Szeptember 30. (csütörtök) Délelőtt bementem a hivatalba. Hazafelé egy áruházban találkoztam Borz Miklóssal, aki gimnáziumi osztálytársam volt, és akkoriban az egyik legjobb barátom. Sajnos szétszéledtünk, keveset látjuk egymást. Itt lakik a szomszéd faluban, meghívott egy kávéra, amiből tea lett, és jót beszélgettünk. Eszembe jutottak azok az idők, amikor bizonyos értelemben az ő családja volt a miénk is. Mert abban a különleges helyzetben volt, hogy a kollégiumban lakott velünk, de két utcával arrébb volt a házuk. Így aztán néha megleptük a szüleit, akik igen nagy szeretettel láttak minket. Mivel mindketten a kötöttségeket nehezen bíró típusból valók vagyunk, együtt lógtunk, szöktünk, természetesen többnyire valami nőt követve… Hihetetlen dolgokat merészeltünk megtenni. Egy idő után az egyházi iskola és a kollégium szinte minden szabályát fölrúgtuk, aminek az lett a vége, hogy valaki beköpött minket, és távozni kényszerültünk. Mi ketten többnyire együtt szökdöstünk. Miklóst amúgy is nagyon irigyeltem, mert az embereknek abba az igen szűk csoportjába tartozott, akik valóságos ellenállók voltak. (Kipke Tamás volt a másik.) Már tizenöt éves korukban – akkor még nem voltam ott, hiszen csak második gimnáziumban kerültem Esztergomba – a szovjet ellen esküdtek. Ez bármennyire gyerekes volt, mégiscsak igazi hőstett, és jól meg is hurcolták őket. Már szinte gyerekkorában is kiválóan fotózott, aztán tévézett, aztán összeomlott, aztán rendezvényeket szervezett, aztán megint összeomlott. Vagyis szinte úgy élt, mint én. Nem olyan régen jött haza Ausztráliából, ahol egy évig leledzett. (Nem úgy, mint én – bár történetesen Ausztrália nem is érdekel.)

Mindent összevetve neki is kalandos élet jutott. Remélem átjön hozzánk valamikor, hogy ne veszítsük el egymást megint hosszú időre.

Kíváncsi voltam ma, hogy a Fidesz miket reagál. Persze megint Rogán jeleskedett:

„Személyi javaslatokról Rogán Antal az idő rövidsége miatt sem akart részletesen szólni.
Ám azt megjegyezte: az MSZP után az SZDSZ is beküldte a maga milliárdosát a kormányba. Kóka János ugyanis a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyar emberét bemutató összeállításában Kóka János a 93. helyre szorult a lap által kiderített 2,6 milliárd forintjával.”

Ez nagyon árulkodó. Nem az idő rövidsége miatt nem reagált, hanem azért, mert ő és az kutató emberei teljesen fölkészületlenek. Kóka Jánosról, aki mégiscsak a magyar informatikai társadalom egyik legismertebb alakja, ezt az egy adatot bírták előbányászni. Ami ráadásul teljesen téves. Erre János annak idején – még a táblázat megjelenése előtt - föl is hívta az újságírók figyelmét, de nem voltak hajlandók figyelembe venni. Becslésem szerint az akkori, személyes vagyona olyan másfél milliárd lehetett.

Kíváncsi vagyok, hogyan próbálnak majd az ő vagyonán fogást keresni. Aligha lehet rábizonyítani, hogy párttag, vagy kiszes volt, mert véletlenül ugyanabba az egyházi iskolába járt, ahova én, és ott nem nagyon volt KISZ: Az orvosi egyetemet kitűnően végezte el, aztán a családjával informatikai vállalkozásba kezdett. Tehát semmi privatizálást nem lehet majd előkapni. Egyszerűen jól csinálta, iszonyatosan okos volt, jól adta el azt, amit fölépített. Mivel dolgoztam vele, tudom, hogyan bánt az alkalmazottaival. Gyakorlatilag az egész Elender egy hatalmas baráti társaság volt, amit nagyrészt az tartott össze, hogy mindenki szerette a „vezérigazgatót”, akiről mindent lehetett volna gondolni, csak azt nem, hogy ő egy vezérigazgató. Kifelé viszont csakugyan kiváló vezérigazgatónak bizonyult.

Rogán milliárdosozik, csak itt az a baj, hogy János egészen biztosan az a fajta milliárdos, amelyikből kár, hogy kevés van.

Aztán itt van ez a Hír TV-duma: „Kormánykörökben az a vicc járja, hogy Kuncze annyira nem akarta Fodor miniszteri posztját, hogy kedden, amikor nem volt jelöltje a gazdasági tárca élére - nem vállalta Békesi László sem -, felütötte a Szaknévsort, és mindenkit fölhívott, aki egy szint fölött volt. Így találtak rá Kóka Jánosra, az orvos végzettségű és informatikai cégének eladásából meggazdagodott milliárdos üzletemberre, és Gyurcsány - bár szerette volna Fodort bevonni a kormányba - nem ment szembe az ötlettel.”

Ehhez képest János születésnapján – úgy két hónapja – a barátaival azon tanakodtam, hogyan lehetne ledumálni arról, hogy miniszternek álljon, ha fölkérik. Ez már eléggé régóta a levegőben volt.

Ezen kívül még Pásztohy András politikai államtitkár feleségével jártam egy osztályba Mernyén, de erről majd máskor.

Szeptember 29. (szerda) Tegnap nagyon későn értem haza, többször el is aludtam, ültömben. Elfelejtettem ide írni, hogy találkoztam Benda Laciékkal, ott voltak az Articsókában. Valamikor együtt dolgoztunk, és nagyon jókat beszélgettünk. Sokat tanultam tőle. Most legalább egy kicsit dumálgattunk.

Meg azt is elfelejtettem, hogy nagyon érdekes következtetésre jutottunk Hahn Endre megfigyelése alapján. Szerinte a baloldaliak mindent megbocsátanak a baloldali kormánynak és politikusoknak. Erre mi azt mondtuk, hogy a jobboldaliak meg pláne. Végül arra a konszenzusra jutottunk, hogy a baloldaliak kilencven százalékban, míg a jobboldalon ez kilencvenkilenc százalék. Mindkettő elborzasztó. Vélhetően ez attól van, hogy mindkét oldalon szinte vallásosan rettegnek az emberek attól, hogy a másik oldal hatalomra jut, és ez mindent felülír.

Ma természetesen egész nap néztem a parlamenti vitát és az új miniszterelnök beiktatását. A Hírvitában azonnal megjelent „Házi Áldás” véleménye, miszerint:

„Mélypont...ez a politikai mélypont, egy elmekórtani eset ez az ember.
És van, akinek ez az ember kell. Mit lát benne? A gátlástalanságát? A pojácaságát? A szereplési vágyát? A tetQtQl talpig demagógiát?”

(Nincs neki ő betűje.)

Vegyük azt, hogy valóban gátlástalan, pojáca, telve szereplési vággyal és demagógiával.

Csakhogy: ha most Orbán Viktor állt volna ott, akkor szinte az egész baloldal ugyanezt mondja, írja, zokogja róla.

Akkor most vagy az van, hogy mindkét ember gátlástalan demagóg ripacspojáca, vagy egyik se. De ezt sose tudjuk meg, mert mindkettőről a népesség másik-másik fele azt gondolja, hogy márpedig az. Sehogyse lehet igazságot tenni.

Végignéztem ezt a szégyenletes vitanapot, és onnan tudom, hogy mégiscsak balra állok, hogy Áder és Répássy szereplését találtam fölháborítóan ripacsosnak.

Yes, comment…

Jövőre csökken a köztisztviselői bérekre jutó keret, ami a vártnál is nagyobb létszámleépítést tesz szükségessé a központi közigazgatásban. (Nem lesz több tízezres leépítés a közszférában - jelentette ki a Klubrádióban a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott. Vadász János szerint már csak azért is alaptalan 80 ezres leépítéssel riogatni, mert ebben a szférában 50 ezren dolgoznak.)

Mi mennyi?

Valahogy tisztázni kellene számokat, mert sokan nyilván úgy gondolják, hogy aki az államnál van alkalmazásban az köztisztviselő, és azok nyolcszázezren éldegélnek az adónkból. Ezt egy kicsit soknak találja minden normális ember, nyilván az ellenzék is. Ki tudja miért, mégis nagyokat riogat. Egyik nap Bokros Lajost látják visszasunnyogni, másnap gázárat emelnek, harmadnap mindenkit elküldenek. Talán tisztázni kellene, hogy mi mennyi, mennyi a sok, és mi az, ami akkor is elkerülhetetlen, ha a Fidesz aktivistái telesírják a Dunát.

A szegedi betegcsere ügyében indított fegyelmi eljárás nyomán két ápolót és egy beteghordót fegyelmivel elbocsátottak.

Pír

Remélem, annyi arcuk azért maradt még a szégyentelen fegyelmezőknek, hogy a hálapénzekből összedobtak valami borítékba valót ezeknek a szerencsétleneknek. „Én kérek elnézést.”

Feketemunkások mellett illegális bevándorlókat és szökésben lévő bűnözőket is találtak a Művészetek Palotája építkezésén egy adóhivatali ellenőrzés során.

Enyhítő

Szerintem ez nagyon pozitív hír, hiszen kiderült belőle, hogy a szökésben levő bűnözőket nem lopáson, nem rabláson kapták, hanem munkán. Remélem, ezt valahol majd beszámítják enyhítő körülmény gyanánt.

Október 15-ig, a tervezett hungarista demonstráció napjáig alkotmányosan már nem születhet olyan törvény, amellyel meg lehetne akadályozni a rendezvényt.

Diskura

Nem is gondolta senki komolyan, hogy a mi humanista államgépezetünk képes megoldani egy ilyen hallatlanul bonyolult kérdést. Ha a tatár jönne, és alkotmányosan nem lehetne megállítani, akkor is csak állnánk itt és néznénk. Éppen azért vagyok biztos abban, hogy a zengői NATO radar is csak fölösleges kiadás lett volna. Minek észrevenni a lopakodó ellenséget, ha csak diskurálni tudunk róla?

Jövő nyáron, a Pilisben mutatják be Szörényi Levente Árpád népe című történelmi nagyoperáját.

Besnye intelme

Mindenképpen ott leszek, kamerával, hangfelvevővel, és éberen figyelek. Csodát várok, mert talán ez az a pillanat, amit Besnye sámán évszázadokkal ezelőtt megjósolt tamungájában (sopánkás énekes jövendölés). Ebben arról van szó, hogy jő a nagy dalnok, királyként áll a helyek fölé, és végre megtalálja azt a hangot, amitől a Föld bőre kinyílik, és szíve a napvilágra emelkedik, hogy örökké ott ragyogjon a „piliskás” kiválasztott ország fölött. Bár Besnye arra is int, hogy oda kell vinni a húszezer éves Magurán koronát, mert csak úgy lesz a csoda. Talán mégis kellene várni még egy évet a bemutatóval, mert a következő választás után várható az újabb korona-hurcibálási hullám.

Növekszik azoknak a férfiaknak a száma az USA-ban, akik azt állítják, hogy szexuális zaklatást szenvedtek el. (Sokakat a munkahelyen azért piszkál egy vagy több férfi, mert nőiesnek, puhánynak tartják őket – és ez is szexuális zaklatásnak számít.)

Hoppon

Mi, vérmacsók, akik gyönge lelket takarunk, rettegünk a munkahelyi szexuális zaklatástól, úgy tekintünk az USA-ra, mint moszlim testvéreink Mekkára, hiszen szinte hetente kapunk valami iránymutatást. Pirkadó nemiségem idején folyamatosan arról álmodtam, hogy egy kicsit zaklat majd M. tanárnő, de hoppon maradtam. Teljesen diszkriminatív módon, szégyenszemre úgy kellett megöregednem, hogy soha senki nem zaklatott a munkahelyeimen. De csak azért, mert még csak eszembe se jutott, hogy egy bizonyos G. Józsefnek az a tréfás kérdése, miszerint buzi-e vagyok, perérett megnyilvánulás volt.

Szeptember 28. (kedd) Délelőtt Milos bölcsiben volt – persze a mamájával. Természetesen az egyhetes beszoktató programban mindjárt négy napot át lehet ugrani, mert gyakorlatilag azonnal beilleszkedik. Nagyon hiányzott neki a gyerektársaság. A védőnő szerint nyugodtan fölvehették volna óvodába is, de valamiért az nem sikerült.

Visszafelé elhozták Ancsurkát, aki eléggé régen volt már itt. Így aztán volt miről beszélgetni. Bár – mivel neki hét gyereke, és Isten tudja hány unokája van – az unokák helyi értékét és nevét már nem mindig tudom elsőre követni.

Igen jót ebédeltünk is: bableves, bakonyi palacsinta – az olyan, mint a hortobágyi, csak gomba van benne, amitől bakonyi lesz mindjárt. A feleségem pakolt Ancsurkának a múlt héten eltett bodzalekvárból, csalamádéból, lecsóból. Aztán elmentek mind Szentendrére, Wandáékhoz. Öcsike könnyekig hatódott a feleségem bablevesétől, a bodzalekvártól nem különben.

Én meg elmentem az Articsókába, hogy Fialával és a szokásos társasággal elemezzük a nyári híreket. Számomra kicsit megdöbbentő volt, hogy sajnos szinte minden bejött, amit hónapokon át mondtunk. Persze nem én, hanem például Bauer Tamás és TGM.

Szeptember 27. (hétfő) Gábor barátomtól kaptam egy levelet, amelyben nagyon tanulságosat ír. Nem szereti ezt a naplót, idegesíti, mert egyoldalú, személytelen – mondhatnánk: elidegenedett. Többnyire okosakat mond, mint most is. Valójában az lenne az igazi, ha levél formában írnám, és ezt hamarosan meg is próbálom, mert hátha ezzel ki tudom kerülni azokat a dolgokat, amelyektől én is idegenkedem.

Szeptember 26. (vasárnap) Milos a mamájával elment diót szedni a Szilveszterhez, a sógoromhoz. Szentendrén még fölvették kicsi Szonját is. (Azért írom, hogy „kicsi, mert van a családban egy nagyobb Szonja is.)

Tegnap kitaláltuk, hogy mégis inkább mustot csinálunk a sok szőlőből, de nőm nem bírta mindet ledarálni a paradicsompasszírozóval. Mert az nem jó ilyesmire. Hanem én elvállaltam, hogy ma a botsáskával – az egy botmixer – földarálom, aztán leszűröm a maradékot. Dolgoztam rajta két órát. A darálás még csak ment, de a liternyi must, amit kaptam nem akart átmenni a szűrőn. Ezért aztán két szűrőt vetettem be. Az egyikből csöpögött a lé, a másikból kimostam a lepedéket, aztán cseréltem. Persze ötször szűrtem át. Bár mindegyik folyadék könnyebben ment át a szitán az előzőnél, a végén mégis valami átláthatatlan zöld patymag lett belőle. Ha van hozzá gusztus, meg lehet inni, de meg kell szokni, hogy van neki egy kis mezei poloska bukéja. Talán attól, hogy a brutális botsáskázás miatt nem csak a héj vált péppé, az össze ízével együtt, hanem a magok is. Így a börtönükből kijutottak a telítetlen zsírsavak. Az is lehet, hogy ha megerjed és letisztul, akkor valami eszméletlenül zöld bor lesz belőle, amiből meggazdagszunk, mert mindig vannak elmebetegek, akik ilyesmikért lelkesednek.

Délután még fát is vágtam. Meglepő módon már belátok abba a sufniba, amibe tegnap még nem tudtam, mert annyira tele volt hullott fadarabokkal. Mire hazaértek jó nagy tüzet raktam. A kicsi fiunk combjain van valami kiütés, de ez nem zavarta abban, hogy nagyon aranyos legyen. Olyanokat mond, hogy „jó éjt!”, és nem tudjuk, honnan tanulta.

Tegnap arra a kérdésre válaszoltam, hogy „Ön melyik újságíró ellen javasolna vádemelést?”

Nem tudom magamat annyira vetemedettnek elképzelni se, hogy valaha egy kollega ellen büntetőeljárást kezdeményezzek. Azt hiszem a legmocskosabb újságírók ellen is csak a szakma eszközeivel dolgozhatok, a többi nem az én dolgom. Azóta pláne így gondolom, amióta Lovas Istvánnak hazatántorgása után az volt az egyik első dolga, hogy följelentett valami marhaságért. Persze az ügyészség elzavarta, de már akkor megéreztem, hogy valami egészen ocsmány háború kezdődik, ami megrontja majd a várva várt demokráciát. Így is lett.

Szeptember 25. (szombat) Folytattuk tegnap megkezdett biogazdálkodó földműves életünket. Ez nekem abból állt, hogy láncfűrésszel alaposan lekopasztottam a bodzát. Ami nem is egy, hanem sok, csak amikor még kicsik voltak összekötöttem őket, és így egy fa lett belőlük. Szeretem, mert jó furulyát lehet készíteni belőle, jó a virága meg a gyümölcse. A tetveit viszont utálom. Idén annyi volt, hogy feketéllet tőlük minden. De még most is találtam olyan ágakat, amelyiken hemzsegtek. Nem is a tetvektől undorodom, hanem a váladékuktól. Bezzeg a hangyák szeretik.

Szeretek láncfűrésszel dolgozni. Nagyon macsós, bár tíz perc után nehéz elegánsan tartani. (Különben az emberiség s a Föld egyik legnagyobb ellensége. A másik a teherautó, amelyik el tudja vinni az öt perc alatt földre döntött fát.)

Kitaláltuk, hogy a hűvös idő miatt esténként kicsit begyújtunk a cserépkályhába. Annyi hulladék léc meg deszka van itt, hogy elég sokáig eltart majd, mire fölvágok mindent. (Mert igazából a cél nem a meghitt meleg csiholása, hanem az, hogy megszabaduljunk ezektől.) Milos leste, hogyan vágom a fát, aztán részt vett a tűzrakásban, és együtt figyeltük, ahogy a füst kibújik a kéményből. Este meg kicsit a kályhához bújtunk. Félelmetes sebességgel tanulja a nyelvet. Tulajdonképpen már rendesen lehet vele beszélgetni. Nem mondom, hogy minden hang tökéletesen jön ki a szájából. Valamelyik nap például a mamája nem értette, hogy miért nevezi őt tüske Mamának. Ma rájöttem, hogy büszke Mamát mondott. Ez arról jutott eszébe, hogy ma mondtuk neki, hogy büszkék vagyunk rá, és meg is tapsoltuk ebédnél, amikor tulajdonképpen hibátlanul evett meg kanállal egy tálka levest.

Szeptember 24. (péntek) Ma betakarítottunk. Valahogy eszünkbe jutott, hogy kár lenne a sok bodzabogyót odaveszni hagyni. Szilvával keverve nagyon jó lekvár. Amúgy is le kell kopasztanom a bodzafánkat, mert állandóan túlburjánzik. Ilyenkor ősszel visszavágom, májusban meg már méteres új ágakat növeszt. Így aztán egyszerre vágtam az ágakat és szedtem a termést. Még holnap lesz vele egy kis munkám.

Közben nagyon megijedtem, mert a gyerek valahogy a közelembe férkőzött, és kiröpült a kezemből a balta. Milos messze is volt, meg mögöttem is, sőt én nagyobb veszélyben voltam, mert majdnem a lábam ujjait vágta le, de akkor is. Ez inkább csak erősítette bennem, hogy nem szabad ilyen eszközökkel dolgozni, ha gyerek van a kertben.

Látván szorgalmamat, nőmnek eszébe jutott, hogy amíg a gyerekünk alszik, leszedhetnénk a maradék szőlőt. Nem hittem volna, de miután hetek óta eszegetjük, már sok-sok fürtöt leszedtünk, még mindig majdnem egy vékányi maradt. Nem mondom, nagyon bio, de azért még van párezer szem, amit meg lehet enni. (Állítólag azoknak se lett szebb a termésük, akik permeteztek.)

Levezetésképpen még megcsináltam a kerti asztalt is. Most végre nem inog. Engem nem zavart, de mivel a gyerek időnként rámászik, balesetveszélyes. Utoljára Dávid fiammal voltam így, hogy állandóan rettegni kellett. Ő is rendkívül következetesen mindig azt tette, amit nem szabad. Az ilyen gyerekek miatt nem csak állandóan ideges az ember, hanem még dolgot is adnak. A lányaim sokkal megbízhatóbbak voltak.

A végén még le is kellett sikálni az asztalt, mert ugyan csak egy rövid időre támasztottam a falhoz a lapját, de a mi négylábú barátunk jól lehugyantotta.

Délután, amikor tejért mentem az új bringámmal, arra lettem figyelmes, hogy a járdán nagy sebességgel jön egy gyerek, aztán lerepül a lépcsőn, úgy egy méter magasról. Nagyon szépen ért földet. Kicsit beszélgettünk. Kiderült, hogy párszor pofára esett, mire ezt sikerült ilyen szépen bemutatni. Szinte pont olyan gépe van, mint nekem. Lehet, hogy holnap én is kipróbálom, ha nem lát senki.

Maradék időmben az Internet Explorerről a Mozilla Firefoxra való átállással bajlódom. Nem mintha abba a törzsbe tartoznék, amelyik számára minden undok, ami Microsoft-termék, de elegem lett abból, hogy állandóan mindenféle reklámok ugrálnak föl a képernyőmre, és naponta fél órám azzal telik, hogy a beférkőző aknácskákat meg kémgubicsokat irtom. Azt leszámítva, hogy a Firefoxban eleve le vannak tiltva a fölbukó reklámok, például van olyan szolgáltatás is, hogy fölnagyíthatom egy-egy oldal képeit. Még nem ismertem ki eléggé, de már most is találtam apró hibákat. De legalább pár napig azt érzem, hogy ez mégis más.

Szeptember 23. (csütörtök) Úgy volt, hogy kijönnek hozzám a TV Kulturális Híradójától, hogy beszélgessünk a blogoktól, de aztán az lett, hogy én mentem be, és Csizmár Edinával beszélgettem egy kamera kereszttüzében. Holnap, vagyis 24.-én a déli Híradóban lesz, biztosan a második felében.
Sose voltam még a Híradó stúdiójában. Az is csak egy gyár, mint az összes nagyobb szerkesztőség. De azt hittem, hogy ott nagyon frusztrált, ideges emberek rohangálnak. Ezzel szemben nagy csönd volt, nyugalom, halkan beszélgettek, és eléggé jókedvűek voltak az ott dolgozók. Mondjuk az MTV anyagi helyzetére jellemző, hogy a számítógépeken nincs Word, mert nem vették meg.
Amíg én a világhírű blogger szerepében nyilatkoztam, Milos, a mamája, valamint Tamara és Marcika az állatkerti játszóházban múlatták az időt. Elmentem értük, de mielőtt haza indultunk volna, elmentünk sétálni. Aztán még bementünk egy kínaiba is. Kellemes hely volt, de az ételt csak én találtam elég jónak. (Ha megfázom, szinte gyógyhatásúak az erős kínai pacsmagok.) Milos megint hódított. A pincérnőnek nagyon tetszett, de persze csak messziről nézte. Egészen addig, amíg oda nem ment hozzá a macsóka. Akkor aztán fölkapta, ölelgette, hintáztatta, majd megette.
Marcika meg nagy változásban van: már rendesnek mondható ételeket kap. Most is, mint mindig, mintagyerekként viselkedett. Csak a kocsiba nem akart beülni. Nem hisztizett nagyon, csak befeszített.
Kicsit megáztunk, de szerencsésen hazavittük Tamaráékat. Itthon Milost már fürdetni se lehetett, kicsi tejberizs és fogmosás után azonnal elájult.
Nem mondom, hogy teljesen jól vagyok, de jobban. Úgy tűnik, a szokásos homloküreg-gyulladás most talán nem ér el.
 

Szeptember 22. (szerda) Rettenetes éjszakám volt, mert úgy rázott a hideg, hogy nem bírtam aludni se. De úgy látszik, az ilyesminek van valami haszna, mert ébredés után kicsit jobban lettem. Persze ez nőmnek is köszönhető, aki féltő gonddal ápol. Tegnap két hatalmas fokhagymás-tejfölös kenyeret kaptam vacsorára, forró teával, ma gyönge húslevest, egyebek mellett. És még forralt bort is készített. Kicsit rontottam az állapotomon, amikor elmentem tejért, és majdnem bőrig áztam a biciklin. Még jó, hogy Milos nem akart velem jönni. Kellemetlen, csípősen hideg, gusztustalan őszi eső volt. Az viszont talán javított a körülményeimen, hogy elment a hidegfront, amitől akkor is álmos és fejfájós vagyok, ha meg se fáztam. Még arra is volt erőm, hogy kicsit takarítsak, írjak, és Wanda virtuális kiállítását piszkáljam. Talán holnap már sokkal jobb lesz.

Szeptember 21. (kedd) Nem lettem sokkal jobban, bár voltak olyan órák, amikor szinte egészségesnek éreztem magam. Annyi erőm volt, hogy éppen csak elvégeztem minden munkát, amit muszáj volt. De estére azért teljesen elfáradtam.

Este megnyugvást hozott, hogy évekig gondoltam arra, meghalt-e valaki úgy ötven éve a Tacoma híd összeomlásakor - (http://ta.twi.tudelft.nl/nw/users/vuik/information/tacoma_eng.html) Ez egy híres eset: a mérnökök nem számoltak jól a szél okozta rezonanciával, így a híd elkezdett lengeni, aztán leszakadt. Erről film is maradt ránk, sokszor végignéztem, és mindig arra gondoltam, mi lehetett például abban az autóban, ami a filmen látható, mert a hídon maradt. Most megtudtam egy filmből, hogy ember nem veszett oda, csak egy spániel, aki nem volt hajlandó kiszállni az autóból.

Szó volt az egyik kedvencemről, a Confederation hídról is (http://www.confederationbridge.com), amit néha sokáig nézek webkamerán, talán azért, mert megnyugtató látvány.)

Szeptember 20. (hétfő) Az egész napom azzal telt, hogy küzdöttem e betegséggel. Nagyon érdekes, nem először fordul elő, hogy kapok valamitől egy allergiás rohamot, aztán egy-két napra teljesen bedugulok. Vasárnap, Seregélyesen elkezdtem kicsit tüsszögni, el is múlt pár perc múlva, de estére már nem kaptam levegőt. Vélhető, hogy a hirtelen jött roham idején csökken az ellenálló képességem, és ez elég a lesben álló baktériumoknak ahhoz, hogy legyőzzék a szervezetemet.

Ilyenkor szinte állandóan elaludnék. Meg is teszem, amint leülök. A tévét öt percig sem tudom nézni, a számítógépre pedig szabályosan ráborulok. Ez van most.

Csordában manipulálók

Érdekes, de azért elég kellemetlen hetem volt. Beleláttam a jövőbe.

Régi meggyőződésem: már a következő országgyűlési választáson olyan helyzet állhat elő, hogy az interneten dől el minden. Ha Gyurcsány Ferenc és az új szocialista pártelnök képes lesz olyan népszerűségre szert tenni, mint Orbán Viktor, valamint pártja és kormánya 2002-ben, és az ország választó népe éppen pont két, szinte egyenlő félre oszlik, akkor az internetes kampányolás és manipulálás szerepe fölértékelődik. Emberről-emberre, személyesen kell majd meggyőzni azt a kevés választók, akik billenthetnek a mérlegen.

A múlt héten az történt, hogy a nepszava.hu Hírvita rovatában – ez tulajdonképpen egy hagyományos beszélgető fórum, amelyben én fölvetek egy-egy hírt, és arról beszélgetünk – megjelent néhány jobboldali beszóló, és gyakorlatilag szétverték. Ennek az a módja, hogy a vendégek teljesen függetlenül attól, hogy miről van szó, mindenbe és mindenkibe belekötnek, fröcskölődnek, tücsköt-bogarat összehordanak. Magyarkodnak, Trianonoznak, szidják a kommunistákat, és persze a lapunkat. Ettől az addig teljesen normális hangnemben vitatkozók megrémülnek, és fölhagynak a beszélgetéssel. Csönd lesz, a társaság szétszéled. Ez egy régi trükk, bárhol ki lehet próbálni. Arról a hírről volt éppen szó, hogy szavaznunk kell majd az idegenbe szakadt magyarok állampolgárságáról.

Megjelenésükkel szinte egy időben a nepszava.hu oldalán kiraktunk egy szavazógépet, amellyel arról érdeklődtünk, hogy a kettős állampolgárságról szóló szavazáson olvasóink igennel vagy nemmel szavaznak-e. Délutánig egy teljesen reálisnak tűnő 6:4-es eredményt kaptunk, amelyben többségben voltak a „nem” szavazatot előre jelzők. Ez aztán igen rövid idő alatt 3:7 arányra fordult. Ez azt mutatta, hogy valakik manipulálták a szavazást. Tekintettel arra, hogy mi nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egyik oldal milyen ügyesen tud szavazókat toborozni, hanem arra, hogy a rendszeres olvasóink miképpen vélekednek, levettük a „gépet”.

Ez hatalmas műfölháborodást keltett a Hírvitában új vendégeink között. De közben, meglepő módon nyíltan „kimondódott”, hogy igen, a jobboldali szervezett internetezők szükség esetén riadóláncban értesítik egymást, tömegesen szavaznak, és tették ezt már máskor is, például tévés szavazásnál. Aztán az is kiderült, hogy ilyenkor a bizonytalanok meggyőzése a cél. Valahol olvasták, hogy a tétovák inkább az esélyesebbet választják. (Ami igaz.)

Azt leszámítva, hogy – politikai értelemben - teljesen amatőr virtuális partizánokkal volt dolgunk, le kell vonnunk néhány következtetést, mert fejlődnek a következő két évben. Például nem szabadcsapatok, vagy magányos bajnokok gyanánt vagdalkoznak majd, hanem esetleg központi irányítás alatt. Mert most úgy tűnik, csak azt képzelik, hogy egyedül a Fidesz támogatja a kettős állampolgárságot, tehát minden baloldali nemmel szavaz, ezért kell balra támadni. Ez egyrészt nyilván nem igaz, mert vélhetően a jobb és a baloldal is lelkiismereti szavazásra bíztat, sőt az emberek a pártok iránymutatását figyelmen kívül hagyva döntenek majd. Másrészt a Fidesz biztos a hamarosan bekövetkező áttörő győzelmében, ezért úgy tűnik, neki most az autonómia előnyösebb, mert olcsóbb megoldás. De az is lehet, hogy Gyurcsány – akinek még nem ismertük ki a gondolkozását, csak azt tudjuk, hogy huszárvágós típus - egyszercsak elkezdi igenelésre bíztatni az embereket. Nagyon sok hívet szerezhet, ha kiejti azt a szót, hogy Trianon, és még a nemzeti önbecsülésről, a tartozásunkról is mond valamicskét, nem túl nagy kockázattal. Egyrészt kicsi a valószínűsége, hogy érvényes lesz a népszavazás. Másrészt, ha érvényes lesz, és „igen” többséggel, akkor mire az egész törvénykezési szekatúra lezajlik, és valóban magyar állampolgárok lehetnek az erdélyiek - Románia EU csatlakozása miatt okafogyottá válik az egész. A vajdsági és kárpátaljai magyarokat pedig mindenképpen segítenünk kell majd, mert nem valószínű, hogy nagyot változna, pláne javulna a sorsuk.

Mindenesetre fogalmunk sincs, mi lesz a pártok álláspontja, de a mi támadóink máris elkezdték a virtuális háborút. Elérték ugyan, hogy mérsékelt beszélgetőtársaink – remélem csak pár napra – elmeneküljenek, de azt is, hogy az eddig moderálatlan fórumot szorosan ellenőrizzük. (Minden magára adó internetes fórumon figyelnek moderátorok, de ezt senki nem szereti. Azok se, akik moderálásra kényszerülnek. Mi meg is lepődtünk azon, hogy milyen sokáig nem volt erre szükség.)

Mondom: az interneten dőlhet el, hogy ki irányítja majd újabb négy évig az országot. Tudom, hogy Magyarországon lehetetlen etikai megállapodásokat kötni. Pláne olyat, ami a névtelenség mögé bujkálva tobzódó – gyakran sajnos szenvedélybeteg - internetezők betartanának. Remélem, a csordában manipulálás alkalmazása 2006-ban többet árt majd a provokátoroknak, mint azoknak, akik elszenvedik a támadásokat. De rendkívül sok kellemetlenséget okozhatnak. Ma még fölmérhetetlen, hogy a fölfokozott izgalmi állapotba kerülő, és ettől még a mainál is szorgalmasabb jobboldal milyen újabb eszeveszett cselekre képes. Jó, ha a baloldal tudja: ma nincs ellenszere. Vagy kitalál valamit, vagy fojtogatónak találja majd a virtuális teret. Látunk ugyan faragatlan, suttyó baloldaliakat is az internetes tülekedésben, néha talán össze is állnak egy-egy akcióra, de valahogy nem tudnak őrsökbe, körökbe, osztagokba szerveződni, és nem rohangálnak digitális véres karddal naphosszat, ha úgy vélik, hogy intett értük a Vezér.

Szeptember 19. (vasárnap) Seregélyesen voltam, ahol régi ikaruszos barátaimmal találkoztam. Egyik kedves kolleganőnk, Kovács Edit hozta össze a régi társaságot. A férje, akit azelőtt nem ismertem, igen jó húsokat sütött, és amúgy is kiváló házigazda volt.

A rendszerváltás előtt az utolsó munkahelyem volt az Ikarusz Újság. Nagyon jól éreztem magam, mert egy egészen kiváló társaság jött össze Gerendás Ferenc vezetése alatt. Nem mondhatnám, hogy mindig, minden „vezetőt” feltétlenül tiszteltem az életemben, így ő igazán kivételnek számított. Soha egy hangos szót nem hallottam tőle, soha egy pillanatra sem korlátozta a szabadságunkat. Nagyon igényes volt. Elég sokszor gondolok rá, mert örököltem tőle azt, hogy ahol csak lehet, az „e” helyett az „ö”-t használom, és eszembe jut, amikor átírom a saját szavaimat. Nem mintha ezzel csakugyan gátat lehetne vetni a magyar nyelv elmekegősödésének, de az ár ellen is kell tenni valamit, akkor is, ha reménytelen. Szerencsére Feri, akit nagyon régen láttam, igen jól állapotban van, jól néz ki, és szinte semmiben nem változott. Büszke voltam arra a megjegyzésére, hogy szerinte akkor volt a legjobb a lap, amikor mi – például Elmerrel – ott voltunk.

Nagyon fontos volt nekem, hogy megint találkozhattam Dunajcsik Ilonával, akitől igen sokat tanultam akkoriban.

Érdekes, hogy akkoriban, amikor ideológiai, politikai nyomás alatt dolgoztunk, mennyire egyetértettünk mindenben. Ma már szinte semmiben. Én például szinte teljesen egyedül maradtam - a ma is dolgozó barátaim között - baloldali szemléletemmel, és tulajdonképpen semmiben nem értünk egyet. Csak abban, hogy jó volt egy délutánt együtt tölteni, és beszélgetni.

Szeptember 18. (szombat) Reggel jó korán keltünk, mert a feleségem elment a Tilosba, rádiózni. Illetve csak ment volna, mert az autó valahogy nem indult. Végül bejutott, én meg hatalmas logikai játékot játszottam, mire kitaláltam, miért nem indul, és miképpen lehet megjavítani. Amikor rájöttem, azért fölhívtam Ákos öcsémet, aki helyeselt. Öt perc múlva szépen berregett a motor.

A drága kis gyerekünk keveset aludt az éjjel, egész nap kicsit nyivákolós volt, de azért nem elviselhetetlen. Elmentünk a patikába, gyógyszerekért, meg a boltba is. Ott volt egy kínos jelenet. Mindig magához vesz egy túrórudit, de már tudja, hogy csak fizetés után eheti meg. Most a sor elé ment, bemutatta a rudit, a pénztáros kisasszony meg beütötte. Aztán mondta, hogy akkor most már jöjjek előre. Ezt nem nézték jó szemmel a mögém kerülők.

Ma azon gondolkoztam, hogy mi okozhatja a gyerekek agyában azt, hogy kicsi koruk egy szakaszában szinte valahányan az „ez mi ez?” formulát használják? Nyilván nem a fölnőttektől hallják, mégis mind rátalálnak. Tehet valami belső logikája, ami jobban megfelel az agy információs struktúrájának, mint a „mi ez?” vagy az „ez mi?” Lehet persze arra gondolni, hogy a két kérdést összevonják, mert nem tudják, melyik a helyes. De hasonló problémákat szinte egy nap alatt megoldanak, ezt meg nem képesek. Miért?

Délután Milos követelte, hogy feküdjek le mellé, mert hármasban akar aludni. Így – csakis a kedvéért – jó nagyot aludtam. Éppen akkor ébredtem, amikor megjöttek Ákos öcsémék. Hozták az új versenybiciklimet, amit Mirkótól örököltem. Szépen rendbe tette nekem. (Ő profi bringás, valamint szerelő és építő.) Délután ki is próbáltam. Mindjárt az első fékezésnél majdnem pofára estem, mert úgy áll meg, mintha nekiment volna valaminek. És olyan erővel lehet hajtani, hogy simán fölmenne a falon, ha akarnám. Soha nem mentem még ilyen könnyen és gyorsan hegymenetben. Vissza kell fognom magam.

Ezt válaszoltam arra, hogy „A bankokon kívül kire vetne még ki adót?”:

Ha pénzügyminiszter lennék, folytatnám azt a hagyományt, hogy minket, autósokat mindig meg lehet egy kicsit kopasztani. Például az államháztartás helyzetének javítása érdekében minden autós legyen köteles százezer forintot bűnadó-előleget adni, amiből majd levonhatják a büntetéseket, a parkolásit is beleértve. Egy jelképes, évi tízezres összegből ki lehetne hozni a természetvédelmi adót az elütött verebekért, lepkékért és sünökért. Külön kutyaütő adó is lehetne, amiből az elcsapott ebek tulajdonosait nem kártalanítják soha. Soroljam még, vagy lelőttök idejében?

Szeptember 17. (péntek) Egész jó nap volt, de estére nagyon rossz kedvem lett, mert Milos elkezdett sírni, és nem nagyon akarja abbahagyni. Már délután jelezte, hogy fáj a torka, de nem nagyon lehetett komolyan venni, mert mostanában mindene fáj. Egy karcoláson naphosszat tud keseregni, be kell kenni, esetleg ragasztani is. És arra is rájött, milyen hatásos, hogy ha valamit el akar érni - például az utcán cipeltetné magát -, akkor bejelenti, hogy fáj valamije, és lekuporodik a földre. Mivel már két órája sétáltunk, gesztenyét szedtünk, hintáztunk, vásároltunk, csakugyan fáradt volt. Délután még elment a mamájával világot látni – na ez most jól jön ide, mert pont egy olyan „kiállításon” voltak, ahol a sötét teremben azt mutatták meg, mit észlelnek a vakok. Aztán vendégségben is jártak. De amikor hazajöttek, még akkor is úgy tűnt, hogy nincs olyan nagy baj. Persze most azért vagyunk idegesek, nehogy megint elkezdjen fulladozni, nehogy kórházba kelljen vinni. (A legutóbbi – és egyben első – alkalom óta még csak meg se volt fázva.) Talán szerencsénk lesz.

A vakos bemutatón amúgy félni kezdett, így ki kellett jönni vele. Viszont megfigyeltem, hogy amikor fölmászik valahova egy létra segítségével, akkor is megfogja mindkét kezével a létra legalsó fokát, ha ahhoz le kell térdelni, és amúgy soha nem érintené meg - illetve csak a lábával. Nem tudom, miért tesz ilyet, de pont olyan, mintha babonából tenné. Amúgy nagyon ügyesen mászott.

Érdekes, hogy a falunkban négy játszótér van. Az is lehet, hogy némely városokban, vagy fővárosi kerületekben nincs ennyi. Egy főre számítva a hintaarányban biztosan vezetünk. Ez persze azért is érdekes, mert egy falusi gyereknek talán jóval kevesebb igénye lehet játszóterezni, mint egy városinak. Gondolom én, de nyilván tévedek.

Ma hazafelé totyogva néztem az utcaképeket. Micsoda gyönyörű falu lenne ez, ha a gyalázatos beton villanyoszlopok nem csúfítanának el mindent! Egészen förtelmesen néznek ki, ráadásul jellemző pofátlansággal nem is egy helyen a járda kellős közepére telepítették őket. Micsoda szakember lehetett az a mérnök, aki ezt kitalálta. Ma már ilyesmiért elzavarná a nép, de ez még a szocializmus idején pusztított errefelé. Mindenesetre húsz éve, amikor ide költöztem, már itt voltak ezek a rondaságok.

Gesztenyét azért szedtünk, mert tegnap is hazahoztunk néhányat, és nagyon jókat játszottunk velük délelőtt. Bábucskákat csináltunk, meg háromlábú széket, és pókot is, hosszú gyufaszálakkal. Nem éltek sokáig, mert Milos erős minőségpróbának vetett alá minden darabot.

Kicsit zavart ma, hogy csakugyan sikerült szétverni a Hírvita társaságát. Legalábbis ma alig szólt hozzá valaki. Remélem, azért nem hal meg, mert kár lenne érte.

Szeptember 16. (csütörtök) A napom nagyobb része azzal telt, hogy figyeltem, ahogy néhány jobboldali látogató szétveri a Hírvitát. Elképesztő megszállottsággal dolgoznak. Meghagytam az egészet, mert igen tanulságos, például nagyon jó tanulmányt lehet majd írni belőle. De sajnos mostantól rendszabályokat kell bevezetni, mert különben hiába dolgozunk.

Tegnap a szavazógépünk körül polgári köröztek. Le is kellett venni, mert annyira bepetézték. Tudtam, hogy ezek bekövetkeznek, csodálkozom, hogy ennyi ideig vártak.

Pedig lehetne velük békésen, emberi módon beszélgetni. Zsigerből háborúznak. Kár.

Yes, comment…

Az egész világot megdöbbentette az észak-oszétiai Beszlánban végrehajtott túszszedés és tömegmészárlás. Az áldozatok fele iskoláskorú volt, akik közül sokat hátulról, menekülés közben lőttek le. A gyerekek közül néhányat késsel szurkáltak meg, a szemüket vájták ki, kislányokat erőszakoltak meg a terroristák.

Világgyász

Ez a tragédia engem jobban megviselt, mint a tornyok elpusztítása. Arra gondoltam, hogy javasolni kellene az ENSZ-nek: vezesse be a „világgyász” intézményét, mert nincs más mód arra, hogy az emberiség megdöbbenését másképp kifejezzük. Sajnos egyre inkább igaz az a megfigyelésem, hogy folyamatosan találkozom olyan jelenségekkel, amelyektől egyszerűen nem volt elég fantáziám félni. Az régi közhely, hogy nem lehet az ilyen tetteket elállatiasodással magyarázni, mert ezzel sértjük az állatokat. De akkor minek mondjuk azt, amikor fölnőtt férfiak - és pláne nők - gyerekeket tartanak fogva, kiszurkálják a szemüket, és amikor menekülnek, hátba lövik őket? Azt hiszem, az emberiség tartozik önmagának egy közérthető ismeretterjesztő szakkönyvvel, amelyik végre részletesen leírja az ember természetét. Hogy legalább halvány fogalmunk legyen arról, amire számíthatunk. Mert csak az a biztos, hogy számíthatunk.

"Ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét" - mondta az Országgyűlés első őszi ülésnapján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt.

Aranyköpések

Természetesen ezzel a mondattal – meg azzal, amiben az öregedő feleségek lecserélésének lehetőségével tréfálkozott - Gyurcsánynak sikerült máris jó nagy fekete pontokat szerezni a nagy népi fünfkomázásban. Lehet, hogy a gazdaság erős, de a rosszlét legalább annyira stabil, mint a kevesek jóléte. Az is lehet, hogy egyszer majd a gazdasági növekedésből valami lecsöpög a nyomorultakhoz is. Ha Gyurcsánynak szerencséje lesz, és tesz is ennek érdekében, ebből érzünk majd valamit 2006 előtt. Ha nem, akkor elbukik. Addig is jobb lenne, ha a tréfálkozást meghagyná az egyre remekebb polgári aranyköpéseket bemutató Fábrynak.

Pokorni Zoltán és Pálinkás József is részt vett a Magyar Demokrata című hetilap tizedik születésnapi rendezvényén.

Ápor

Talán már csak Pokorni Zoltán az egyetlen az egész Fideszből, akitől elvártam volna, hogy ne legyen ott egy áporodott, fertőző eszméktől bűzlő újság parádéján. Érdekes, hogy bármit tesz, nem tudja kiirtani belőlem azt az előítéletemet, hogy ő azért alapvetően mégis egy kulturált demokrata, akinek semmi köze nem lehet a szélsőjobbal való nyomorúságos mutyizáshoz. Talán azzal tudná jóvátenni ezt a botlását, ha ott lenne október 15.-én az Andrássy út 60. előtt az ellentüntetők élén egy apró sárga csillaggal a felöltőjén. Így tudja hitelessé tenni a Fidesz – egyébként nagyon pozitív - antifasiszta állásfoglalását. Ha Pálinkás úr is ott lesz, az már szinte áttörés.

Az Országos Választási Bizottság hitelesítette a hun kisebbség elismerésére irányuló népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.

Leletet!

Lassan össze kellene számolni, hány kisebbséget lehetne bejelenteni Magyarországon. Javasolnám például az avarokat fölvenni – Dagesztánban éppen most feszül társadalmilag egy, magát avarnak mondó népecske. Lehet, hogy végig is hívom a telefonkönyvekben található Avarokat, hátha összeállnának, engem pedig cserébe megbíznának a pénztárnokolással. Komolyan: ez az etnobizniszt addig tart majd, amíg egyszer rutinszerű lesz a genetikai vizsgálat, és föl lesz térképezve minden népség génszövevénye. Ha valaki valamilyen nemzetiséghez tartozónak vallja magát, azt orvosi lelettel igazolhatja. Lesznek majd meglepetések.

Szeptember 15. (szerda) Ma egy éves Marcika, az unokám.

Tegnap sikoltozni kezdett a mosógépünk. Kifejezetten úgy hallatszott, hogy valami fáj neki, amikor szivattyúzgat. Ma kihívtam a szerelőt, aki megmutatta, mit talált a szivattyúban. Valami jó büdös, gusztustalan masszát, amiről megmondta, hogy az bizony a vízkőtől van. Ki kell cserélni. Vagyis pont úgy beszéltünk, mint egy reklámfilmben. Azzal a különbséggel, hogy megkérdeztem, mi a hazugság abban, hogy amennyiben egy bizonyos vízkőoldót használok, akkor jobban járok. Azt mondta, hogy többe kerül az a bizonyos por, mint ha ötévente kicserélem a szivattyút. Persze azt is kihúztam belőle, hogy a por jelenlétében is ott maradnak azok a szemcsék, amik aztán a motorba rakódtak.

Azt is mesélte, hogy nagyon nehéz dolguk van a javítással, mert a gépek vezérlését egy bizonyos panel irányítja. Gondoltam én, hogy egyszerű: kicseréljük a chipet, ha elromlik. Csakhogy a gyártók ravaszak. Egyrészt szinte minden évben változtatnak valamit még ugyanannak a típusnak a szerkezetén is, tehát nem lehet csak úgy panelt cserélni. Másrészt, hogy azok javíthatatlanok legyenek műgyantába öntik az elektronikus részt, így nem lehet hozzáférni, javítani, például csak a chipet kicserélni. Érdekes, soha nem gondoltam arra, hogy még az efféle közönséges háztartási szerkezetek gyártói is ilyen eszközökkel kényszerítenek minket pénzköltésre. Úgy néz ki, hogy tőlünk nyugatra gyakorlatilag kidobják a gépet, ha elromlik, vagy becserélik, és beszámítják a használtat. És ez várható itt is, pár év múlva.

Most megtanultam, hogy ha valaki mosógépet akar venni, előbb hívjon föl egy szerelőt, jótanácsért.

Délután Wandáékhoz mentünk, Marcikát ünnepelni. Volt is mit, mert már öt-hat szót kimond, hatalmas sebességgel közlekedik, és igen aranyos. Ja, és szép is. Kicsit összejött a család, volt beszélgetés, pusmogás, futkosás, birkózás, evés, játékcsapkodás, effélék. Bár minden héten lenne.

Szeptember 14. (kedd) Kaptam egy levelet a Hír TV-től, amelyben az egyik szerkesztő (LL) ezt írta: „Kedves Iván! Elnézésed kérem, köszönjük, máris odaírunk mindent.”

Ez így korrekt. Azt szeretném, ha az „ellenkező oldalon” állókkal valahogy kialakíthatnánk egy teljesen normális beszélő viszonyt. Nem tudom, hogyan lehetne.

   Éjszaka sokáig dolgoztam, de hét után a kicsi fiam kiparancsolt az ágyból, mert szerinte tartoztam neki egy kis kakaóval. Nem is feküdtem vissza. Hanem biciklire szálltunk, átmentünk a Duna túlsó partjára és vettünk csontinak nevezett kukacokat horgászás céljából. Hazajöttünk, ettünk egy kicsit, aztán a feleségem is csatlakozott expedíciónkhoz, ami a Duna partjához vezetett. Már megint a legalacsonyabb szinten van a víz. Néhány nap alatt szinte kiürült a meder. Bevetettem a horgokat, de hamarosan kiderült, hogy elég lett volna egy botot hozni, mert a feleségemet nem nagyon dobja föl a horgászás. Meg is értem. Elég unalmas dolog, ha az embert nem izzítja a vadász-, illetve halászvágy. Igazából nekem se való, mert gyerekkorom óta teljesen megváltoztam. Kifejezetten sajnáltam ezeket az undorító csontkukacokat, hiszen nyilván fájdalmat okoztam nekik. De az igazi trauma akkor ért, amikor fogtam egy halat. Túl mélyre nyelte a horgot, így amikor kivettem, belőle is kijött egy darab. Hát ez bizony velejéig állatkínzás. Ha szegény halnak lenne tüdeje, sikoltozna. Azért szerencsére életben maradt. Legalábbis föléledt a vödörben, így el tudtam engedni. Abban a reményben, hogy talán meggyógyul.
   Ilyen hülye az ember.
   De azért jól éreztük magunkat. Talán ez volt az utolsó nap, amikor Milos még meztelenül rohangálhatott a parton. Nem is tudom, mi lesz télen.
   Tegnap elfelejtettem bejegyezni, hogy a szomszédaim – Erzsi és Pista – földjét már annyiszor és annyira lerabolták, hogy Erzsi végre rászánta magát, és följelentette az ismeretlen tettest a rendőrségen. Amíg ő jelentett, kiderült, hogy éjjel még a maradék maradékát is elvitték. A rendőrség nyilván semmit nem tud tenni. Már csak azért se, mert csak valami olyan tényállást lehet kihozni, hogy a kár nem túl jelentős. Párezer forint. Így aztán – gondolom – legföljebb valami vétség vagy szabálysértés lehet belőle. Tulajdonképpen el kellene gondolkozni azon, hogy a földművesek terményeinek ellopását valahogy súlyosabban kellene büntetni. Persze azt magyarázom, hogy vagy polgárőrséget kell alapítani, vagy álljon össze huszonöt-harminc ember és – legalább ilyenkor nyár végén - folyamatosan járőrözzenek. Egész éjszaka, fölváltva. Másképp ezt nem lehet megoldani. Mindenkinek van már mobil telefonja, lehet riasztani a rendőrséget, a többi férfit. Kíváncsi vagyok, hány év kell ahhoz, hogy összeálljanak az emberek. (Pár hónapja olvastam, hogy valamelyik alföldi tanyavilágban a polgárőrség megalakulása és folyamatos járőrözése óta tizedére csökkent a betörések száma.)
 

Szeptember 13. (hétfő) Délelőtt a városban voltam, de elég hamar hazaértem. Délután megnéztük Milossal a Mulan című rajzfilmet, amit a videotéka kiárusításán vettem háromszáz forintért. (Hármat még kaptunk ajándékba is.) Arról szól, hogy a hunok megtámadják Kínát, a nép hadba vonul. Mulan egy kislány, akinek az apja már öreg, nem tud harcolni, ezért ő megy helyette. Fiúruhába öltözik és számos tréfás helyzetbe kerül, majd egy apró házisárkány és egy tücsök segítségével megmenti Kínát. Van benne egy gyönge szerelmi szál is. Föl kell hívnom a magyarországi hun kisebbség figyelmét arra, hogy követelni kellene a film betiltását, mert a hunokat egészen borzalmas, izomagyú, kalapácsfejű, gonosz tahó húsgépezeteknek ábrázolják.

Írtam egy levelet:

Tisztelt Hír TV Szerkesztősége, kedves Kollegák!

Ma örömmel vettem észre, hogy kivételes megtiszteltetés ért: a Gyurcsány "megbotlott" - mégsincs jólét az országban 2004. szept. 13., 19:51

(http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=29229 )

cikkhez egy általam készített Gyurcsány-fotót használtatok föl illusztráció gyanánt. Nagyon büszke vagyok, hogy egy a számomra oly fontos hírforrás közlésre méltónak találta fotográfiámat. Nyilvánvaló, hogy a képet az internetről, a http://www.andrassew.hu oldalról, vagy annak tavalyi szárszói aloldaláról vettétek le. Az egészen pontos forráshely: http://www.elender.hu/~andrasse/n-030705-gyurcsany.jpg .

Ám azt kellett észrevennem, hogy valamilyen ismeretlen oknál fogva nem írtátok oda, ki a szerző, és azt sem jeleztétek, "linkeltétek" - noha ez az interneten alapvető etikai elvárás -, hogy a www.andrassew.hu oldalról származik a kép. (Ettől csak akkor szabad eltekinteni, ha a kép nyilván arról az oldalról "származik", amelyikről éppen szó van a cikkben.)

Csak jelzem, hogy ilyenkor a fényképésznek honoráriumot szokás fizetni. Ha megkérdeztetek volna, mennyiért adom, figyelemmel arra, hogy rendkívül jól sikerült képről van szó, húszezer forintot kértem volna. De arra való tekintettel, hogy televíziótok, amelynek szorgalmas nézője vagyok - például Kerényi Imre műsoraival -, nagyon sokszor adta vissza az önbecsülésemet, tartozom nektek. Éppen ezért kéretlenül is lemondok a honoráriumról. Remélem ezzel is hozzájárulok a méltóságteljes polgári televíziózás magyarhoni lábrakapásához. (Bár azt azért odaírhatnátok, hogy az enyém a kép, még akkor is, ha pont egy baloldali-liberális, pláne népszavás szörnyetegtől "vettétek le". Csak úgy, illemből.)

ölel titeket:

Andrassew Iván

Szeptember 12. (vasárnap) Folytattam a „mindenki a maga háza előtt” – projektet. Még egyszer lemeszeltem azokat a részeket, amelyek nem tűntek eléggé fehérnek, aztán kigazoltam a járdát, összekapirgáltam és – söpörtem a sok port, ami a növények alá bújt. Most még a kapuval kellene valamit csinálni. Azon gondolkozom, hogy esetleg teszek rá valami faborítást, mert így nagyon ronda. Na meg még a bejárati ajtót is le kell festeni. (Ki kellene cserélni, de nincs rá pénzem.) Meg a homlokzati ablakon a rolót is le kell festeni.

Tulajdonképpen azt határoztam el, hogy elvégzem azokat a dolgokat, amikhez nem kell sok pénz. Aztán ha lesz, akkor a többit is.

Ezen kívül még a „bioparadicsom”-projektben is munkálkodtam. Fölkötöttem a lelógó indákat, és gyomláltam.

El is fáradtam. Jobban, mint amennyire indokolt lenne. Talán azért, mert éjszaka nem bírtam abbahagyni egy webkamera figyelését. Akinek van ideje, és még nem tud eleget az amerikaiakról, nézzen be a http://www.vivalasvegasweddings.com/livevideofeed_winmedia.htm oldalra, vagy közvetlenül Media Playerrel a http://www.earthcam.com/usa/nevada/lasvegas/vegaswedding.wvx címre. Egy élő kamerával azt mutatják, hogy a föltámadott Elvis, aki daloló anyakönyvvezető, hogyan adja össze a házaspárokat Vegasban. Elképesztő gagyiság! Vigyázat: oda kell készíteni málnát meg pattogatott kukoricát, mert nem lehet abbahagyni! Ha éppen üres a terem, nincs ok a csüggedésre, mert éjjel felé egyszercsak megéled.

A http://www.nepszava.hu Hírvita topicján PAUPER föltett nekem néhány kérdést, amelyekre tartozom válaszolni. Mivel ez túl terjedelmes lett, agyonnyomna egy topicot, ide másolom:

Nagyon saj'tos, amit a jobboldali humorról & öniróniáról elmondtál. Hadd hozzak azonban a baloldali zéró-öniróniára is egy példát : egfy bizonyos A. Iván bizonyos Népszava beli cikkét [nem tudom, hallottál-e róla]. Megjelent az Úr 2004 esztendejének augusztus 19-én (vagy hasonlo). Benne a fideszt kaffogással, stb minosítette a szerzö. A "títói láncos kutya" 50s évekbeli kliséjének megfelelöen. Az egész cikkböl áradt a humanizmus, bölcsesség, sine-ira-et-studio elv.

Ennyit az öniróniáról.

Ami a kaffogós cikkemet illeti, abban biztosan igazad van, ettől függetlenül most is azt gondolom, hogy a jobboldalon politikai kaffogás folyik, sajnos ez a legjobb szó arra, amit például Rogán meg Áder csinál. Nevetséges: minden napra egy balhé. Sok. Ez lassan ellenük fordul.

Ám: nem tudom, mi köze ennek a baloldali humorhoz. Én nem humorista vagyok, hanem nagyonis komorista. A Hócipő szerkesztőségében többen beszámoltak arról, hogy - amikor még írtam hosszabb írásokat - a szerkesztők sírtak attól a sok szerencsétlenségtől, amit ábrázolni merészeltem. Sőt egyszer fölléptem Selmeczivel egy vidám esten, fölolvastam egy írást, és szegény Tibor a nyílt színen zokogni kezdett. Nem viccből. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nekem köztudottan nincs humorom. Se jobbról, se balról.

1. Mi motivál, hogy baloldali vagy ?

Nem tudom. Így születtem. Jobboldalinak neveltek, antiszemita közegben nőttem föl, egyházi iskolába jártam – ami nem a baloldali ifjúság gyűjtőbarlangja volt. Pontosan értem a kódolt jobboldali beszédet. Tudom, mit utálok benne.

Egyszerűen nem vagyok képes azonosulni a jobboldali retorikával. Fizikai fájdalmat okoz a nyakló nélküli magyarkodó demagógia, a vallásos szemforgatás, meg a hamis erkölcscsőszködés.

A nagyapám, aki állatorvos volt, és valódi konzervatív - de abból a fajtából, akit ma is nagyra becsülök -, megengedte, hogy ott legyek, amikor a legjobb barátjával, egy Iván József nevű munkással beszélgetett. (A másik legjobb barátja Boross Péter papája volt. Mellesleg egy iskolába járt Nagy Imrével és Szálasival.) Iván József minden rendszerben ült. Baloldali szociáldemokrata volt. Azt hiszem, ő ültetett belém valami magot. Szeretem a prolikat, a parasztokat, kifejezetten kedvelem a cigányokat, a zsidókról nem is beszélve. Jól érzem magam idegenek között, mert sokat megtudok tőlük. Márpedig a jobboldaliság mindig együtt jár valami kirekesztéssel. Ami eleve nevetségessé teszi a kereszténykedést.

Sorolhatnám még, de talán ennyi is elég. Szerintem genetikailag vagyok baloldali. És színvak.

Néha arra gondolok, hogy nem is vagyok baloldali, de jobboldali meg pláne nem, és mivel más lehetőségem nincs, valamint szerintem a hülyeség is inkább jobbról jön, hát balra húzódom. Ez csapda. Szeretnék egyszer kijutni belőle. (Persze azért valójában baloldali vagyok, csak szeretném magam semlegesnek érezni a mesterségem miatt.)

2. Mi a véleményed a rendszerváltásról ? Szerinted jogosan mentették-e át a vagyont az ex-komcsik ? A jelenlegi mszp hatalma szerinted a kontraszelektív & velejéig romlott Kádár-kor hatalmi hálojának továbbélését jelenti-e ?

A rendszerváltás csodálatos volt. Valami olyasmi történt velem, amiről nem is álmodtam. Azt hittem, legalább százötven évig lesznek itt az oroszok.

Szerintem megállapodás volt arról, hogy nem lőnek - cserébe gazdálkodhatnak, és tovább politizálhatnak, ha nem zavarja el őket a nép. Azt hiszem, ez egy okos alku volt, mert nem ismerek olyan eszmét, ami megérne egyetlen-egy emberéletet. Így érdekeltek lettek a békességben és a kapitalizmus gyors fejlődésében. A nép pedig nem zavarta el őket, sőt! (Ezen én is csodálkoztam.)

3. Szerinted az mszp-sek nem rombolják-e a társadalom értékelvüségbe vetett hitét ? Azzal, hogy ebül szerzett Kádár kori atalmukat átmentették ?

De. Vannak köztük, akik rombolják. Bár nem tudom, miféle értékeket vall ez a társadalom. Szerintem nagyon pontosan mutatja az értékválságot, hogy a gyerekek első számú példaképe Kulcsár Attila. Ez van. Mit lehet ezen még rombolni? Milyen hit van itt? Ha a jobboldal van hatalmon, járatják a gyerekeket hittanra, ha a baloldal, akkor meg nem. (Mint ahogy mi úttörő nyakkendőben mentünk hittanórára.)

4. Mit gondolsz Gyurcsányiról ? Szerinted szabad-e egy olyan embernek miniszterelnöknek lenni, aki kifejtette: rendjén váló, hogy a milliárdosnak nagyobb a hatalma, mint a kisfizetésünek. És hogy a politikusoknak a milliárdosok érdekeit kell figyelembe venni. Mit gondolsz erröl ?

Nem tudom, hogy pontosan így mondta-e. Azt a tényt állapította meg, ami van. Akkor is nagyobb hatalma van a milliárdosnak, ha te ezt nem fogadod el. És abban is van valami, hogy a milliárdos nagyon sok emberért felel. Nem gondolom, hogy a milliárdosok gazemberek. Ismerek ilyen embert, sőt a barátomnak is mondhatom, nagyon értelmes, kedves, állandóan azzal van elfoglalva, hogy mi legyen az embereivel, például. Pedig, ha semmit nem csinálna ezen túl, akkor is boldogan élhetne. És ezzel nem akarom azt mondani, hogy Gyurcsány vagyongyarapodása kedvemre való. Éppen elég támadás érte, amikor miniszter lett, ennél jobban már senkin nem lehet valamit számon kérni. Ha a szocialisták elfogadták, akkor úgyis teljesen mindegy, mit gondolunk a múltjáról. Kíváncsi vagyok, milyen miniszterelnök lesz. Az is lehet, hogy nagyon jó. Adjunk neki egy pici esélyt! Itt jegyzem meg, hogy a tágabb Orbán család is milliárdos, vagy legalábbis százmilliomos. Nem a régi rendszerben lett az.

5. Mit tett sz mszp 56-90, 94-98, 02- azért, hogy hazánk versenyképessége megjavuljon ? Hogy büszkék lehessünk arra, hogy magyarok vagyunk ? Hogy a társadalmi mobilitás és értékelvüség általános rendezöelvek legyenek ?

Bocsánat, de egyrészt nem értem a kérdést, mert hát azért csak tettek valamit - annyit biztosan, mint a jobboldal -, másrészt, nem tudok azzal mit kezdeni, hogy a szocialisták büszkítsék a magyart. A társadalmi mobilitás úgy működik, ahogy még soha. Azt meg nem tudom, milyen értékekre gondolsz, hogy azokból elvek legyenek. Ha úgy véled, hogy Orbán, Simicska, Kövér, Kaya Ibrahim és Joszip Toth, na meg persze Torgyán és Szabadi tett itt valamit az értékizéért, akkor nem tudunk egyetérteni.

Mondok neked egy vallomást: sokáig azt hittem, Orbán lesz az a politikus, aki – ha államférfivá érik – képes lesz konszolidálni az országot, képes lesz itt társadalmi békét és jólétet teremteni. (Szavaztam is a Fideszre!) Amint hatalomra jutott kiderült, hogy tévedtem. Sajnálom. Teljesen alkalmatlan egy ország vezetésére. Elsősorban mentálisan.

Ezzel azt akartam mondani, hogy engem meg lehetett volna győzni, de nem sikerült. Inkább engem kellett volna, mint a csurkistákat, a Demokrata-olvasókat, meg a Vasárnapi újság szorgalmas hallgatóit. Akkor most ő lenne a miniszterelnök.

5.a. Mi a véleményed a gazdasági helyzetről? Szerinted erkölcsös-e hogy egy párt azért adósítja el az országot, hogy egy szaros polgármester-választast megnyerjen ?

Minden kormány eladósította az országot. Ki ezért, ki azért. (Nem gondolom, hogy valami polgármesterség miatt adósodunk mostanában.) Az én gazdasági helyzetem egyre rosszabb. Azonnal újabb munka után kell nézni, pedig már így is van éppen elég. Gyurcsány ezt nem vette figyelembe, amikor a jólétről beszélt. Azóta már be is vallotta, hogy tudja: ezt nem kellett volna.

Egyébként az a véleményem, hogy számos fontos mutató szerint a gazdasági helyzet jó, csak a gyarapodás még nem szivárog le hozzánk. Ha Gyurcsány idejében ez elkezdődik, és pláne tesz is valamit érte, akkor győzhet. Ha nem, akkor győz Orbán. Isten óvja mindkettőt!

6. Szerinted történt e a Horn korszakban vagyonátszivattyúzás a középosztálytól a felsö osztályok [komcsi miliárdosok] felé (p.l. forint leértékeléssel, p.l. megnövelt inflációval)? Szeinted támogatja-e úgy en bloc, a baloldal a középosztály kialakulását, aki önálló & öntudatos ? Vagy az lenne ínyére, ha lenne egy 8 milliós pauper réteg & lenne 2 millió kögazdag, aki ezek munkáját kizsákmányolja ?

Szerintem mindegyik kormány alatt dolgozott a vagyonszivattyú. Az egyszerűen nem lehet, hogy te nem tudsz a Fidesz ügyeiről. Nem lehetsz ennyire szelektív emlékezetű. Hetente-havonta produkáltak egy Tocsik-bulit! A szocialisták (is) támogatják a középosztály kialakulását. Az egyébként már meg is van. Volt a szocializmus alatt is. Én is a fölső középosztályból származom. Ez nem vagyoni, hanem tudati kérdés. Minden hatalom érdeke a középrétegek erősödése, mert ez egy fogyasztói társadalom. Nem lehet tartósan növekedni, a gazdagoknak gazdagnak maradni, ha a középrétegek nem fogyasztanak ész nélkül. Vagyis: ha a te logikád szerint gondolkozunk, és kihagyjuk a jobboldali kizsákmányolókat, akkor az MSZP-burzsoázia legelemibb érdeke, hogy itt hatalmas, erős, boldog, békés, értékelvű, vallásos, és főleg beszari középosztály legyen, amelyik minden változástól retteg, mert félti a kis javacskáit.

Szeptember 11. (szombat) Példátlanul szorgalmas voltam. Egyszercsak rám jött, hogy lemeszelem a házam homlokzati falán azokat a részeket, amelyek megkoptak a szélben himbálódzó vadszőlő miatt, meg csak úgy, mert elfáradtak, vagy például bicikliket támasztottak a házhoz. Találtam is megfelelő meszet, és olyan négyórás munkával kétszer lekentem mindent. Közben, aki arra járt, bíztatott. Sőt: a pihenőidőben, megmostam a dolgozószobám két ablakát, mert rájöttem, hogy nehezen látok ki rajtuk. Ezen felül még locsoltam is.
Persze eddig is lemeszelhettem volna a falat, de most kihasználtam, hogy nincs itthon a kisfiam – elment a mamájával északra, a középhegységbe. (A feleségem barátai minden évben összejönnek Falloskúton egy hétvégére.) Eddig azért halasztottam, mert arra gondoltam, hogy Milos ki akar velem jönni meszelni, én meg akkor nem tudok rá figyelni az út mellett.
Más, érdemi dolog nem történt.
Milosról jut eszembe:

Semjén Zsolt, majd Áder János politikai ügyet csinált abból a valóban butuska Gyurcsány-tréfából, miszerint "Akinek öreged, öregecskedő, öregeskedő?... öregecskedő felesége van, az fiatalabbat...". Ám úgy látszik, a politikusok közül egy sincs, akinek a gyerekek jövője fáj! Ezért a kicsi fiam és az unokáim nevében a leghatározottabban követelem, hogy Gyurcsány Ferenc azonnal kérjen tőlük, és sokezer társuktól bocsánatot! Ezért a megjegyzésért: "akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet. Persze, hogy megérdemelné." Tűrhetetlen, hogy Magyarország miniszterelnök-jelöltje - akár csak lelketlen gondolatban is - a családi jogállás megváltoztatása bűncselekményének puszta lehetőségét is fölvesse, csak azért, mert akadnak gyerekek, akik este nem pakolják el maguk után a kockákat, az autókat és a búgócsigát! Még szerencse, hogy nem ő vezeti ezután az ifjúságok minisztériumát! Éljen Medgyessy! Igaza volt, hogy leváltotta!

Ezen kívül még arra a kérdésre válaszoltam, hogy „Ön kivel íratna alá hűségnyilatkozatot?”
Senkivel. Mindig van egy olyan érzésem, hogy amikor hűséget pecsételnek, ott ólálkodik egy bizonyos Para Noia nevű virtuális lény. Ő - egzotikus neve dacára - egyáltalán nem egy délszaki származású topmodell, hanem egy undorító, sárgaszemű félállat-félember, aki mindent szétrág és tönkretesz, ami a közelébe kerül. Ha valaki bizonyította a hűtlenségét, akkor azt el kell űzni – már amennyiben a hűség még érték a köreinkben. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy. Az eskü arra jó, hogy - bármire hivatkozva – megszegjük, ha múlik az érdek, ami kikényszerítette.
 

Szeptember 10. (péntek) Ma valahogy szétfolyt az idő. Nem mondom, hogy semmivel nem haladtam, de ha mondanám, az is igaz lenne. Tulajdonképpen egész nap számolgattam, mert értesítettek, hogy a szemeszterem nem ősszel kezdődik, hanem átették tavaszra, vagyis lesz időm, meg szabad munkaerőm, amit ki is kellene használni, mert természetesen ennek vannak anyagi vonzatai. Ki kell találni valamit. Persze számolgatás közben azért volt alkalmam gazolni a kertben, például. Annyi paradicsomunk terem, hogy meg se bírjuk enni. Néha arra gondolok, hogy az se lenne baj, ha nagyobb földünk lenne, mert sokmindent megtermelhetnénk. És lenne is kedvem. De az elképzelhetetlen, hogy külső földön kapirgáljak, mert azt letarolják a tolvajok. Vettem hetven kiló krumplit Pistától, a szomszédomtól. Majdnem ugyanannyiért adta, mint az útszáli árusok. Nagyon szép krumpli. Kell még majd hagyma meg alma. Ha lenne eszem, répaféléket is vennék. Jó nagy pincém van, bőven elférne.

Elég baj az, hogy már megint ősz lett. Egyik pillanatról a másikra megérzi az ember, hogy ez már az. Holnap már megpiszkálom a fűtést is. Hátha fázunk egyszercsak. Egy ilyen hülye évben, mint amilyen ez eddig volt, az is lehet, hogy két hét múlva már fagy. Jó lenne, legalább a tüzelőnek való fát rendbe rakni. Állandóan attól félek, hogy hirtelen nem lesz gáz valamitől. Fölrobbantják a vezetéket, vagy valami vita miatt apad el… mindegy. De tulajdonképpen elég az is, ha nincs áram, és már nem is működik a kazán. Ma azt vettem észre, hogy leáll a számítógépem, és nem értettem. Kiderült, hogy nincs áram. Kimentem az órához, hátha lecsapott valamelyik biztosíték, de érintetlenek voltak. Visszajöttem a házba, és meghallottam, hogy működik a hűtő. Ebből meg arra a következtetésre jutottam, hogy csak a dolgozószobában romlott el valami. Aztán meg az derült ki, hogy a lakás egyes pontjain van áram, más pontokon nincs. Szerencsére eszembe jutott, hogy volt már ilyen. Azt mondják rá, hogy kimarad egy fázis. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudom, de már mindegy is, mert fél óra múltán megcsinálták. Ez csak azért fontos, mert rá vagyunk utalva az áramra, bármikor kimaradhat, és akkor gyorsan fával kell fűteni, esetleg. Szerencsére meghagytam a cserépkályhákat.

Szeptember 9. (csütörtök) Délután Milos a mamájával elkujtorgott Szentendrére. Dolgoztam. Közben egy orosz adó slágerműsorát hallgattam. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyi idő alatt szokom meg az egyébként teljesen nyugati stílusú ritmusok és dallamok fölött vagy alatt az orosz szöveget. Tegnap török slágereket hallgattam: ők legalább némiképp megmaradtak töröknek.

Aztán benéztem Bagdadba. Baghdad's al-Firdos (Paradise) Square

http://www.foxnews.com/video2/bagCam.html

Ez egy teljesen élő képet adó kamera. Az a különös a látványban, hogy Bagdad a világ legbékésebb városának látszik. Nyoma sincs a háborúnak. Teljes képernyőn nézve csakugyan olyan, mintha az ember ott lenne, és egy ablakból lesné a forgalmat. Ha elég sokáig figyeljük, úgy tűnik, mintha ott nem is lennének közlekedési szabályok. Tuniszban egyszer ugyanezt gondoltam. Egy szálloda hetedik emeletének erkélyéről figyeltem a körforgalmat, és nem jöttem rá, mi a szabály. Megkérdeztem egy helybélitől, aki elmagyarázta, hogy azé az elsőbbség, aki elől van. Ennyi. Nézzem meg a városban: vagy nincs visszapillantó tükör, vagy nem használják. Nem kell, mert elég ez az egy szabály. Ezen a bagdadi képen is az látható például, hogy a körforgalomban szembe mennek. Igaz, csak pár métert, amíg befordulnak egy utcába.

A webkamerázásban az a jó, hogy csakugyan körbe lehet járni a világot. Pár nap után az emberben különös időérzék alakul ki: tudja, hogy hol van nappal a földön. Mert például az afrikai vadasparkok kameráit csak nappal nézhetem: hátha arra jön egy oroszlán, vagy pár zebra. De éjszaka csak rovarok fantasztikus zengését hallgathatom. Most például egy kicsi madarat figyelek, ahogy egy odúban ül a két tojásán, s időnként kimegy levegőzni. Gondolom a pasija olyankor hoz neki valami kis ennivalót. Ők Amerikában vannak, ahol még süt a Nap. Gyorsan átnéztem Japánba: már jócskán megpirkadt.

Szeptember 8. (szerda) Lassan annyi rádióprogramom van a számítógépen, mint ahány valódi rádióm itthon. Nem emlékszem, hogy életemben valaha hallgattam volna ennyi jazzt. Amúgy érdekes lenne egyszer összeszámolni a zenei kategóriákat. Olyan hihetetlen méretű és termékenységű lett ez az iparág, hogy szinte már tájékozódni is nehéz. De ne is nagyon lehet, mert ha csak a választék minden tizedik darabjába hallgatok bele, már akkor is elment az egész napom.

De ma nem ezzel ment el – mert a zene itt csak háttér -, hanem egész nap dolgoztam. Itt volt Szilvi, a feleségem barátnője, a kicsi gyerekével, így Milos se jött félpercenként valamivel. Bár az is igaz, hogy ha meg nem jön, akkor hiányzik, és kimegyek kicsit piszkálni.

Minden gyerekemben talán ezt a korszakot szerettem a legjobban. Már van esze, minden nap jobban beszéli a nyelvet. Még szinte az összes szót rosszul mondja ki, de már helyesen ragozza őket. Állandóan beszél, mesél. De nem csak azért, mert van mondanivalója, hanem mert így tanul. A legtöbb ember hamar elfárad ettől, de én csak ritkán.

Az is igaz, hogy most van a legönzőbb korszakában. Már fölismerte a hatalmát, és azonnal vissza is él vele. Még nem tudja, hogy kedvességgel sokkal többet érhetne el, mint erőszakoskodással. A végsőkig képes küzdeni. De nem valamiért, hanem azért, hogy bebizonyítsa: akkor is neki lesz igaza, és megszerzi, amit akar.

Persze mindent nem szerezhet meg, nem tarthat mindenkit a totális uralma alatt, mert erre azért vigyázunk. Nagyon érdekes, hogy sokat lehet nála humorral elérni. Például, ha hiszti közben elkezdem utánozni, akkor egy idő után nevet, és ettől kiesik a szerepéből. Vagy például, ha azt mondja „nem”, akkor én gyorsan rávágom, hogy „de”, és úgy a tizediknél abbahagyja.

Szeptember 7. (kedd) Az éjjel már megint rám tört a hidegrázás, de most valahogy jobban tudtam szabályozni a testemet, így nem bírta az egész éjszakámat elvenni. De azért annyira elfáradtam, hogy jó későn ébredtem. A nap többnyire munkával telt, de maradt idő a gyerekre is. A legjobb az volt, amikor a füvet nyírtam és nem akartam, hogy a gép közelében legyen.

Attól félek, hogy a penge kirepül, valami törés vagy más hiba miatt. Milán öcsémé például azért repült át két kerten, mert nem volt jól betekerve a csavar. Egy ilyen röpülő kard, akár egy fölnőttet is azonnal megölhet. Ezen kívül az is veszélyforrás, ha a penge megüt például egy kavicsot. A múltkor egy eltalálta a lábamat, és nagyokat szökelltem a fájdalomtól. Ez az alkatom miatt eléggé nevetséges. De ha a gyereket találja el, abból nagy baj lehet.

Tudom, hogy néha nevetséges, de eléggé eszelős módon keresem a veszélyforrásokat. Azt figyelem, hogy mi az, ami eszünkbe se jut.

 Így aztán az lett, hogy föltettem a hintára, és minden oda-vissza lekaszabolt fűsáv után – kezemben a berregő géppel – meglöktem. Végülis lehet így dolgozni. Kicsit nehezítette a dolgot, hogy a kutya teljesen rátelepedett az idegrendszeremre, mert olyan izgalomba kerül a fűnyíró puszta látványától is, amit csak ugrálással és sikoltozással tud levezetni. Az pedig szigorúan addig tart, ameddig a masina berreg. Időnként megpróbáltam fenyegetéssel, apróbb tárgyak dobálásával elzavarni, de mindhiába.

„Valaki” azt kérdezte, hogy miért nem beszélgettünk Inca öcsénkről, amikor a többi testvéremmel és minden rokonunkkal összejöttünk vasárnap. Szerinte nem tettük jól: a szónak, a kibeszélésnek fölszabadító, gyógyító hatása van. Azt hiszem, azért nem, mert azonnal kitört volna a zokogás. Akik ott voltak, többnyire hónapokon át, szinte naponta sírtak, szomorkodtak, fizikai értelemben is szenvedtek. Inca felesége, Éva szinte teljesen elfogyott. Legyen egy-egy nap, ami nem a szenvedésé. Lássuk inkább az életet, a gyerekeket, együnk, beszélgessünk. Például nagyon örültem, hogy Andrásnak mindenféle új tervei vannak. Egy kicsi szabadtéri színpadot akar a kertbe építeni, a falu gyerekeinek akar nyári elfoglaltságot, afféle kis fesztivált. (Ő polgármester, régebben tanár volt.) Nagyon szeretem, hogy ahányszor találkozunk, van valami csodás ötlete.

Szeptember 6. (hétfő) „A News of the World beszámolója szerint a csecsen terroristák késekkel szurkálták és megerőszakolták a fogva tartott gyerekeket. Az újság orosz orvosok beszámolóira hivatkozva írja, hogy a túlélő gyerekeken szúrt sebeket találtak, néhányuknak kiszúrták a szemét. A cikk Alexander Nekrasov, orosz kormányzati tanácsadót idézi, aki elmondta, hogy többek között egy 18 hónapos gyereken találtak szúrt sebeket. A lap szerint szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a csecsen terroristák megerőszakoltak 14-15 éves lányokat."

B. leveléből:

Szia Iván! (Ismét) vitatkoznék veled: Beszlanban a katonák engedték, hogy az elkeseredett, érzelmileg igen felfokozott állapotban lévő civilek fegyverrel a kézben ott tartózkodjanak és -sajnos- a kritikus pillanatban közbelépjenek. Ami a legborzasztóbb, hogy a jól képzett kommandósok helyett a helyi, szintén érzelmileg érintett, tehát elvakult helyi rendfenntartó erőkre bízták a "megoldást". Rettenetes a veszteség.

Nem tudom elfogadni, hogy kisgyerekek haltak meg. A kommandósoknak az a szakmájuk, hogy lopakodjanak, osonjanak, megszervezzenek, meglepjenek. A civilek és az érzelmileg érintettek csak azt tudták csinálni, amit Te vagy én tudnánk, ha  a szeretteink veszélyben lennének: ütni-vágni, harcolni, ha kell, meghalni. A gyerekekkel együtt. Mint ahogy meg is haltak, 10 ember közülük. De ezúttal sajnos öltek is. Vagy háromszáz kisgyerek halt meg azért, mert ők nem voltak elég higgadtak. Soha nem tudom Putyinnak megbocsátani, hogy nem a "szakképzett" Alfa kommandóra bízta az iskola bevételét, hanem az elvakult, fájdalomtól őrjöngő helyiekre. Egy vezető, egy miniszterelnök legyen olyan higgadt, hogy mindig a többség érdekeit védje a kissebséggel szemben.

Minél fiatalabb a többség, annál nagyobb súllyal kell figyelembe venni az érdekeit. Tudod: "In Death order. Yungest at first."

Én ezzel mind egyetértek, csak azzal nem, hogy amikor még ki se hozták azokat a katonákat, akik mégiscsak az életüket áldozták azokért a gyerekekért, már gúnyolódnak a szakértők. Ugyanezt mondtam szeptember 11. után. Várjunk a temetésig az elemzésekkel! Amikor a tornyokat elpusztították, akkor is nyilvánvaló volt, hogy az Egyesült Államok és vezetői is felelősek sokezer ember haláláért. Egyrészt azért, ahogy politizálnak és bánnak a világgal, másrészt azért, mert nem tudták elhárítani a terrort. Ugyanez elmondható az oroszokról is. De azért nehogy a végén Putyin meg a katonák legyenek az elsőszámú felelősök ezért a totális pokolért! Amiért felelősek, azért számoltassa el őket a világ a jövő héten. Addig pedig rendeljen el az ENSZ főtitkára az egész Földre kiterjedő gyászt. Ami itt történt a vetekszik a nácik rémtetteivel. Ilyen mérhetetlen elembertelenedésre volt ugyan példa a második világháború óta, de a gyerekek ellen ilyen bűntettet a világ teljes nyilvánossága előtt talán még soha nem követtek el.

M. pedig ezt írja a miniszterelnöki ambícióimról:

Sokak szerint "klasszikusokat csak pontosan", ám ennek teljesítése roppant nehéz egy 694 oldalas könyv esetében, különösen akkor, ha az tele van tér- és időutazással valamint magányos ám különösképp aktív slag módjára csapkodó történettel. Douglas Adams Galaxis Útikalauzában volt szerencsém olvasni ilyen (vagy ezekhez nagyon hasonló) a sorokat:

"Az az ember, aki miniszterelnöknek jelentkezett jó meggyőzőkészséggel kell, hogy rendelkezzen, hiszen meg tudott győzni több millió embert arról, hogy ők igazából azt szeretnék, ha ő irányítaná őket. Erről az emberről hatalomra jutása után kapásból kiderül, hogy képtelen ellátni a hivatalát. Ebből az következik, hogy még annál is nagyobb meggyőzőkészséggel kellett bírjon, mit amit az emberek akkor feltételeztek róla, mikor ezen hiányossága még nem volt ennyire nyilvánvaló.

Aki tehát nagy tömegek számára meggyőző tud lenni, abból miniszterelnök lehet. Aki miniszterelnök lett, az nem megfelelő erre a posztra. Tehát az az ember lenne jó miniszterelnök, aki soha nem lesz az."

Hatalmas erkölcsi nagyságokat érhetünk el az által, hogy nem leszünk miniszterelnökök. A növekvő önbizalomról nem is beszélve.

Amúgy nagyon jó nap volt. Délelőtt a kicsi fiammal elmentünk horgászni. Nem fogtunk semmit, mert az én horgásztársam az összes csalit bedobálta a vízbe. Így aztán inkább csak pancsikáltunk meg mászkáltunk a parton. Visszafelé sok derült ki Milos jelleméről. A toligálós motorjával föl akart menni egy nagyon meredek és magas emelkedőn. Mondtam neki, hogy ne tegye, inkább kerüljünk egy kicsit. De ő azértis elindult. Persze visszacsúszott, és esett egy jó nagyot. Leporoltam és mondtam, hogy akkor most már menjünk arra, amerre az előbb bátorkodtam terelni. Erre ő azértis, gyalog fölmászott. Dávid ugyanilyen volt.

Még elmentünk játszóterezni is. Hazafelé már annyira fáradt volt, hogy cipelnem kellett. Volt rajtam egy kosár, egy horgászbot, egy motor, egy vödör meg egy gyerek.

Szeptember 5. (vasárnap) Késő éjszaka értünk haza, nem volt már erőm írni.

Mernyén voltunk, ahol nevelkedtem, és ahol András öcsém él a családjával. Ez volt az első alkalom, hogy sokan összejöttünk azóta, hogy Incát eltemettük. Nagyon jó volt látni, hogy mindenki jól van – ahhoz képest persze, hogy már sohasem lehet igazán jól. Beszélgettünk, eszegettünk, játszottunk, mászkáltunk, a gyerekekben gyönyörködtünk. De mindenre rányomódott az, hogy a testvérünk nem jön a hátsó udvarból pár szem körtével, nem röhögcsél köztünk a gyerekekkel. Mindenhonnan, mindenből hiányzott. Már nem fényképeztük le magunkat hármasban, ahogy négyesben szoktuk, rendkívül macsósan. És egyáltalán: szó se esett Incáról, pedig tudom, hogy mindenki rá gondolt, minden olyan pillanatban, amikor a gyerekek nem vették el a figyelmünket.

Az ember azt gondolja, hogy a búcsúbeszédekben, a nekrológokban közhely, amikor valaki a hiány soha el nem múlásáról beszél. Lehet, hogy az ország bármelyik más pontján enyhülhet az a fájdalmas üresség, amit Inca elvesztése okozott, de abban a kertben, ami az életünket leginkább összekötötte, nyilván soha.

Lottó meganégyes a derült égből

A Fidesz vezérei, látván, hogy a legkínosabb forgatókönyv valósult meg – Gyurcsány lesz a miniszterelnök, és az is lehet, hogy még idejében -, két hétig makogtak, Orbánnak nem jutott jobb eszébe, hát valami gazdasági válságról beszélt. Nem a Váci út felelt neki, hanem a tőzsde: pofátlanul dönti a rekordokat Gyurcsány jöttére – mondhatni - megbokrosodott. Ez egy rossz szóvicc, és csak arra utal, hogy a Fidesz kínjában már azt is fölvetette: biztos tudomása van Bokros Lajos jövéséről. Ez azért érdekes, mert miközben csakugyan sikerült belőle kultikus főmumust építeni, a nép velőig tisztességes – bár kissé modortalan -, bátor és jóakaratú embernek tartja.

Igazából nem nagyon értem, hogy a Fidesznek miért érdeke a gazdasági zavarkeltés. Ha ugyanis Gyurcsány és csapata egy jó gazdaságot visz a választásokig, akkor a „hatalmas győzelmet” arató Fidesz mindjárt osztogatással kezdhet, Orbán királyabb lesz, mint bármikor. Ha a jobboldal kiszekírozza, elijesztgeti a befektetőket, akkor abba Gyurcsány valóban belebukhat, de Orbánnak kell majd Bokrost hivatnia, hogy rendbe pakolja a gazdaságot. Simicska ahhoz már kevés lesz.

Közben egy másik szálon azt az ellenszenves taktikát találták ki, hogy eléggé gagyi eszközökkel próbálják Medgyessyt megszorítani, hogy valljon egy jó nagyot - lehetőleg Áder Jánosnak, bele a fülébe -, mondja már meg, mit korruptkodtak az eszdéeszesek. Különben börtönbe juttatják!

Mindegy: az a lényeg, hogy kétheti makogás után a Fidesz vezérei titokzatos találkozóra mentek Siófokra, ahol aztán megszületett a zseniális stratégia: győzünk és kész! Gyurcsány kifejezetten „lottó ötös”, mert nem csak megbukik majd, de a pártot is magával rántja! Orbán később visszavett a nagypofájúskodásból, a lottó ötöst túlzásnak minősítette, vagyis Gyurcsány vélhetően csak egy lottó négyes, viszont annyira utálják a baloldaliak közül is igen számosan, hogy megnyílt a bal a Fidesz előtt.

Azért jó, ha Orbán tudja, hogy a baloldaliak döntő többsége őt utálja jobban. Inkább nem megy el választani, de nem szavaz a Fideszre. Ez történt az EP-választáson. Persze mindkét oldalon sokan vannak abból a széles, megnyomorodott embermasszából, akik isszák a demagógiát, imádják az erőszakoskodást, és teljesen mindegy, hol ordibálnak, mert azt tudják, hogy úgyse viszik semmire, hát legalább szórakozzanak... Na ennek a baloldali magja, amit bizony Orbán megszerezhet. Csak az a baj, hogy ezek a legdrágábbak. Hozzák a szavazatot, de viszik a becsületet.

Pár héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a Fidesz legyőzhető 2006-ban. Ma úgy néz ki, hogy a valódi ellenfél puszta megjelenésének hatására kezd úgy kommunikálni, mint Medgyessy, valamint a kormánya és a pártja tette ezt két éven keresztül. Ha Gyurcsány és csapata kígyószem-taktikát erőltet rájuk – vagyis nem hagy figyelmen kívül egyetlen hibát sem, és azonnal odacsap – akkor a Fidesz el is veszítheti a választásokat.

Ma a politika – minden vérkomolykodás dacára – semmi más, mint a szórakoztatóipar része. Egy sajátos Megasztár-versenyben a derült égből győzött Gyurcsány, és ez bizony fölbolygatja a Dalnokok Ligáját.

Szeptember 4. (szombat) Még a tegnapihoz, a beszlani drámához: igazán rémisztő, hogy hallottam gunyoros hangvételű kommentárokat. Nem tudom, a drága kollegák hogyan gondolják, hogy egy ilyen mentési akció bármelyik mozzanata gúny tárgya lehet. Hogy azok a katonák, akik mégiscsak az életüket áldozták ezekért a gyerekekért, bírálhatók, mert a kommentátorok szerint nem a megfelelő időben avatkoztak be. Próbáljon meg valaki egy olyan helyzetben, amikor robbanások hallatszanak egy gyerekekkel teli épületből, rohanó és hátba lőtt, fölbukott gyerekek között józanul mérlegelni. Mert jól oda lehet mondani Putyinnak.

Van, amikor csöndben kellene lenni. Azt is el tudom képzelni, hogy ilyenkor az egész világon gyásznapot tartanak, mert végülis mi, mindannyian jutottunk idáig.

Ma amúgy szinte az egész napot azzal töltöttük Dáviddal, hogy a számítógépet piszkáltuk. Számos eredményt értünk, illetve ért el. Egyebek mellett végre rendesen tudok filmet nézni. Kicsit unom az agresszív programokat. Jó szándékkal fölteszek valamit, mert kíváncsi vagyok, aztán mindenre rátelepszik. Például szívesen beszélnék egyszer egy emberrel, aki olyan programot  csinál, amelyik nagyjából öt percenként rá próbál venni valamire. Például egy program letöltésére. Miből gondolja, hogy csakugyan pont benne fogok bízni, és azt a programot töltöm le. Biztos, hogy nem. Ha tehetném, ellehetetleníteném valahogy ezeket a megrontó embereket. De valahogy az egész világnak nincs hatalma ellenük.

Válaszoltam arra a kérdésre, hogy: „Ön miért nem jelentkezett MSZP elnöknek?”

Honnan tudjátok, hogy nem vagyok benne valami titkos jelölésben? De baráti kérdésre, őszinte választ: az az igazság, hogy nekem miniszterelnöki ambícióim voltak, de most, hogy Gyurcsány Feri - a megkérdezésem nélkül - néhány nap alatt elfoglalta a nekem járó pozíciót, elgondolkodtam erősen. Ami vele, az velem is előfordulhat egy pártelnöki versenyszámban. Kicsit – mondjuk 2006-ig -elnökölök, aztán elmegyek pár évre valami EU-posztosnak: nagyon jó lesz az nyugdíj előtt! Hívtam Ferit, de nem veszi föl a telefont, mert állítólag valami kormányprogramról tárgyal. Jellemző! Pedig csak azt akartam megkérdezni, hogyan juthatnék be a pártba, kezdeti lépés gyanánt.

Szeptember 3. (péntek) Ma egész nap a beszlani túszdrámát figyeltem. Azt hiszem ez jobban megviselt, mint szeptember tizenegyedike. Nem értem, hogy a magukat lovagias, büszke, rendkívül tisztességes népnek tartó csecsenek közül hogyan kerülhetnek ki olyanok, akik gyerekekre támadnak. Egy ilyen akciót sok százan készítenek elő, tehát nem csak arról a pár emberről van szó, akik végrehajtották. Mi vihet rá nőket arra, hogy kicsi gyerekeket megöljenek? Miből gondolják, hogy ez a szabadsághoz vezető út? Miért nem gondol senki arra, hogy ha egy nép földalatti fölszabadító hadserege ilyesmit követ el, akkor az emberek többségében az merül föl, hogy talán mégsem érettek még a függetlenségre? Én hajlamos vagyok megérteni a terroristákat, vagy legalább enyhítő körülményeket keresni a tetteikre, ha katonákra, politikusokra, esetleg központi intézményekre támadnak. Na de azért valamilyen tabulistát a terroristák között is be kellene vezetni. És senkit nem ment föl, hogy az oroszok Groznijban annak idején gyerekek ezreit ölték meg. Az se, hogy az amerikaiak is ugyanezt tették Irakban. Egy szabadságharcos csak akkor juthat megbecsüléshez és támogatáshoz, ha feltűnően tisztességesebb az ellenfeleinél. Ezek az emberek hosszú időre (megint) elvették a csecsenek és az iszlám méltóságát.

Szeptember 2. (csütörtök) Mára az volt a tervem, hogy Milossal beviszem a városba a babakocsit, mert Tamara lányom sógorának született egy kisfia, és kellene nekik. Aztán meglátogatjuk Tamarát és Marcit. (Meg persze Andrist, de ő ritkán van otthon.) De borzalmas éjszakám volt: nem tudtam aludni. Hol a hideg rázott, hol a verejték vert ki. Ilyennek képzelem a maláriát. Néha – évente egyszer-kétszer -, minden megmagyarázható ok nélkül rám jön. Reggel azonnal meg kellett fürödnöm. Persze Milos is követett, így igen nagyot lubickoltunk. Sajnos az éjszakai görcsök miatt egész nap fájtak az izmaim, és elég kókadt voltam. Délutánra a kicsi fiam lett igen hisztis hangulatban, mert fáj a hasa. (Ezt púderrel kell gyógyítani – amit ő valamiért himpának mond.) Az lett a vége, hogy elvittem egy jó nagyot sétálni. Vagyis: én sétáltam, ő meg ült a kocsiban. Ha egy sarokra értünk, mindig mutatta, hogy merre folytassunk az utunkat. Azért végül – másfél órai bolyongás után - sikerült eljutni a pékig, ahol finomságokat vettem neki, és a mamájának. Nehezen aludt el, én meg egyre puttyattabb vagyok.

Szeptember 1. (szerda) Az idő azzal telt, hogy Milossal megpróbáltuk úgy szervezni a napot, hogy a mamája dolgozni tudjon. Elmentünk a Duna partjára köveket hajigálni, meg csodálni, milyen szép és tiszta a víz. Aztán a játszótéren kötöttünk ki, ahol majdnem két órát töltöttünk azzal, hogy Milos hol az egyik hintára ült, hol a másikra, én meg löködtem. Egészen addig ezzel töltöttük az időt, amíg ki nem találta, hogy az egyik hinta gyanánt szolgáló autógumit be lehet pörgetni, és akkor az percekig forog, amit viszont a padról lehet nézni. Egy idő után persze rájöttem, hogy azért húzza az időt, mert megemlítettem neki, hogy be kellene nézni a doktornénihez. Persze éppen csak azért, hogy kenyőcsöt kérjünk a szúnyogcsípéseire. Ez azért jó indok, mert minden apró kis pöttyöt bekenet velünk. Végül aztán, magam sem tudom, hogyan, de eljutottunk a rendelőig. Nem is kellett várni, és a doktornő azonnal megértette, hogy csellel jöttünk. Azért vittem el, mert az arcán van két fehér foltocska, és aggódtam, mert láttam már ilyet fölnőtteken, és az egy gombafajta hatása volt.  A doktornő megnyugtatott, hogy az csak csípésallergia, nem is kell vele semmit csinálni. Ezután a nehezebb rész következett: Milost rá kellett venni, hogy mutassa meg a fütyijét, mert nem vagyok biztos abban, hogy tökéletes. Nem idegen tőle a mutogatás, vagy a nyilvános morzsinkálás, sőt szinte csak egy orvosi rendelőben lehetnek gátlásai, de ezt valahogy sikerült föloldani. Még azt is megengedte, hogy a doktornő fölhúzza a fitymáját, így megállapítást nyert, hogy szépen fejlődik, semmi baj, kicsit huzigálni kell fürdetéskor. Ha már ott voltunk, járatta föl és alá, hogy megnézze, minden rendben van-e a lábával, mert elég lazák az izületei és kicsit összetartanak a lábai. De erre azt mondta, hogy majd fél év múlva úgyis meg kell nézetni ortopédussal, nem látszik semmi, ami nagyobb aggodalomra adna okot. A végén az lett, hogy Milos nem volt hajlandó távozni a rendelőből, félórai könyörgés után némi erővel, és túrórudi ígéretével kellett elhoznom. Az utóbbit meg is kapta.

Itthon már csak annyi történt, hogy egyszercsak elaludt a padlón, és néhány óra múlva csupán egy kakaózás kedvéért ébredt föl pár percre.

Yes comment…

Hozadék

Abból lett a baj, hogy a szocialista pártban odaveszett a hangulatjelentés remek intézménye. Akik még nem éltek tizenöt-húsz éve, azok jó, ha tudják, hogy akkoriban az egypárttagoknak időnként írniuk kellett pár sort arról, hogy mi van, mit gondolnak az emberek az országban. Hogy segítsék a „vezetést”. Az egyik munkahelyemen ez például úgy ment, hogy Feri, a főnök, aki hivatalból MSZMP-tag volt - a legtisztességesebb fajtából -, behívott engem és Pistát, hogy „mondjatok már valamit!” Mi eleinte arra hivatkoztunk, hogy nem is vagyunk párttagok, de aztán rájöttünk, hogy így legalább üzenhetünk. Mondtuk is rendesen, hátha elolvassa valaki.

Ez persze már a diktatúrának abban a kopottbársonyos időszakában volt, amikor fizetésosztás idején a párttagokra - tagdíjsarc kikényszerítése végett - leső drága jó Lajos párttitkárt Pista barátommal állandóan azzal üldöztük, hogy nekünk is adjon pártbélyeget – ami a tagsági díj befizetésnek igazolására szolgált -, mert alapvető emberi jogunk, hogy nekünk is lehessen olyan. „Demokrácia van, vagy mi?!” „Miért pont minket, bélyeggyűjtőket rekesztesz ki?”

Nem tudom, hogy az MSZP úgynevezett „puccsista” elnöksége mit kezdett volna sokezer hangulatjelentéssel, de talán csakugyan illett volna valamilyen csatornát kiépíteni, hogy legalább halvány fogalmuk legyen arról, mégis mit szeretne a nép, és pláne annak kicsi szeglete, a jegyzett szocialisták népsége.

Innen tehát az MSZP totális kommunikáció-képtelensége, amiről annyit beszéltünk teljesen fölöslegesen a jobb sorsra érdemes Medgyessy Péter kormányának szinte teljes országlása alatt.

Miután kiderült, hogy fogalmuk sincs, hol élnek, azt kell gondolni, hogy eddig a kormányzás is úgy folyt, hogy a legkisebb fáradtságot sem vették, hogy valamit megtudjanak arról a népről, amelyet Isten most éppen balra hajló kegyelméből vezethetnek. Ezért aztán ennek a kormányválságnak az lehet a legfontosabb hozadéka, ha ezek az emberek illő méltósággal levonják a tanulságokat, és szépen visszavonulnak, és hagyják dolgozni azokat, akik arra a pár évre, amíg ők is el nem fásulnak és cinikusodnak, legalább úgy tesznek, mintha érdekelné őket valami, amit életnek, vagy valami ilyesminek mondunk.