tud aludni rajta. Szinte fészket rak a hasamból és a karjaimból. Ez már kezd veszedelmessé lenni, mert a betegsége alatt annyira hozzászokott, hogy állandóan kikapom és ringatom, vigasztalom, énekelgetek, morgok neki, ha kinő a foga, nem nagyon tudom majd leszoktatni róla. (Vagyis: hiába neveljük visszafogottan a gyerekünket a kezdetektől fogva, az első betegség elront mindent.)
   Én meg azt mondom erre, hogy igenis kényeztessük őket. Olyan kicsi idő van az életben arra, hogy azt a semmihez sem hasonlító meleget érezzék, ami a szeretetből és a testek érintéséből árad, hogy kár spórolni vele. Nekem nagyon jó volt minden gyerekemmel, hogy egyszercsak megjelentek éjszaka. A lányaim is, amikor már egészen nagyok voltak, akkor is. Féltek, fáztak, vagy csak beszélgetni akartak, jöttek. Dávid tizennégy volt, amikor egyszer azt mondta, hogy milyen jó lenne, ha egyszer megint együtt aludnánk. Aztán reggel megállapította: nagyon jó volt, de már többet nem szeretné, mert egész éjjel nem tudott aludni a horkolásomtól.

CyberB'Ass barakk bp.underground dinax fruzsina.tk graphomania HolyMoses kraz Mángorló Mémgyár Miles Milos Könyve PálKata Roboblog yoscha wotan

Január 10. (péntek) Ez nem volt valami hatékony nap. Az egyetlen érdemleges dolog, amit műveltem az az volt, hogy a zöldségesnél szereztem egy ládát, amire köteleket erősítettem, majd egy kampóra akasztva fölakasztottam a fűzfára, madáretetőnek. Tettem bele magokat. Jó magasan van, hogy a kutyának eszébe se jusson zavarni a madarakat. Én is csak létráról érem el.
   Kicsit aggódom, mert nyilvánvaló, hogy ebben a hóban nem nagyon jutnak élelemhez. Miből élnek ilyenkor? Nem is nagyon látni őket, pedig máskor százszámra mocorognak a kertemben. Egyetlen-egy verébbel találkoztam este, amikor tejért mentem Láttam, hogy leszáll az út szélére, azt gondoltam, hogy talán nem is tud tovább menni. Gondoltam, ha bemegyek a tejért és visszafelé még mindig ott lesz, megnézem. Ha már nem tud repülni, hazahozom. De aztán elrepült. (Nem kedvelem azokat az embereket, akik direkt olyan etetőket csinálnak, amelyekre nem tudnak rászállni a verebek. Nagyon fontos, kedves kis madarak ezek is. És ha közelebbről megnézzük: szépek is.)
Az a baj, hogy hiába építettem eddig etetőket, nem nagyon látogatták őket, Talán majd ezt.
Ma megjelent a HP e-book (http://www.hpebook.hu) tárban Norman Károly Minden jóra fordul című könyve. Két kiváló ember véleményét teszem ide, hogy kedv támadjon egy kis olvasásra.

Spiró György ajánlása

Norman Károly új kötetében 1987-től írott kisprózai írásaiból gyűjtött - ezek közül több megérdemelt feltűnést keltett első megjelenésekor pl. az Élet és Irodalom hasábjain, mások valamiért kéziratban maradtak. Annakidején volt szerencsém a szerzőt az ÉS olvasóinak bemutatni, s véleményem azóta sem változott, sőt azóta írott művei meggyőztek arról, hogy egykor jól döntöttem: Norman Károly egészen eredeti, kiváló nyelvi képességekkel és ironikus-látomásos hajlammal megáldott író, akinek időközben megjelent regénye (egyébiránt díjnyertes mű) ugyan nem keltette föl a hivatásos kritikusok figyelmét, de ez a kritikára jellemző, és nem a szerző művészetére.
Norman Károly profi író, ha a szót régi, fennkölt értelmében használom. Világa rég kialakult, voltaképpen senkihez sem hasonlítható, észjárása egészen sajátos. Mindazonáltal minden egyes írása meglepetés az előzőekhez képest. Alapvetően játékos elmével rendelkezik, és ha megfelelő reklám kísérné könyvei megjelenését - ami a mai magyar viszonyokat ismerve sajnos egyelőre majdnem lehetetlen -, rövid időn belül a leginkább becsült magyar prózaírók között tartanák számon.
Könyvének kiadását a legmelegebben támogatom.

Bóna László (Liget) ajánlása:
Őszinte figyelmükbe ajánlom Norman Károly írásait, melyek véleményem szerint az irodalom különleges, részint elhagyatott, talán mondhatni "száműzött" területére törnek. A tudat tágítására törekednek ezek a többnyire meglepő fordulatokban bővelkedő írások, a hétköznapi élet legapróbb eseményeit, a mindennapok valóságát vetikössze a kozmosz fizikai és spirituális törvényeivel, az élet keletkezésének filozófiai kérdéseivel. Írásaiban "véletlen" sorsszerűségek, egybeesések, a tér-idő rejtélyes dimenziói találkoznak az emberi élet mindennapjaival. Mindez szórakoztató, olvasmányos formában. Egyéni gondolkodásmód és kiérlelt, újszerű nyelvimegoldások jellemzik írásait. Kötetben összegyűjtött megjelentetésük feltétlenül javára lenne a magyar irodalomnak. Támogatását mindenképpen ajánlom.

Január 9. (csütörtök) A Tilos Rádióban nem leszek szombaton, mert technikai okok miatt elmarad az adás. Kicsit örülök is, mert nem vagyok abban biztos, hogy normális dolog mostanában az éjszakában autókázni.
   Reggel jó nagyot milosoztam, mert a feleségem elment tornászni. Nagyon jó volt, mert rá bírtam venni egy kis eszegetésre. Mostanában étvágytalan. A doktornő attól tette függővé, hogy kell-e menni holnap fülészetre, hogy megjön-e az étvágya. Nekem meg nincs kedvem autóba ülni a gyerekkel, mert rettegek attól, hogy megcsúszunk, vagy valaki belénk jön, és bármilyen baja lehet Milosnak. Annál is inkább, mert ma saját szememmel láttam egy autót Szentendre közepén bucskázva forogni. Busszal mentem be, mert meg kellett jelennem az okmányirodában, hogy kicseréljem a vállalkozói igazolványomat. Itt a főtérről rendesen minden óta tizenhárom perckor indul a busz. Én ott álltam, pontosan. És azt láttam, hogy szépen csöndesen poroszkál az ellenkező irányba, a váci rév felé. Békésen megvártuk, amíg visszaért.
   Az irodában egy nagyon kedves hölgy fél órán át bogarászta, hogy milyen kódszámok alapján lehet beazonosítani a tevékenységeimet. Értette, de hiába, hogy mi a különbség az újságírás és a szerkesztés között. Bezzeg űrszállításra és mangánbányászatra kitűnő kódszámok vannak. Attól meg aztán teljesen rosszul lett, hogy a különféle művészeti tevékenységeket is be kell sorolni, plusz még a tanácsadást is.
   Hogy mi a fenének kell ez az egész, azon kívül, hogy sok embernek munkát ad az adminisztrálgatás, azt nem értem. Egy teljesen hülye, elmebeteg államban élünk. Ezt ki merem jelenteni. Ha egyszer valaki átnézni a kötelező adminisztrációt, kiderülne, hogy a tizedére sincs szükség. Illetve van, mert hatalmas élősködési lehetőség százezrek számára.
   A csakugyan kedves hölgy azt is mondta, hogy le kellene cserélnem a személyi igazolványomat. Mert nekem még a régi, veres csillagos van. Mondtam, hogy erre a rövid időre már nincs értelme. Ezen kicsit fölháborodott, aztán elmondtam neki, hogy én ki akartam cserélni, de azzal hosszabbították meg 2006-ig, hogy jó az még. De idén amúgyis ki kell cserélni a jogosítványt - attól kezdve én többet személyit nem hordok magamnál. Kicsit szabadabbnak érzem majd magam. Egész életemben nyomasztott ez a ronda kicsi viaszkos könyv, amit bármikor be kell mutatnom, ha kérik. Nincs jelentősége, nem leszek szabadabb, ha nem viselem többé, de szükségem van az ilyen jelképes gesztusokra. Hogy szabaduljak a fél életem nyomasztó emlékeitől.
   Visszafelé is késett a busz, de elég hamar hazaértem. Féltem, hogy szétfagyok, mert a meteorológusok iszonyatos hidegeket jósoltak. Nem is nagyon értem: most mindjárt éjfél, és még mindig alig van mínusz 1,5 fok. Itt valahogy mindig melegebb van, mint máshol. A Duna hatását gyanítom ebben.

Január 8. (szerda) Úgy néz ki, hogy szombaton este nyolckor leszek a Tilos Rádióban a Round Midnightban. (http://tilos.hu/) Érdemes megnézni a honlapot, mert ott van, hogy hol lehet fogni. Az interneten is, persze. Erről a naplóról lesz szó. Remélem addig meggyógyulok. (Egy tévé és egy rádiószereplést kellett lemondani a héten, mert nincs hangom és az orrom szégyenletes dolgokat művel.)
   Ma megint egész nap teleztünk. Tulajdonképpen nem is volt annyira rossz havat lapátolni a ház előtt. Kijött a szomszédom, Pista is. Ketten könnyebb. Aztán megjött a felesége, Erzsi, az unokával. Szánkón huzigálta. El is kértem a szánkót, aztán azon vittük el Milost az orvoshoz. Kicsit jobban van, de azért még kell szedni szereket. Az is lehet, hogy be kell vinni Szentendrére, megnézetni a fülét. Egy nagy rongycsomó volt a szánkón. Nagyon tetszett neki, de csöndesen csodálkozott. Visszafelé el is aludt a jó hideg levegőn, amíg elmentünk vele kenyérért és tejért is. Az is lehet, hogy holnap veszek egy kis szánkót, mert talán érdemes lenne minden nap kimenni vele egy-egy órára. Hátha jobban alszik, és többet eszik, mint most.
   Írtam egy cikket az internetről a Népszavába, ez pár darabka pedig megjelent a Hócipőben. Farkasházy üzent, hogy írjak a legközelebbi Alibi antológiába valamit a fürdőről. Mert arról szól majd. Nem hiszem, hogy képes leszek most írni, de azért örülök, mert az előző kettőbe nem hívott meg. Nem sértődtem meg, csak úgy megjegyeztem magamban, mert nem értettem. (Bár ezen nincs mit csodálkozni, mert engem többnyire akkor hívnak, ha valamilyen csapattagot helyettesíteni kell. Meg akkor, ha baj van. Ez így volt egész életemben.)

A MIÉP egy szárnya és a szimpatizánsok csoportja, élükön a párton kívüli Grespik Lászlóval Csurka István pártelnök leváltását, és a párt megújítását sürgeti. Csurka szerint a "tökmagjankók" támadása nem személye, hanem párja ellen szól. A reformszárny főként a párt kampányfőnökét, Papolczy Gizellát támadja, aki szerint nem érdemes Grespikkel foglalkozni, mert "közhülye".

Tökhülye közmagjankók

Már, az is minősíti a törőket, hogy hol próbálkoznak: micsoda kaland lehet élkakasnak lenni egy ekkora dombon! Amúgy a miépes köz is elég hülye, ha nem váltja le a kivénhedt közhülyét - mostantól ezt tekintsük bevett miépes politikai kategóriának -, és nem választanak frisset helyette. Csurka olymértékben elunalmasult, hogy nemigen akad ember, pláne riporter, tudósító, akit érdekelne, miket beszél. Pláne azóta, hogy vagy minden méltósága odalett, vagy elfelejtett lemondani a totális vereség után. Grespik viszont maga a kicsattanó vidámság, optimizmus, egy egész ország szomjúhozva várná minden nap, hogy már megint miket mondott, kivel pörlekedik, mi újat kell tudnunk a szíriuszi fénycsavarokról, például. Egy ilyen átmeneti, médiaszűkös hetvenhét esztendőben, ami remélhetően a MIÉP-re vár, nagyon jó ám egy olyan lény, mint Grespik. Akkor is, ha most már azt is tudjuk róla, hogy az egyetlen olyan erőt is hátba támadja, amelyik - kínjában ugyan - de nem szégyellte őt fölvállalni a választások idején.

Az orosz államadósság lebontása során keletkezett fizetési kötelezettség ügyében csak most kezdődik a MeH közpénzügyi államtitkárságának vizsgálata. Ez 62 millió dollár elszámolását kutatja. Az orosz fél azt állítja, hogy már leszállította a követelés összegének megfelelő árut. Az államot illető rész azonban nem folyt be a kincstárba: az adósság lebontásában részt vevő cégek nem fizették be azt.

Ne má!

Amikor Medgyessy kint volt Putyinnál, üldögéltek, beszélgettek, alkudoztak, számolgattak. Egyszercsak az egyik tételre azt mondta Putyin: - De hát Pjotr, ezt mi már megadtuk! "Dehogy". "De!" "De nem." "Ne má!" Erre már nem volt rest, Putyin papírt kerestetett, amin csakugyan az volt, hogy nem is tartoznak hatvankettőmillióval. És akkor minden oroszok elnöke azt kérdezte: - Te azoknak a miniszterelnöke vagy, akik szerint úgy kezdődik az orosz hússaláta receptje, hogy "lopj két tojást"?

A korábban felbonthatatlannak minősített szerződést visszavonva a Szerencsejáték Rt. a Magyar Nemzet helyett a Nemzeti Sportban jelenteti meg a Sportfogadást.

A Sportfogadás melléklete

Úgy három éve az egyik nemzetes kollega újságolta nekem, hogy mekkora trükköt találtak ki: az is kénytelen lesz megvenni a lapot, aki amúgy utálja, mert benne lesz a Sportfogadás. Kérdeztem, hogy nem szégyellik-e magukat. Azt mondta, hogy de. Azért kibírják majd valahogy. Figyeltem: sportfogadásos napokon halomban álltak az újságok, mert föltűnően sokan csak a belét kérték, miután kifizették az egészet. Kibírták a kollegák. Legalábbis nem látszott rajtuk, hogy a pirulástól leolvadt volna a bőrük, amikor a Sportfogadás mellékletének csúfolták a Magyar Nemzetet, vagy a lesunyt szemmel való közlekedés miatt nagyobb zúzódásokat szenvedtek az újságosbódék közelében. Mostantól emelt fővel járhatnak.

Január 7. (Kedd) Ma az volt a legérdekesebb, hogy délelőtt a konyhában matattam, Milos pedig játszott csöndesen magában. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a búgócsiga nyelét pontosan úgy próbálja nyomkodni, ahogy tőlem - vagy az anyjától - látta. Nagyon ügyesen, nagyon türelmesen. Kicsit még pörgött is a szerkezet.
   Azt persze látom, hogy egész nap figyel, azt meg kifejezetten döbbenten, amikor a búgócsiga elindul, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen picike gyerek ennyire tanulékony. Bár azt minden gyerekemen észrevettem, hogy sokkal többet tudtak, mint amennyit elárultak, amit viszont soha nem értettem. Mert tulajdonképpen ebben a korban nagyon boldogságos perceket lehet szerezni azzal, ha egy gyerek megmutogatja a tudását.
   Mostanában például megpróbálom rávenni, hogy beszéljen. Legalább azt, hogy MAMA, mondja ki. Abban nem vagyok biztos, hogy ki tudná mondani, de azt végképp nem értem, hogy miért csinál úgy, mintha nem tudná, hogy a MAMA mit, kit jelent. Hetek óta, ha csak közelít is, pláne ha hazajön az anyja, nagy örvendezésbe kezdek, és sokszor kimondom a szót. És ha mondom, néha, véletlenül oda is néz, ahol a mamája megjelenhet. De ha kérdezem, hogy hol a MAMA, akkor úgy tesz, mintha nem is hallaná. (Miközben, ha azt kérdezem, hol a LÁMPA, akkor azonnal a lámpára néz, ha az anyja azt mondja TIKTAK, akkor megnézi az órát a fürdőszobában.) Talányos, ravasz kis lények ezek.
   (Ja, szörnyű dolgot tudtam meg nem is olyan régen - bár lehet, hogy már be is jegyeztem ide, csak elfelejtettem: a feleségemnek olyan búgócsigája volt gyerekkorában, ami nem is búgott. Ezért csak most tudta meg, hogy a búgócsigát miért hívják búgócsigának. Borzalom.)
   Ma amúgy a vidéki tél örömeivel voltunk eltelve. Reggel háromnegyed ötig virrasztottam, kilenckor meg arra ébredtem, hogy a feleségem indulna tornászni, de lekéste a buszt. Elindult autóval a zuhogó hóesésben. Szerencsére hazaszólt, hogy késik a busz, megvárja, letette a kocsit a főtéren.
   Délután aztán elmentem a patikába meg a boltba és hazahoztam. Gyakorlatilag eszemet vesztem a hóban. Alig tudok menni, mert rettegek a seggreeséstől. (Hopp, a Word kiírta, hogy ilyen szavakat nem illik a képernyőre vetni.)
   Most is ömlik a hó. Amúgy is meg vagyok fázva, de azért holnap egy-két órát eltölthetek majd hókapirgálással. Nem akarom én ezt. Remélem a hóvirágaink életben maradnak. Tegnap már kezdtek kinyílni. Nagyon sok van a kertben, óvjuk őket. Tehetséges kis népség, csak nem fog rajtuk a fagy.
   (Szilveszterkor egy bagoly szállt az ajtónk elé, amit nagyon jó jelnek találtam. Le akartam fényképezni, de mire kiértem a géppel, már elröpült. Most Cseke Gábor küldött egy baglyos képet Milos Könyvébe.)

Január 6. (hétfő) Reggel a Népszavába kellett mennem. Kicsit elaludtam. Azt hittem, hogy a sztrájk miatt tele lesz az út széle emberekkel, akik nem fértek föl a buszokra, és mindenkit elviszek. Azt is hittem, hogy a dugók miatt legalább két-három óra lesz az út - ahogy az már sztrájk nélkül előfordult. Tévedtem, szinte akadálytalanul, egy nagy zöldhullámmal jutottam be. Negyed kilenckor indultam, és negyed tízkor már a szerkesztőség előtt voltam, pedig a Hungária kőrúton mentem, mert fölvettem egy stoppost, aki ott, a Simensnél dolgozik. Az értekezlet tízkor kezdődött. Még jó, hogy eszembe jutott: elszaladtam egy gumishoz. Akkora szög volt a jobb első kerekemben, hogy nem is értem, miért csak három nap után eresztett le. Persze vennem kell új gumit, mert csak ideiglenesen tudta megjavítani a szerelő. Nagyon tetszett a műhely. Szép gépek, patikatisztaság, kulturált pasik. Még bőven beértem az értekezletre is.
   Később már nem volt ilyen szerencsém. Megbeszéltem Wandával, hogy elmegyek Szonjáért a Waldorfba, a Bécsi útra. Hétfőn mindig nehéz megszervezni a hazacipelést. Negyed kettőre kellett volna a ház elé érnünk, hogy eljussunk a csellóórára. Az iskolában hiába kerestem: kiderült, hogy elmentek kirándulni. A waldorfosoknál ez teljesen temészetes. Aznap nincs tanulás, hanem körülnéznek a természetben. Negyedegytől fél kettőig vártam- akkor jöttek meg. Aztán még egy negyed órát beszélgettek az osztályteremben is. Így persze elmaradt a csellóóra is.
   Azért nem unatkoztam. Az egyik apukával beszélgettem. Valamiért megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Megmondtam. Erre a nevemet kérdezte. Amikor kiderült, nagyon megörült. Mindig meglep, ha valaki olvasgatja az írásaimat. Ráadásul hosszasan elemezte is őket, ami azért már zavarba ejtő volt. Ő építészmérnök. Azért költöztek el Pécsről, hogy a gyerek Waldorfba járhasson.
   Találkoztam még Lukáts Andorral is, akit nagyon szeretek.
   Az úton hazafelé jó nagyot beszélgettünk Szonjával a természetről, az erdőkről, a hülye emberekről, akik mindent tönkretesznek. Mondtam neki, hogy neki milyen szerencséje van. Az én gyerekkoromban nem is hallottam természetvédelemről. Ennyi idő kellett, hogy a nem hülye emberek fölismerjék, hogy nagy baj van. Most már minden rajta múlik. (Ha minden jól megy belőle is Greenpeace-aktivista lesz. Jó is, mert mire Dávid kiöregszik, kell az utánpótlás.)

Január 5. (vasárnap)

Közéleti előrejelzés
Potyadék, blood, közhaszon

   Mint emberemlékezet óta minden év első hetében, tudomásunkra hozták az áremelkedéseket. Ma már ez nem okoz akkora izgalmat, mint valaha, a messzi ködbe vesző szocializmus idején. Akkoriban a politika ravasz trükkje az volt, hogy a bizalmi poszton levőknek - nyolcszázezer párttagnak - megsúgták a titkot, amit ők az emberi természetnek megfelelően továbbadtak. Mire kihirdették, hogy milyen árak emelkednek, már mindenki tudta, sőt meg is békélt, vagyis nem keletkeztek feszültségek az áremelésekből. Most ez másképp működik: a keletkező feszültségek beépülnek más feszültségekbe, többnyire erősítik azokat. Aztán a bértárgyalások vagy megegyezéshez vezetnek, vagy kezdődnek az éveleji sztrájkok. (Kezdődnek.)
   Idén az illetékek emelkedtek a legbrutálisabban. Egyesek szerint azért, hogy elvegyék a polgárok kedvét, például a tyúkpörlekedéstől. Bár talán az áll közelebb az igazsághoz, hogy valamiből pótolni kell, amit az előző kormány választási potyadék-, a mostani pedig választási ígéretteljesítés gyanánt előre elköltött. Mégis el kell gondolkozni azon, hogy ha a legszegényebbek anyagi okok miatt nem tudnak eljárásokat indítani saját érdekeik védelmében, akkor csorbul a jogegyenlőség. Itt még többségben vannak a legszegényebbek.
   Számomra az illetékköteles államszolgáltatások között az a legszomorúbb, hogy az útlevélért egyáltalán fizetni kell. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy egy létminimum alatt élő ember esetleg nem juthat hozzá az egyetlen olyan okmányhoz, ami errefelé történelmi okok miatt a szabadságjogok megtestesítője lett. Mert a mai államszervezet jogelődje évtizedeken keresztül megengedte magának azt, hogy politikai, vagy bármilyen indok alapján megtagadja az útlevél kiadását a szovjet hadifogságban élő ország polgárainak.
   Voltak persze baráti országok, ahova könnyen el lehetett jutni, ha az ember utazási irodában fizette be a turistautat. Anyám évekig gyűjtött arra, hogy eljuthasson Kubába. Addig is hasznosan töltötte az időt: negyven éves már elmúlt, de azért megtanult spanyolul. Sose gondolhatta volna, hogy egy kubai utazásból botrány is lehet. Már kínos, hogy egyáltalán ügyet lehet fújni abból, hogy a miniszterelnök hol telelget pár napot a saját pénzén, a saját szabadidejében. Nem azért, mert annak az ellenzéknek, amelyik kormánypártisága idején szemrebbenés nélkül nézte végig, például Torgyán és Szabadi utazásait, vagy Orbán államköltséges díszdoktori útját, most illene hallgatni. Az a baj, hogy ha az ellenzék mindenből - és csakugyan, a szó szoros értelmében: mindenből - politikai cirkuszt csinál, akkor az lesz a vége, hogy a komoly fölvetéseikre se figyelünk oda. Teljesen értehetetlen, ha ennyire durván, ennyire kíméletlenül harcolnak a teljesen lényegtelen, senkire sem tartozó ügyekben. Jól megrontják ugyan a hangulatot, de ez rájuk is visszahull.
   A hét másik botránya teljesen hazai jellegű, kicsi német kapoccsal. Kiderült, hogy Sződligeten december 21.-én neonáci találkozó volt, amelyet a 2001-ben (!) bejegyzett Vér és Becsület Kulturális Egyesület tartott meg valami körmönfont konspirációval. Sőt: a Németországban betiltott Blood and Honour nevű fasiszta szervezet magyarországi tagozata 2002 májusától (!) közhasznú minősítéssel szerepel a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásában.
   Bár nem ez az első Fehér karácsonyos cirkusz, mégsem az a botrány, hogy ezt az egészséges fejbőrű ifjak megrendezhették. Hanem az, hogy bejegyezték, és közhasznúvá minősítették őket. Azért ha én bejegyző bíró vagyok, legalább a rend kedvéért utána nézek minden olyan szervezetnek, amelyiknek például a baljós "vér" szerepel a nevében. Figyelmet érdemel az is, hogy állítólag a nemzet biztonságát őrző hivatal folyamatosan figyeli ezeket a nácikat, és mégsem akadályozta meg sem a közhasznú lajstromozást, sem az ünneplést.
   A sors úgy hozta, hogy ama bizonyos szeptember tizenegyedike óta nemzetbiztonsági hivatalok fokozott felelősséggel tartoznak a biztonságunkért. Ha itt gyilkos revansista eszméket lobogtató, a terroristákkal a közös ellenség ellen bármikor szövetségre lépő szervezetek törvényesen közhasznoskodhatnak, ünnepelgethetnek és - esetleg - még vonulhatnak is, például február elsején a várban, akkor a nemzetbiztonságiak holnap azt se veszik észre, ha Oszama bin Laden emberei aláaknázzák a Kossuth teret.

Január 4. (szombat) Teljesen lelassult minden bennünk, mert napok óta nem nagyon alszunk. Annyira szenved a gyerekünk a fogzástól, hogy gyakorlatilag félóránként fölsír, és legalább tíz perc, mire elaltatjuk. Olyankor sétálni és táncolni kell vele. Mellékhatásként ugyan újfajta körkörös izmok keltek a lábaimon, de azok nem hiányoztak. Ma éjszaka például fél háromig virrasztottam mellette - legalább hússzor mulkattattam tánctudásommal -, aztán lefeküdtem. Körülbelül fél óra múlva rázendített, a feleségem maga mellé vette, néha el is aludtak. Milos fél ötkor fölpattant, és - amúgy nagyon vidáman - ugrált, mászkált rajtunk, karmolt, csipkedett, kiabált. Amikor már nem bírtam tovább, és a feleségem is sírva fakadt, magam mellé vettem és tüdőben képzett hangalakokkal terhes tibeti halottas énekekkel szórakoztattam, mintegy másfél órán át. Érdekes módon ezektől elcsöndesült. Csak arra kellett vigyázni, hogy álmomban is énekeljek, mert ha egy pillanatra is abbahagytam, azonnal rikácsolni és ugrabugrálni kezdett, és a körmeit az orromba dugta. Másfél óra után annyira kiszáradtam, hogy nem bírtam tovább. A feleségem hozott vizet, de azt részben a nyakamba öntöttem, részben letüdőztem. Ültünk az ágyon hajnali hatkor és könny szökött a szemünkbe a röhögéstől, amit a mi drága kicsi fiunk nagyon élvezett. Mondtam, hogy akkor én most egy kicsit fölkelek, fogat mosok, elszívok egy cigarettát, megmosakszom, főzök kávét, hogy fölkészüljek a következő szakaszra. Úgy is tettem. Ám, amikor fél óra múlva - immár lezuhanyozva, kávétól frissen - visszamentem a szobánkba, azt láttam, hogy Milos a helyemen alszik, anyukájával együtt. Igen jóízűen, hála a Teremtőnek. Mivel a dolgozó szobámban N.C. aludt, a többi szoba pedig fűtetlen, úgy határoztam, hogy megpróbálok az ágy végébe, keresztbe lekuporodni, hátha ott nem zavarok senkit. Hálát adtam Istennek, hogy nem engedem be a kutyát a lakásba, mert azt a helyet már biztosan elfoglalta volna. Szerencsére sikerült észrevétlenül odakúsznom. Párnám és takaróm nem volt. A fejem alá egy picike lábpokrócot gyűrtem, takaróul pedig a fürdőköpenyemet vontam magamra. Szinte azonnal el is aludtam, noha mintegy negyven centi kilógott belőlem. Két óra múlva csodálkozva talált ott a feleségem meg a fiam, mert addigra ők is megébredtek.
   Megérettem, hogy a buta emberek miért adtak pálinkás kenyeret a gyerekeiknek.

Január 3. (péntek) Egy elképesztő hír:
   "Amfetamin hatása alatt bombázott meg szövetséges kanadai katonákat két amerikai pilóta tavaly Afganisztánban. A légierő tisztjei szerint bevett gyakorlat, hogy a pilóták speedet szednek a fáradtság ellen. Az amfetamin tartalmú Dexedrine betegtájékoztatója szerint a gyógyszer hatása alatt nem szabad nagyteljesítményű munkagépeket üzemeltetni.
   A légierő egyik szóvivője elismerte, hogy a két pilóta amfetamin hatása alatt állt az incidens idején. Elmondása szerint a kábítószert már régóta használják a fáradtság leküzdésére, és eddig soha nem okozott balesetet a használata. Véleménye szerint a stimulánsok használata önkéntes. Ezzel szemben az Independent értesülései szerint több katonai vezető is eltiltotta pilótáit a repüléstől, ha nem vették be a drogot."

   És akkor még emlékezzünk arra, amikor egy lakodalmas menetet mészároltak le Afganisztánban - amiről az amerikai hadsereg úgy nyilatkozott, hogy teljesen vétlenek voltak a pilóták.
Valahogy nem akarom, hogy ez a sereg megtámadja Irakot. Majdnem olyanok, mint az oroszok, akik Groznijba fejenként két dollárért beengedték a csecseneket, akik aztán olyan szép számban jöttek, hogy ki is verték őket. (Miután az oroszok szinte porig lőtték a várost, és az áldozatok döntő többsége orosz volt - hiszen a csecsenek elmenekültek.) Akkor gondoltam először, hogy jobb lenne nekünk a NATO-ban. De már azt se gondolom.

Január 2. (csütörtök) Valachi Annától kaptam:

Múzsabúcsúzató

Koncsek Lászlóné Gebe Márta, József Attila ifjúkori múzsája életének 97. évében, hosszan tartó betegség után, 2002. december 13-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2003. január 13-án 11.15 órakor lesz a Farkasréti temető központi ravatalozójában. A gyászszertartáson a József Attila Társaság képviselői koszorút helyeznek el a hajdani makói múzsa tiszteletére.

   Tulajdonképpen az lenne a nagyszerű, ha január 13.-án negyed tizenkettőkor hatalmas tömeg állna a ravatalozónál, hogy József Attila utoljára elmenő szerelme előtt tisztelegjen. Mert ez már majdnem az utolsó kapocs.
   Érdekes, hogy amikor úgynevezett "nagy öregekkel" találkozom, és kezet is fogok velük, szinte soha nem jut eszembe, hogy azok nagyon nagy öregekkel is kezet fogtak, tehát valamiképpen átfutó erőtérbe kerülök. Kivéve, amikor Faludy Györggyel találkozom, és valamiért megfogja a kezemet. Nem parolázunk, hanem például segítek neki fölemelkedni egy székről. Mindig eszembe jut, hogy József Attilát is megérintette. És akkor megérint valami nyugalom.
   Ez biztosan azért szakrális dolog, mert a legnagyobb varázsló érintéséről van szó. Legalábbis én nem tudok József Attilánál nagyobb varázslóról. Ezt nem csak úgy mondom, nem csak azért mondom, mert nagyon jó költő. Van egy varázslat a könyvében, ami azért az, mert nem értem, és igazából nem is akarom megérteni. Amikor a kezembe veszem az összes verseit, lapozgatok, olvasgatok, és mindig találok valami olyat, amit addig nem ismertem. Pedig már elölről is, hátulról is végigolvastam. Sőt számos versét kívülről tudom. És mégis, talán attól, hogy az én életem lett hosszabb és ettől terhesebb - vagy jobb lenne itt állapotosat mondani, mert ez jó teher -, talán attól, hogy a versek mindig új konstellációban találnak, valami egészen új módon tárul föl a szerkezetük, meg mindaz, amit a szerkezet hordoz. Ezért nem lehet betelni József Attilával. Aki nem olvasgatja, pláne soha nem olvasta, rettenetesen keveset tud a magyar nyelvről. Arról, hogy mi mindent lehet elmondani ezen a nyelven, egy tulajdonképpen élettől idegenedett formában, a versben. Hogy mi szépség van itt. Bennünk.
   Milyen lehetett József Attila szerelmének lenni? Borzasztó. Mert egészen bizonyos vagyok abban, hogy azt az embert soha senki nem szerette. Talán nem is lehetett. Az egész költészete semmi másról nem szól. Nem jöhetett volna ki belőle másképp az a különös, gyönyörű fájdalom, ami minden sorába belebújt. Mégis, valakiknek évtizedeken át kellett cipelni a terhet, hogy az az ember egyszer rájuk nézett, és kicsit remélt. Borzasztó teher lehet a legnagyobb varázslót nem szeretni. Vagy nem eléggé szeretni.

2003. január 1. (szerda) Busch olvasta az interneten, amit írtam. El tudom képzelni, milyen kínos lehet: böngészget, böngészget, szenvedélyesen keresi a naplókat, a blogokat, aztán egyszercsak ott látja az egyikben a nevét. Mellette a legsúlyosabb fenyegetés: népemet kiszólítom a NATO-ból. Miatta. Nem szeretnék most a helyében lenni. Engem még nem hívott, nem is küldött e-mailt, de ezzel nem tud megtéveszteni, mert beszélt a világ népeihez:
"Texasi farmján tartott szilveszteri köszöntőjében Bush amerikai elnök elismerte: nem tudja biztosan, rendelkezik-e atomfegyverrel Szaddám Huszein iraki diktátor. A szokásosnál békülékenyebb hangú beszédében Bush annak a reményének adott hangot, hogy Irak ügyét békés úton is meg lehet oldani. Az elnök szerint az a Bagdad által az ENSZ-hez eljuttatott felsorolás, amely az iraki fegyverzetet részletezi, túlságosan rövid - legalábbis tartalmilag. (Terjedelmére nézve rendkívül hosszú írásmű.)"