Az első window(s)zsiráf

   Nagyon érdekes időket élünk. Például az ember bemegy egy múzeumba, és az is előfordulhat, hogy egy olyan könyv több hetes bemutatójára téved az egyik teremben, amelyik már régen nem csak egy sok-sok nyelvre lefordított kortárs remekmű, hanem valahogy bement a számítógépbe, ott összekapcsolódott mindenféle képekkel, hangokkal, különös effektusokkal, és ráíródott egy műanyag lemezre, amit CD-nek, sőt CD-ROM-nak mondunk…
   A Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumban, március 24.-én zárt be az a kiállítás, amelyen Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című könyvének multimédiás változatával ismerkedhettek meg a látogatók. Nem csak a CD-ROM-ot mutatta be, hanem Zilahy elmúlt évének munkáit: könyv, rádiójáték, fotók, digitális képek, interaktív munkák.
   Maga a kiállítás - mint egy munkásság szintézise - érdekes volt, bár pontosabban fogalmazok, ha azt írom: jó volt ott lenni.  Ennek nyilván híre mehetett, mert feltűnően sokan látták. Annyira, hogy már maga Zilahy Péter is meglepődött azon, hogy minden nap százak kíváncsiak a multimédia-bemutatóra, sőt a vége felé már naponta több mint ezer látogató érkezett.
   Nekem eddig egy hetemet rabolta el ez a lemez. Hiába olvastam már a papírkönyvet, hiába láttam a kiállítást, ami tulajdonképpen bizonyos motívumokat és képeket mutatott be a lemezről, egyszerűen nem tudom abbahagyni a nézegetését.
   Pedig nagyon csúnyán kezdődik. Úgy lehet elindítani a programot, ha egy olyan szavannában vizsgálódom a célkeresztes virtuális távcsövemmel, ahol zsiráfok is laknak. Lődözni meg úgy lehet, ha kattintok az egeremmel. (Húsz éve még senki nem értette volna ezt a mondatot. Húsz év múlva senki nem érti, mert megint csak azt a kicsi állatot nevezzük majd egérnek, ez a villanyos pedig eltűnik.)
   Eddig azt hittem volna, ha ilyesmi egyáltalán fölmerül bennem, hogy zsiráf közelében lövöldözni legföljebb egy ősrégi kommunista vagy egy közelmúltbéli kisgazda funkcionárius képes. Mindenesetre úgy ítélem meg, hogy Zilahy és alkotótársai próbára teszik az egykor volt rendszerben szinte negyvenévnyi mélyre nyúló mentális gyökereimet, és már az első pillanatban megborzongatnak.
   A multimédiás CD-ROM nem eléggé elterjedt eszköz, hordozó Magyarországon, sőt talán azt lehet mondani, hogy az egész világon nem használjuk ki kivételes lehetőségeit - legalábbis a művészetekben. Vagyis azt a lehetőséget, hogy a számítógépek erejének növekedésével egyre több olyan információt vihetünk egy lemezen tárolt rendszerbe, amelyek immár nem csak betűkkel jelentethetők meg. Hanem - miközben úgy lapozgathatunk a képernyőn, mint egy könyvben -, zenei és egyéb hangok, álló- és mozgóképek bukkannak föl, néha csak úgy, maguktól, máskor pedig akkor, amikor mi úgy akarjuk - kattintás egérrel valami kívánatos célpontra.
   Ez kivételes, teljesen új lehetőségeket ad az írónak. A lemez olvasása közben a kép és a hang, a rajz és a film, a fotó és a ki tudja még milyen hang és látványhordozó nem a könyv illusztrációjaként működik, hanem beleépül az alapműbe, és az egész együtt alkot egységes egészet.
   Nem kell többé elképzelnünk, hogy mire is gondolt az író, amikor egy filmrészletre, reklámra, vagy valami zenére utalt. Ha színészi gesztusról van szó, előugrik a színész, ha politikusról, akkor a politikus, de ha éppen rendőrcsizmáról, akkor látjuk az ünnepélyes rugdosásra alaposan megpucolt ellenszenves lábbeliket. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Zilahy állandóan direkt üzeneteket ad aláfestés gyanánt. Inkább arról gondoskodik, hogy azt érezzük, amit ő szeretne.
   Még van valami, amit feltétlenül meg kell említeni: a papírkönyvet az elején kezdjük, a végén fejezzük be. Ez még akkor is így van, ha olyan lexikonfélét olvasunk, mint Az utolsó ablakzsiráf, papírba kötve. Lehet persze ugrálni, hivatkozásról-hivatkozásra lépegetni, de kicsit kényelmetlen. Az ember, ha papírkönyvet tart a kezében, szereti tudni, hol tart. Ám a CD-ROM olvasása közben ez szinte lehetetlen, minden jelre rákattintunk, ide-oda ugrálunk, vagyis ez a fajta villanyművészet szinte végtelen számú olvasási lehetőséget kínál. Ha a hagyományos könyvet laposnak, kétdimenziósnak látjuk, a multimédiás inkább gömbszerűnek mondható.
   Vélhetően nincs olyan irodalmi műfaj, amelyik ne lenne alkalmas arra, hogy az alapművet a multimédia eszközeivel gazdagítsuk. Ám különös szerencse, hogy Zilahy Péter éppen olyan könyvet írt, amelyik erre a lehető legalkalmasabb.
   Ha valaki nem olvasta volna Az utolsó ablakzsiráfot, annak - addig is, amíg ezt nem pótolja - elmondom, miről szól. Egy 1970-ben született - vagyis még mindig igen fiatalnak számító - író elmondja, mit is kell tudnunk a szocializmusról. Erre megtalálja őt egy igen jó drámai indulóhelyzet, amikor Belgrádba megy a nagy tüntetések idején.
   Valószínű, hogy szerencsésen egybeért az egyéni sors és a történelem. Zilahy Péter ott volt a romániai, eleinte forradalomnak látszó eseményekben. Járt Berlinben is, falat dönteni. Ott volt Prágában is a bársonyos időkben, de mégis Belgrádra érett meg benne mindaz, ami ahhoz kell, hogy le is tudja írni azt a történelmi szomorújátékot, amelynek utolsó díszletei éppen Belgrádban dőltek le.
   Zilahy nem tesz mást, mint úgy mondja el, amit a szocializmusról kell ugyan tudni - bár senki nem érdemes erre a tudásra -, mintha gyerekeknek mondaná el Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes stílusában. Mintha az 1971-ben, a Móránál megjelent, és több kiadást megért, amúgy szintén remek Ablak-Zsiráf - Képes Gyermeklexikont forgatnánk, kicsit idősebb gyerekfejjel. Zilahy talán abból tanult olvasni, az öt követő nemzedékek pedig talán az ő könyvéből tanulnak meg ráolvasni a megátalkodott politikai ostobaságokra.
   Időnként idéz is az "eredeti" műből. Ez sokkal jobban érvényesül a CD-n, mint a könyvben, hiszen a számítógépen nem csak olvashatók ezek az idézetek, hanem képi és hangi hatásokkal sajátos aurát teremtenek.
  A könyv nyelvezete nem primitív, nem gügyögő, hanem csakugyan lexikonszerűen tőmondó és pontos. Csak egy példa: "A szüleim nem politizáltak. Szidták a rendszert, de nem harcoltak ellene. Engem is szidtak, ellenem se harcoltak, felmérték, hogy a küzdelem reménytelen."
   Azért idéztem ezt a mondatot, mert megrázott. Miközben a lelkemben úgy teszek, mintha Zilahy egyidős lenne velem, egyszercsak fölrémlik bennem, hogy a fiam is lehetne, vagyis: ezt a mondatot akár rólam is írhatta volna.
   Annak idején, amikor a rendszerváltás éppen zajlott, és Glatz Ferenc volt a kultúra minisztere, egyszer egy interjúban megkérdeztem tőle, hogy szerinte mikor lesz itt a valóságban rendszerváltás. Azt mondta, akkor, amikor az első érvényes művek megszületnek.
   Csak azt felejtettem el megkérdezni, hogy a szocializmusról vagy az új rendszerről. De én inkább úgy értelmeztem, hogy mégiscsak a szocializmusról. Pláne akkor, amikor kiderült, hogy az úgynevezett fiókokból nem jönnek elő az eldugott, vagy eldugatott antikommunista remekművek.
   Természetesen úgy gondoltam, hogy a saját nemzedékem ír majd érvényes műveket. (Sőt: jómagam.) Már csak azért is, mert föl se tételeztem a saját, akkor éppen gimnazista gyerekeimről, hogy eléggé figyelnek, és egyáltalán érdekli őket, ami volt, meg ami történik.
   Aztán volt egy időszak, amikor erős félelem kelt bennem: attól tartottam, hogy a Zilahy-nemzedékénél kicsit fiatalabbak - látván az új társadalmi igazságtalanságokat - rákapnak majd az amúgy gyakorlati tapasztalatok nélkül kétségtelenül vonzó szocialista-kommunista eszmerendszerre. Nem is tévedtem nagyot: a nyolcvanas évek elején született fiam - népes baráti társaságával - mélyen beleásta magát a szocializmus történetbe. Képeskönyveket bújtak, relikviákat szedegettek össze, mélységi magyarázatokat vártak tőlem a különféle eseményekre. Sőt odáig terheltek, hogy részletesen föl kellett idéznem magamban olyan figurák emlékét, akik már régen a lelkem röstelkedő-bugyraiban aludták örök álmukat. Ki gondolta volna, hogy gyerekek kérdeznek engem Husákról, Gierekről vagy éppen Szuszlovról és Podgornijról? (Tartok egy képet a fiókomban Honeckerről. Ha nagyon undorodom a mai rendszertől, előveszem, kicsit nézegetem, és azonnal jobban leszek.)
   Keményen álltam a rohamokat, úgy tűnik, sikerült a korszak minden vonzó elemét valami rémisztővel ellensúlyozni, de az igazi segítség most Az utolsó ablakzsiráf, amire talán a Zilahynál kicsit fiatalabbak a legfogékonyabbak.
   Mert Zilahy már az Ablak-Zsiráfon nőtt föl, akik meg a nyolcvanas években születtek, azok még azon. (Nekem az Öreg néne őzikéje juthatott volna eszembe, de abból nehéz rendszer-lexikont fejleszteni.)
   Ezért lehetett éppen Zilahynak egy kiváló ötlete: azon a nyelven, abban a szisztémában, azzal a képvilággal építkezik könyvében.
   Innen már csak egy lépés az az ötlet, hogy ebből CD is legyen. Ezzel szerencsére megint azt a generációt fogja meg, amelyet a legjobban óvnunk kell a szocializmus halottnak látszó ostobaságaitól.
   Persze egy CD-ROM megalkotásához nem elég gondolni rá. Vélem én, hogy az ötlet már 1998-ban, a könyv megjelenésének idején motoszkálhatott Zilahy fejében. Ám egyáltalán nem véletlen, hogy csak 2001-ben jelenhetett meg. Az a kiállításon is kiderült, hogy Fuchs Tamás és Langh Róbert közreműködésével a C3 Kulturális és Kommunikációs Központban jött létre, de hogy a borítón szereplő harminc ember hány órányi munkájával, azt legföljebb csak megbecsülhetjük. Aligha tévedünk, ha úgy számolunk, hogy egy ilyen színvonalú CD-ROM elkészítéséhez több száz, esetleg több ezer úgynevezett "mérnökórára" van szükség. Ez egy rendkívül aprólékos fejlesztő és alkalmazó feladat, amelyet ugyan hasonlíthatunk bármi máshoz - például az animációs filmkészítéshez, a muzsika számítógépen való előállításához - de sehogyse leszünk eléggé pontosak. Ugyanis minden számítógépes alkotás - különösen, ha Az utolsó ablakzsiráf színvonalú multimédiás megjelenítésről van szó - olyan kényes, matematikai eszközökkel leírt rendszerre épül, ahogy egyetlen hibás elem tönkreteheti az egész alkotást. És ez magyarázza az ilyen kulturális termékek igen magas árát is - az meg azt, hogy miért nem terjed eléggé a CD-ROM Magyarországon.
   Kéretik tehát: azok a középkorúak, akik meg tudják venni ezt a lemezt, mutassák meg a gyerekeknek is. Persze öt éves kor fölöttieknek - amint azt a borító ajánlja.
   (http://www.c3.hu/events/2001/azs/)
   (A lemezt Ludwig Múzeumon kívül csak a Belt Könyvesboltban árulják a Bajvívó utcában.)

   Andrassew Iván